Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A FELÜLETESSÉG ÁTKA

Kórusművek – Respighi és Lajtha / Hungaroton
2009. márc. 12.
Ottorino Respighi és Lajtha László szemérmesen összeválogatott kórusműveit meghallgatva csak egyetlen kérdés merül fel: kinek volt szüksége arra, hogy így elrontsák? VÉGSŐ ZOLTÁN KRITIKÁJA.

Nehezen illeszthető be a remek Hungaroton-kiadványok sorába a Choral Works (Kórusművek) című kiadvány; egyszerűen azért, mert nincsen mögötte elképzelés. Sajnos az erőltetetten odakent koncepciót a megbízható előadás sem emeli elfogadható színvonalú produkcióvá. Nem szabad magunkat hitegetni: itt bizony valakik nagyon elsiettek valamit.

HCD 32335Tulajdonképpen egy olyan ordas hibával megjelentetett lemezt, mint a Respighi-Lajtha albumot, tollhegyre sem volna szabad venni! A borító programlapján az áll, hogy a záró darabot (az ötödik és hatodik tracket) francia nyelven éneklik. Ehhez képest Lajtha Deux chœurs op. 23. műve az itt elhangzó másik két művéhez hasonlóan magyarul szólal meg. Ez nem egyszerű technikai probléma, hiszen a Hungaroton jó ideje ismert szándéka szerint most is olyan műveket és szerzőket mutat be, amelyek és akik nálunk megismertetésre szorulnak, hiszen keveset játsszák őket és valamilyen oknál fogva nem kerülhettek be a koncerttermi repertoár fősodrába.

Márpedig e nemes szándék csak igen komoly felelősségtudattal vihető végbe, amire mindenekelőtt azért kell ügyelni, mert az úgymond ritkaságokra éhes zenebarát bizalma törékeny és hamar elszáll. A hiba azért is furcsa, mert Gyenge Enikő fülszövege külön hangsúlyt fektet arra, hogy ezek voltak Lajtha első francia szövegű művei, így a kultúraközvetítői indíttatások ezúttal kavarodást okoztak és egyáltalán nem engednek tisztábban látni Lajtha kórusművei terén. A másik, hiba folytán nyitva hagyott kérdés, a nyitó Respighi-műben merül fel. Ugyancsak a színlap szerint, Lax Éva a Lauda per la Nativitá Signore kantáta alt szólistája, holott a műben általa megszemélyesített Mária mezzoszoprán, amire a fülszöveg viszont rámutat. Éppen egy ilyen lemeznél, ahol fontos hozzáolvasni a meghallgatott művekhez, elengedhetetlen volna a világos tényközlés. És nem ártana az sem, ha az egy lemezen megjelentetett két szerző közötti kapcsolódási pontokat észre lehetne venni. Most csak azt látjuk, hogy míg a Lajtha-művek megfelelnek a lemez címe nyomán kialakult elvárásainknak és tényleg vegyeskarok számára íródtak, addig a Respighi által Jacopone da Todi szövegére megálmodott különös kórus és szólisták mellett egy kamaraegyüttest is hallunk – amelynek a szerző nem is akármilyen szerepet szánt.

Jól emlékszem a huszonegynéhány évvel ezelőtti első gimnáziumi énekórára, amikor Jóska bácsi rögtön egy Respighi-darabbal nyitott, és azon keresztül kezdte magyarázni a középkori többszólamúságot. Jó pár évbe telt, mire újra találkoztam az olasz komponistával, és talán az első élmény hatására egészen addig úgy élt bennem, hogy Respighi bizony középkori szerző. Vajon a kamaszkori oda nem figyelésen kívül lehetett más oka is, amiért így gondolkodtam a Róma kútjai komponistájáról? A lemezen szereplő Dicsőítő ének az Úr születésére kantáta jól bizonyítja, hogy Respighi valóban zavarba ejtő módon emelte a XX. század fordulójának impresszionista törekvései közé a középkori és reneszánsz vokális technikákon keresztül a megörökölt antik zenei hagyatékot. A modális dallamok mintha soha nem érnének vissza az alaphangra, tonális funkció nélkül lebegünk, a kapaszkodót a spirituális megtisztulás lehetősége nyújtja. Talán Eric Satie tárgyiasulatlan szerzeményeinek hangütése közelített ilyen irányból, igaz, nála a szakralitás is csak a groteszk humor kelléke volt.

A Debreceni Kodály Kórus avatott előadását az említett Lax Éva, a szoprán Szabóki Tünde (a borítón Szabóky) és a tenor Timothy Bentch nemhogy kiegészíti, hanem velük együtt válik szerves egésszé a mű (vezényel: Erdei Péter). A fuvola, oboa, fagott, zongora és a némely helyeken megszólaló triangulum archaikus alapjai hatásosak és a hangszerpárosítások folytán megjelenő hangszínek még egy plusz réteggel is bevonják a darabot. A négykezes zongora és fuvola együttállás olykor orgona hangszínt eredményez: a másik két hangszer által így létrehozott harmadik „meta-hangszer” mintegy szimbolizálja Respighi törekvését; azaz a régmúltat és a jelent, egy harmadik, belső világgá kovácsolni.

Lajtha László jó barátja, Áprily Lajos versei szolgáltak alapjául az op. 32. Hol járt a dal?-nak és az op. 16. két kórusának (I. Esti párbeszéd; II. A hegylakók). Lajtha hangütése, komponálási technikája kétségkívül kiemeli őt kortársai sorából. A németalföldi mesterekig visszatekintő stílusa a francia impresszionizmus hatásaival kombinálva elegánsan, könnyedén gördülő műveket eredményezett, mégha olyan fajsúlyos téma, mint a közelgő halál áll is az Esti párbeszéd középpontjában. A kórus hangképe közeli, elképzelhető, hogy érdemes lett volna kísérletezni a régi korokra visszautalva messziről zengő, távolabbi hangfelvétellel. Így a Charles d’Orleans verseire íródott ominózus op. 23. Két kórus (I. Chanson, II. Rondel) három szoprán szólóénekesének (Molnár Andrea, Stefanik Márta, Baráth Nagy Andrea) erőteljes előadása kellően kiemelkedhetett volna. Lajtha művészete a kórusmuzsika egyfajta csúcsa, a polifonikus szólamszövés újkori mintapéldái a Rondel kergetőző szólamai, vagy a hangfestés helyett érzelmeket ábrázoló szövegkezelése.

Jelenleg erre a lemezre úgy tekinthetünk, mint az itt elénekelt Lajtha-művek referencia felvételeire (a Lajtha-műveket Ella István vezényli). Kár a sietségért és a felületes szerkesztésért, mert noha a sikerért a közreműködők mindent megtettek, mégis van némi hiányérzetünk.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek