AZ EMBER, AKI NAGYOT MERT ÁLMODNI

A városfejlesztők és a városért mint struktúráért aggódók nem túl népes tömege egy mára fogalommá vált hívószóra gyűlt egybe a Gödörben: Bogota. ZÖLDI ANNA BESZÁMOLÓJA.

A Földalatti Beszélgetések résztvevői

Mérhetetlen szegénység, bűnözés és drog: mi olyan vonzó ebben? – kérdezheti bárki. De vannak beavatottak, akik tudják: Kolumbia fővárosa olyan példát adott a világnak, amire nemhogy érdemes, kötelező odafigyelni!

Az Építész Embe®, melynek idei első rendezvényét február 16-án a Gödörben tartották, olyan beszélgetés-sorozat, ahol az építészek leszáll(hat)nak az Olümposzról, és maguk is emberekké válnak. A némileg infantilis meghatározás mögött olyan rendezvény bújik meg, ahol az építészet illetve az építész és a társadalom közötti intenzív párbeszéd lehetőségének és szükségességének komoly kihívásait, az ezzel járó felelősséget feszegetik a résztvevők: építészek, tájépítészek, közgazdászok, olykor városatyák és médiaszemélyiségek. Az utóbbi időben gyakran kerül terítékre a város mint struktúra, mint fenntarthatósági vagy közlekedési problémák halmaza, mint gazdasági entitás, és nem utolsósorban mint – sokunk számára egyre kevésbé élhető – élettér.

Míg Budapesten, aki tehette, az agglomerációba menekült, s a jó levegőért cserébe szabadidejét autóban ülve, dugókban tölti, addig Európa városaiban már megfordult a tendencia: az alvóvárosokból kezdenek visszaköltözni a lakók. Rájöttek ugyanis, hogy aki városban él, annak célszerű ott is laknia, márpedig a nap mint nap beautózó kertvárosi lakos a városban él, annak a levegőjét szívja, annak a vérével táplálkozik. Merthogy a város nem építészeti kategória: ne tévesszen meg senkit, hogy házak, utcák, falak között jár, amit lát, érint, tapos, az nem a Város. A kő, a malter, a beton vagy az acél csak eszközök, anyagok ahhoz, hogy megnyilvánulhasson a város létének értelme, a Kapcsolat – ember és ember között. Nem a jól ismert virtuális, a kattintásra bármikor előhívható, hanem a kézfogással, kézcsókkal, kalaplengetéssel, netán üdvrivalgással kísért találkozás, amelyet nem lehet egy gyors delete-tel semmissé tenni.

Ongjerth Richárd és Jávor Benedek

Az urbánus magatartást Paulhans Peters teoretikus a következőképpen határozza meg Város az emberért című könyvében: „Bárhogyan is nevezik az emberi kapcsolatok lehetőségét megteremtő csomópontokat, találkozóhelyeket, valamennyinek közös vonása, hogy a véletlenül vagy szándékosan odakerülő emberek mind tudatos résztvevői egy önként vállalt játéknak, amelynek legfontosabb ismérve talán a következő: az összes játékos kész rövid időre megfeledkezni a munkáról és a hajszáról.” Vajon ma eszerint működik egy város, például a mi városunk, Budapest? Vajon működhet egyáltalán így bármely város a Föld bármely pontján? A válasz meglepő: Igen! Aki ezt a paradicsomi vidéket saját szemével kívánná látni, hosszú útra számíthat, ez a hely ugyanis Kolumbia fővárosa: Bogota.

A csoda moderátora egy bajszos úr. Enrique Peñalosa 1998-2002 között a kolumbiai főváros polgármestere volt, s ez idő alatt a városlakók által bevallottan gyűlölt, elképzelhetetlen szegénységgel, hallatlanul magas bűnözési rátával, a maffia által kézben tartott kaotikus közlekedéssel és nagyarányú munkanélküliséggel sújtott pokolból varázsolta elő a Paradicsomot. Látszólag nagyon egyszerű, magától értetődő intézkedésekkel. Hisz mi sem könnyebb, mint hétvégén kitiltani az autókat az utakról, nyolcsávos autópálya helyett tizenhét kilométer bicikliutat építeni, a maffiát érdekeltté tenni egy várost behálózó, egységes buszhálózat üzemeltetésében, a nyomornegyed helyén pedig közparkot létesíteni. A több mint száz óvoda, ötven iskola, és 1123 (!) új vagy újjáépített park létesítése már csak ráadás volt.

Középen Eva M. Amichay

Hogy honnan volt erre pénze? A városvezetés által az előző években kigazdálkodott összeget a polgármester egy merész húzással szociális célra költötte. Építhetett volna autópályát, a tervek készen voltak, mégsem tette. Hitt ugyanis valamiben: a város legelesettebb rétegeit akarta „felhozni”, s hitte, hogy ezzel közvetve megváltoztatja a „kemény” infrastruktúrát is. A gazdaság nem számít, hiszen ez a szektor az első, ami úgyis kitapossa magának az utat. Fókuszáljunk tehát helyette az emberre! „A gyerekek egyfajta indikátor népesség. Ha egy sikeres várost építesz a gyereknek, akkor sikeres várost építettél minden ember számára” – mondja. „Az összes bogotai gyalogos infrastruktúra tiszteletadás az emberi méltóságnak. Azt mondjuk vele az embereknek: te vagy a fontos.”

Ezeket a gondolatokat egy erősen kampányszagú, de kétségtelenül hatásos, Bogota varázslatos újjászületését dokumentáló, a Gödörben vitaindítóként levetített rövidfilmből idézzük. A film DVD változatát a Critical Mass aktivistái, egyben a Gödörben tartott rendezvény legaktívabb résztvevői 2008 végén elküldték több városi vezetőnek, többek között Demszky Gábor főpolgármesternek is. A február 16-i beszélgetés meghívott résztvevői a politika és a közélet illetve az építészet és városfejlesztés szakemberei voltak: Eva M. Amichay városgazdász, újságíró, Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes, Jávor Benedek (Lehet Más a Politika), Ongjerth Richárd építész (Magyar Urbanisztikai Társaság) és Németh Ders (Magyar Kerékpárosklub). A diskurzus tárgya: Kövessük Bogotát?

A vita maga feledhető, az óhajtott párbeszéd helyett a szokásos monológok hangzottak el pro és kontra, a vitát utólag kommentáló blogbejegyzések tanúsága szerint ezúttal is számos értékes gondolat rekedt a fejekben illetve pattant vissza a kölcsönös sértődöttség pajzsairól.

A hallgatóság (Forrás: epiteszforum.hu)

Nehéz azonban feledni a filmben látottakat: Brad Pitt hangját, amint kommentálja azt, amit enélkül is kiválóan érzékelünk, és amit a résztvevők meg is magyaráznak számunkra; azt, hogy kreatív hozzáállással, megalapozott háttértudással illetve ravasz egyezkedéssel és kíméletlen következetességgel a hihetetlennek tűnő változás is realitássá váltható. Kell hozzá egy kis diktatórikus szellemiség, na de ebben itthon sincs hiány. Annál inkább az előbb felsoroltakban, legalábbis látszólag.

A nagy Mumus, a Válság remélhetőleg helyre teszi a dolgokat szerte a világon: ráirányítja a figyelmet a mértéktelenül terjeszkedő gazdaság rovására elhanyagolt humán érdekekre, értékekre. Addig is érdemes megnézni a filmet (a film magyar feliratozással megtekinthető itt), s elgondolkodni a tanulságon: a 2006-os velencei biennálén a legjobb városnak járó díjat a hajdan mind a 7 millió lakosa által egyöntetűen utált és szégyellt Bogota nyerte el.

További információk a téma iránt érdeklődőknek:
Balázs Attila: Egy kis séta Bogotában
Bardóczi Sándor: Bogotát Új Évre
Bardóczi Sándor utószava a vitához: Peňalosa Bogotája
Bardóczi Sándor: köszönet Bogotáért