 Rudolf Péter és Haumann Péter a Kalandorok című filmben |
„Azt hiszem, ki kéne szállni” – adja meg a kesernyés alaphangulatot mindjárt a főcímdal, és ez a félmondat összefoglalja a film sztoriját is. Az Elekes-család férfitagjai ugyanis mindenáron szabadulni akarnak a rájuk nehezedő nyomástól, amit – micsoda meglepetés – a Nő jelent mindegyikük életében. Így, nagybetűvel, merthogy a nők egyénített, személyes sorsa itt végig láthatatlan marad, csupán a férfiak szemszögéből követjük a történteket.
Nem kell megrémülni, Paczolay Béla első játékfilmje korántsem nagyképű macsómozi, a teremtés koronáit ügyefogyott és szerencsétlen, szeretetéhes és szerethető, ami meg a legfontosabb, megmosolyogható alakoknak ábrázolja. A három himpellérhez tartozó három asszony közül csak eggyel találkozunk, akkor sem túl hízelgő beállításban, gyakorló hárpia üzemmódban, egy másiknak a kaputelefonon kiszűrődő dühös hangját halljuk, a harmadiknak pedig már csak az üzenetrögzítője válaszol. Se vele, se nélküle – a zárókép sejteti, hogy az agglegények remeteéleténél vonzóbb kilátások várnak kétbalkezes hőseinkre.
 Pogány Judit |
De ne szaladjunk előre, hiszen a három jómadár még hosszú utat tesz meg, mielőtt az úgy-ahogy megnyugtató vég és a kötelező naplemente bekövetkezne a vége főcím előtt. A szüntelen útonlét és a gyökértelenség ábrázolásának adekvát műfaja a road movie – hogy nálunk a genre nem tenyész, annak most csak a praktikus okaira emlékeztetek. Egyrészt kicsiny hazánkban kevés, rossz minőségű útnak jutott csak hely, ami nyilván nem kecsegteti sok jóval a filmkészítőket, másrészt legalábbis oltári szerencse kell ahhoz, hogy egy néhány száz kilométeres belföldi út során kellőképpen izgalmas figurákba és valószínűtlen kalandokba botoljanak hőseink. Paczolay Béla rendező megoldása tulajdonképpen kézenfekvő: az ismerősnek vélt, valójában mégis idegen Erdélybe küldi apát és fiát, hogy a nagyapát megszabadítsák feltehetően nem csak idős korára elsárkányosodott feleségétől.
Bár az is lehet, hogy Pogány Judit vérmes felesége, aki minden bokorban férje szeretőjét sejti, így jár igazán jól. A Haumann Péter játszotta legidősebb Elekes vérprofi ámító és mint utóbb kiderül, tényleg szoknyabolond. Önfejű és makacs, akaratos öregember, aki a kocsi hátsó ülésén meghúzódva sokáig némán figyel, aztán hirtelen közbekotyog valami egészen oda nem illőt. Amikor kiszabadul zárt világából (és itt nem a visszafogottan felvázolt erdélyi háttérre gondolok, hiszen szerencsére Haumannból se csináltak műszékely bácsikát), nem esik kétségbe. A falu korábbi tanítója egyszerűen unja a tétlen életet, így születik a botcsinálta kalandor.
 Haumann Péter, Rudolf Péter és Schruff Milán |
Fiának, a Rudolf Péter alakította éttermi trombitásnak, Gézának az élete se egy lovagregény: hetek óta négykerék összkomfortban él, azaz miután neje kidobta otthonról, a kocsijában húzza meg magát – a kesztyűtartó a fürdőszoba, a hátsóülés a nappali. A romokon emelkedő büszke hímöntudat persze sokáig abban is megakadályozza, hogy legalább magának bevallja, mekkora pácban van. Amikor aztán már tényleg nincs tovább, váratlanul kirobban belőle az egész. Paczolaynak van érzéke a drámához is: a kissé közhelyesen tálalt csúcspont menetrend szerint érkezik. A három férfi közül Géza élete tűnik a leginkább kilátástalannak, annak is köszönhetően, hogy Rudolf Péter újra parádésan hozza az alkatilag eleve a kisember sorsára kárhoztatott figurát.
A legifjabb Elekest, Andrást legfőképp önmaga foglalkoztatja: mit neki a zord Kárpátok, ha egyszer a vadregényes hegyvidéken nincs térerő. A két nagyágyú mellett a fiatal Schruff Milán nem vall szégyent. Az általa alakított örökké flegma, jóvágású kölyök zsenge kora ellenére játékfüggő, aki „gombnyomásra” veszíti el pénzes barátnőjét, amikor egy online játék leszippantja a lány hitelkártyáján lévő összeget. Mégsem lehet rá igazán haragudni: csupán családja végzete sújtott le rá, amikor beült a kétes külsejű romániai netkávézóba.
 Kovács Lajos |
A generációk közötti párbeszéd eleinte mindkét apa-fiú párosnak döcögősen megy, aztán persze a közösen átélt kalandok összehozzák őket. Péterfy Gergely háromszavas mondatokra felfűzött forgatókönyve okkal támaszkodik a nagyszerű színészi teljesítményekre: az alaphelyzet igen laposka, és a legnagyobb jóindulattal sem tudunk meglepődni a csomagtartóba zárt hullán, a csábítóan szép, titokzatos fiatalasszonyon (Bánfalvy Ágnes) vagy az ágrólszakadt figurákat jóindulatába fogadó, mindenható cigányvajda ténykedésén (Kovács Lajos briliáns epizódszerepe), az elgázolt részeg rendőr intermezzóját nézve pedig szemlesütve pirulunk a mozi sötétjében.
És mégis, kijelenthetjük, hogy a Kalandorok hatásos belépő a játékfilmesek közé. Az ígéretet azonban be kell váltani, ez pedig csak akkor történik meg, ha Paczolay Béla a következő alkalommal elenged néhányat a maga kifeszítette biztonsági kötelek közül.
Kapcsolódó cikkünk: 39. Magyar Filmszemle