Dialëktus Fesztivál – Európai Dokumentum- és Antropológiai Filmfesztivál / Hátrányban? szekció, Emberi történetek szekció
2009.03.08.

A második nap négy versenyfilmje az egyén és a hatalom kérdéskörét járja körül. Míg a Hátrányban? szekció két mozija két kontinens meleg közösségéről, az Emberi történetek blokk alkotásai a történelem viharairól mesélnek. HUNGLER TÍMEA ÖSSZEFOGLALÓJA.

Isztambul másik arca
Isztambul másik arca
A keleti és a nyugati világ határán fekvő Isztambult sokan a melegek Mekkájának tartják. A látszat azonban csal – ha a többi iszlám országhoz képest itt szabadabban él is a közösség, még sok nehézségbe ütközik emberi jogaik közvetlen gyakorlása. Döndü Kilic dokumentumfilmje, az Isztambul másik arca különböző emberi sorsokon keresztül beszél a beilleszkedés, az önelfogadás nehézségeiről, a társadalmi diszkriminációról, a kiszolgáltatottságról, a kettős élet vagy a nyíltság buktatóiról. A sokféleség a szereplők vallomásaiból tárul elénk, s hamar nyilvánvalóvá válik, hogy valójában mennyire heterogén a felszínes megközelítésben homogénnek bélyegzett közeg. A filmben megismerhetjük például a kurd Mehmetet, egy a melegek jogaiért kiálló szervezet kulcsfiguráját, aki megalázó per elé néz, mert lelkiismereti okokra hivatkozva visszautasította a katonai szolgálatot. Vagy az apolitikus Mustafát, aki viszont nem azonosul a nyugati érdekvédő gépezetek mintájára létrehozott Lambda Istanbul politikájával, és magára „alternatív melegként” tekint, aki nem tartozik a mainstreamhez. Illetve Güneyt, aki Mustafával ellentétben társadalmi megbecsülésre vágyik, hastáncosnak készül, és úgy véli, ő egyszerre meleg, transzszexuális vagy transzvesztita – ahogy éppen az élet hozza. És itt van a negyvenes éveiben járó prostituált, a szerencsétlen Mert is, vagy az a Bawert, aki arról vall egy klub összejövetelén, hogy hogyan kreált a szülei kedvéért egy Leyla nevű menyasszonyt magának, csak hogy megússza a kínos kérdéseket.

Bessie
Bessie
A különböző vitalitású, társadalmi- és kulturális háttérrel megáldott férfiakban egy mindenképpen közös: mindannyian őszintén és leplezetlenül vallanak problémáikról, hitelesnek tűnő tablót vázolva fel Isztambul másik arcáról. A dán versenyfilm, a Bessie azonban mintha éppen ennek a „hitelességnek” volna híján. Nem elvitatva a dél-afrikai HIV-pozitív címszereplő, Bessie sanyarú sorsát, időnként határozottan mesterkéltnek és teátrálisnak tetszik, mintha „meg akarna felelni” a kamerának, a vélt/valós nézői elvárásoknak. Az elvesztett és Bessie által megfertőzött társ halála felett érzett bánat, a zarándokút a sírhoz és a hátrahagyott anyához, vagy a borgőzös életbölcsességek hangoztatása inkább visszatetszést, mint együttérzést vált ki, tény azonban, hogy ezalatt lepleződnek le kíméletlenül Bessie „ravaszkodásai” is.

Míg a törökországi és a dél-afrikai melegek a változásban bíznak, van, hogy a várva várt változás még a többségi társadalomhoz tartózók igényeit, vágyait, erényeit is maga alá temeti. Nemes Gyula Karlovy Varyban fődíjat nyert, a magyar filmszemlére méltatlanul be sem jutott műve, a Letűnt világ vagy a cseh Jan Šikl Denverben találkozunk című mozija erre példa.

Letűnt világ
Letűnt világ
A magyar direktor tíz éven keresztül forgatta a Kopaszi gát, vagyis egy „letűnt világ” történetét. A mesterségesen roncsolt, kémiai folyamatoknak kitett, ezáltal a régi idők mozijára emlékeztető képkockák mindössze húsz percben mesélnek a környék mindennapjairól: az évszakok változásáról, a koszos melegítőkben piknikező ott lakókról. Művészi montázsok követik egymást – a tél a nyárba hajlik, a csónak a vízen ringatózik, a hullámpalákból épített bodegákat mosolygós helyiek lakják, ám egyszercsak megérkeznek a buldózerek és letarolják a környéket, a lomok és a romok között ott a Letűnt világ című könyv címlapja is. A hangsávban mindeközben a MÁV zenekar az ’56-os forradalom emblematikus zenedarabjává lett Beethoven-művét, az Egmont-nyitányt próbálja, ami külön pikantériát kölcsönöz az utolsó kockákon színesbe váltó, zárásként az EU-zászlót mutató filmnek: eljött végre a letűnt világ romjain építkező szép új világ.

Denverben találkozunk (A képek forrása: www.dialektusfesztival.hu)
Denverben találkozunk (A képek forrása: www.dialektusfesztival.hu)
Nemes filmje privát, hétköznapi emberek sorsából kibontakozó történelem, akárcsak a cseh rendező, Jan Šikl dokumentumfilmje. A Denverben találkozunk ugyanazon az ötleten alapul, mint Forgács Péter Privát Magyarország című sorozata: archív családi felvételekből áll össze a múltat és a történelmi változásokat egyéni sorsokon keresztül ábrázoló film. A Denverben találkozunk mintegy fél évszázadon keresztül követi nyomon az első cseh filmforgalmazó vállalatot megalapító Cvancaru család történetét. A generációkon átívelő családregénybe a sikeres vállalkozás létrehozása, a gazdasági stagnálás és a kommunista államosítás ugyanúgy belefér, mint az első mozik megnyitásának, vagy a westernfilmek és az amerikai sztárok iránti rajongásnak a bemutatása. A film egyik végállomása Kanada, ahová az új élet reményében, az 1968-as prágai tavaszt követően emigrál a narrátor František állandó inspirációként szolgálva ezzel az óhazában maradt testvérnek.

Más a hangvétel, más a stílus, más a feltárt intervallum – a négy film között mintha mégis akadna közös nevező. Mindahányan a változó történelemnek, a bizonytalan gazdaságnak, az átalakuló morálnak, a formálódó értékrendnek kitett ember harcát, beletörődését és újrakezdését mutatják be a mindenkori autokráciával szemben.


Kapcsolódó cikkünk: Hungler Tímea: Közösségek ereje / Amikor sírok, dobog a szívem, A leleményes amatőr, Horgássz tovább! - Sűrű leírás szekció

Helyszín:  Vörösmarty Mozi, DocuArt Kocsiszín,  Időpont:  2009. március 3-8.
Megítélt támogatás: 500 000 Ft
Támogató: Mozgókép Kollégium
A Palantír Film Vizuális Antropológiai Alapítványnak a fesztivál megrendezésére (2008)
További támogatás: 300 000 Ft
Támogató: Mozgókép Kollégium
A Palantír Film Vizuális Antropológiai Alapítványnak a fesztivál előkészítésére (2008)