NEM ENGEDNEK A HATVANNYOLCBÓL

Kevés hasonlóan kopár kiállítás képzelhető el. Rideg, hideg, oszlopos alagsori helyiségben első látásra szinte semmi. De elég pár perc, és kiderül: a terem színültig van a ’68-as múlttal. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.

Részletek a kiállításból

A Bán Dávid, Fisli Éva és Kóczán György által létrehozott, visszahúzódó találékonysággal installált dokumentum- és tárgyegyüttes február 5. óta tekinthető meg (március 5-ig) a Kazinczy utca 21. szám alatt. Ezen a napon volt Jancsó Miklós Fényes szelek című filmje bemutatásának negyvenedik évfordulója. A televíziós csatornákon sokszor vetített, dvd-n is hozzáférhető alkotás („egy forradalmi modell”) forgatása részben egybeesett az 1968-as prágai augusztussal. A rendező szerint 1968 „olyanszerű vízválasztó”, mint 1956. A megnyitón Gulyás János és Gulyás Gyula egy korábban közönség elé nem tárt (egyelőre Jancsó által sem látott) 8 mm-es werkfilmjével idézte fel a Fényes szelek-forgatás atmoszféráját (a tánc- és mozgáselvű filmkompozíció próbáit, készülését koreografikus kameramozgással, vágásokkal örökítve meg).

A Macskakövek című kiállítás a feltépett, barikádba rakott útburkoló kőkockák két kultikus városát, az 1968-as Párizst és Prágát reanimálja a lehető legegyszerűbb, de annál hatásosabb és igazabb eszközökkel, a szabadságakarás két helyszínét közel hozva egymáshoz, a négy évtizeddel ezelőtti múltat az időközben felhalmozódott reflexiók segítségével is közel hozva a jelenhez. Gelencsér Gábor filmesztéta az író Lengyel Péter Macskakő című regényére, a képzőművész Pinczehelyi Sándor Utcakő-munkáinak tartalmaira, Gazdag Gyula A sípoló macskakő című filmjére emlékeztetve vázolta a címadó tárgy, motívum metaforikáját: a keménységet, a forgathatóságot, az újrafelhasználást, az urbanitást, a mértani tökéletesség természeti szeszélyességét s egyebet. A poézist, mely az eltűnőben levő, az aszfalt által „leváltott”, de máig velünk (lábunk alatt) maradt útburkoló anyaghoz tapad.

Az AKKU-ban dísztelen nyomtatású, röpcédulához hasonlatos idézetcetlikkel tapétázták a falfelületek egy részét. Közel hajolva legendás és kevésbé ismert sorok, szövegtöredékek olvashatók a tacepaókon („Megnyugodtunk. 2+2 már nem 4”; „Szeretlek! Ó, mondd ezt macskakővel!”; "a barikád nem a védekezés, hanem a felszabadítás torlasza" stb.). Egy hevenyészett hirdetőoszlopon a korabeli Budapest néhány plakátjának hangsúlyosan fakó másolata: A koppányi aga testamentuma a mozikban Benkő Péterrel, politikai állóképek szemet-verése, a Centrum Áruházak C-origó felé mutató (hirtelen új jelentéseket nyerő) agresszívan ötlettelen nyilai stb. A magyar főváros – az egykori és a mai – Prága és Párizs mellé lép harmadiknak e megoldás révén.

A címadó térforma nagyobbacska üvegkockák képében jelenik meg. A kockák nem minden oldalról határoltak: a van/nincs, az/más bipolaritásában funkcionálnak, belsejük akár megtapintható szövegüzenetet rejt. A kiállítás deklarált témája az 1968-as Prágában és Párizsban végbement erőszakos és szimbolikus térfoglalás. A Macskaköveket nézve, bejárva a szemlélőt „foglalja el” a szövegekbe öltöztetett tér, vonja áramkörébe három-négy tárgy, állítja meg néhány emlékezetes film montírozott részlete. ’68 szellemisége újraéled; a nem az emlékezésre alapozó fiatalabbak számára megéled. Lenin- és Brezsnyev-ábrázolás árnyékában. Mártírok, gondolkodók, diáklázadók, „az utca embere”-tömeg övezetében. A föld alatt.   

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Az undeground látnivaló fő erénye a puritánság és a lényegre törés. De bármilyen visszafogott a kiállítás, egy gyermek is örömét lelheti benne (természetesen a meghatározó gondolatok értése nélkül, viszont a befogadás útját mégis megsejtve). A bejárat közelében elhelyezett, szabadon hozzáférhető, állítható metronóm (mögötte egy 1968-as kártyanaptár felnagyításával) fegyverropogásként szabdalja, kattogja az időt. A vörös és kék színszűrő üveggel elolvasható (vörössel és kékkel egyébként „hibásan”, egybefuttatva nyomtatott) hosszabb szöveg (talán az egyetlen nem szerves citátum) a mondatok megvilágosodását, két közlés szétválását, dimenzió-különbségét érzékelteti (a piros és a kék a francia és a cseh[szlovák] zászló közös színei is, mintegy applikálva a falak fehérjére). A mozgóképet varázsló képkorong, a kaleidoszkóp-műtárgy, a graffiti is illik a sorba, amely a vizuális elemekben első blikkre szűkölködő kiállítást remek látvány-lendületbe hozza.

Massimiliano Fuksas pártoktól független nemzedéki egységként jellemezte mindazt, amit mára négy szám jelöl: 1, 9, 6, 8 – 1968. A Macskakövek történelmisége már nem generációs közelítésű és jellegű, azonban újabb korosztályokat nyerhet meg az ezerkilencszázhatvannyolcasság szellemének.

A kiállítás megtekinthető 2009. március 5-ig.