Egy szemüveges, szakállas, tudósforma ember (a színész Giulio Bosetti, magyar hangja Somogyvári Rudolf) besétált Leonardo Da Vinci életének historikus kulisszái közé, s feltárta alkotásainak történetét, személyiségének főbb vonásait. A hetvenes évek óta alkalmasint sokunk így, Renato Castellani életrajzi tévésorozatában találkozott először Leonardóval, a megfejthetetlen enigmával, aki azóta is, mind a mai napig témával látja el valóságos és bulvártudósok egész seregét, s akire sosem un rá még a művészettörténettel csak igen felületes kapcsolatot ápoló nagyközönség sem. A „magas volt-e Mona Lisa koleszterinszintje?”, s a hasonló, a médiában előszeretettel pertraktált kérdések, vagy épp a legfrissebb szenzáció, mely a reneszánsz polihisztor ifjúkori önarcképének felfedezéséről tudósít, mind Leonardo kivételes népszerűségét bizonyítják, s ilyesformán sem meglepőnek, sem haszontalannak nem vélhetjük az Anthropos Association of Italy és a Grande Exhibition közös vállalkozását, amely ez idő szerint épp a Király utcai VAM Design Center pincehelységeiben állomásozik.

Mert ha túltesszük magunkat a tényen, miszerint egy Leonardo-kiállításon Leonardo egyetlen sajátkezű alkotása sem kerül elénk tárgyi valójában (ami bár furcsa, de jószerével nem meglepő), akkor jó ötletnek kell tartanunk a találmányait, merész és felettébb változatos terveit (újra) megvalósító tárlatot. A Modesto Veccia fősége és irányítása alatt lezajlott munkálatok végeredménye, vagyis a Leonardo jegyzetei között fellelhető tervrajzok nyomán megépített, összeszerelt számtalan gép, szerkezet, hangszer és miegyéb látványa imponáló. Legfeljebb azt sajnálhatjuk roppantmód, hogy a tízévi munkával összeállított vándortárlat egyetlen gépezetét sem láthatjuk üzem közben, ami Leonardo repülőgép-terveiről szólván persze nem csodálnivaló, ám a többtucatnyi merőben praktikus szerkezet esetében annál inkább problematikus, nehezen védhető döntésnek tetszik. Így ugyanis a mezei bölcsész legfeljebb némi tiszteletteljes félelemmel hajt fejet az „excenter bütyök” makettje előtt, míg ha működés közben látná, akár még meg is értené Leonardo újításának lényegét.

Az is különösnek tűnhet, hogy egy világjáró, bevallottan populáris, s tegyük hozzá, csak borsos belépti díj lerovása árán látogatható gyűjtemény 2009-ben ily osztentatív módon kerülje az interaktivitást, s hogy a kiállítás emblémája jószerével nem más, mint a „ne érj hozzá!” jelentésű piktogram.      

A képek forrása: VAM Design Center

Ám az igazi problémát leginkább tán mégis az jelenti, hogy a kiállítás nem tart mértéket, s nem éri be az említett bemutatóval. Így a kiállítási anyaghoz hozzácsaptak egy teljes Mona Lisa-termet, amelyben seregnyi nagyított és hipermodern képrögzítési technikát alkalmazó felvétel segítségével tanulmányozhatjuk a világ legismertebb festményének 25 TITKÁT, s persze hozzá egy sereg MEGDÖNTHETETLEN BIZONYÍTÉKOT. A fájón bulvárjellegű spilázás amúgy is már a tárlat első méterein mellénk szegődik: a kifüggesztett szöveg első mondataiban Leonardo mint „sokak szerint minden idők legnagyobb géniusza” szerepel, hogy aztán egy-két bekezdéssel odébb már a „világ legnagyobb zsenijeként” aposztrofálják. E vélemény egyébiránt legitim, ám az már kevésbé, hogy az ily nagyra becsült alkotó művészi produktumainak sorából vajha miért csak a Mona Lisa és az Utolsó Vacsorá (sic!) nyer „érdemi” bemutatást egy a teljesség, helyesebben a „legteljesség” élményével kecsegtető kiállításon? Az utóbbi festmény kisfilmje – túl az említett tollhiba következetes alkalmazásán – leginkább a központozás teljes mellőzésével nyűgöz, akárcsak a Francesco Sforza emlékének szánt lovasszobor műkedvelő animációjú demonstrációs filmecskéje, melyben a néhai milánói uralkodó olykor Fredericóra cseréli keresztnevét. (A tájékoztató szövegek helyenként szándékolatlanul is mosolyt fakasztónak bizonyulnak, például a bevezető kronológia 1512-es dátumánál: „a Sixtus-kápolna mennyezete ekkor nyílt meg először a nagyközönség előtt.”)

Leonardo Da Vinci, a géniusz és örök rejtély annyi sajtószenzáció, pihentagyú spekuláció és konspirációs regényblöff után, most egy újabb ködfejtő kiállítást visz el a hátán. Meg se érzi a súlyát.     

A kiállítás megtekinthető 2009. július 19-ig.

Vö. Hajdu István: Mona Lisa szempillája 
Szablyár Eszter: Lóvátételi eljárás