Beaumarchais: Figaro házassága / Figura Stúdió, Gyergyószentmiklós
2009.02.16.

Harag György mondotta az ezerkilencszázhetvenes évek végén: ha egy este hétkor kezdődő színházi előadás nem fejeződik be kilencre, a rendezőt el kell tiltani a pályától, mert más rémtettekre is képes. A Figura és Figaro Figarója kiállja a próbát. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból
A Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház prezentációja akkor ér véget, amikor az öt felvonásos Beaumarchais-vígjáték első részéről szokták szüneti frissülésre bocsátani nézőiket a teátrumok. Hatalmas kaszabolás zajlott a szövegben, melynek különféle színlapjai fordítót nem tüntetnek fel, de jó a dialógusok lüktetése, szellemesek az újítások, malac szóból is beérték eggyel. Don Gusmán bíróért nem fáj a szívünk – miért ne hozhatna ítéletet a hűbérúr? –, s hogy a részeges Antonio nemet cserélt, keveset számít, ha humorforrását, az akadozó nyelvet Antoniaként is őrizheti. A budapesti, vígszínházi Figaro házassága címszereplője, Anger Zsolt vendégrendező nagy iramban szántott végig a még így is kellően humuszos komédián. Munkája nem mély, nem is mindenütt pontos, viszont szeretetre méltó és termékeny. Rokonszenvvel fogadta a minapi vendégjátékot a Thália Színház közönsége is. Sokan nevettek már ezen a változaton, hiszen régóta műsoron tartják, a kisvárdai fesztiválon, a gyergyószárhegyi Lázár-kastély udvarán is játszották.

kk
Szabó Tibor és Bartha Boróka
A keveset mondó röpke előjáték utáni nyitó képben a fiatal, nősülni készülő borbély mesterségének címerét arra használja, hogy simára borotválja menyasszonyának, Susanne-nak lábszárát. Hasonló ötletekben nem dúskál a produkció, inkább a drótokra fűzött fehér függönylepedőkből és egyszerű székekből álló díszlet serénykedik (tervezője Bodnár Enikő m.v.). A leplek egy csavarintással oszloppá változtathatók, egyik a másikon átdobva baldachin lehet, újabb csavarintással fává cseperedhetnek a textíliák. Az első éjszaka általa eltörölt feudális jogát újfent gyakorolni igyekvő – és persze hoppon maradó – gróf, a házasság intézményével többszörösen és többféleképp is bajmolódó Marcellina és Bartolo doktor, a kései kamaszfantáziáktól sújtott Cherubin apród és valamennyi alak vehet egy-egy nagy levegőt szerepében, aztán: gyerünk!

A rohamtempó nem slendriánság, működik a gépezet. Igaz, megkurtított textusba is bele lehet sülni, bele lehet bakizni, bele lehet szürkülni. A fekete, piros és fehér színfoltok (a jelmezek kreálója Fekete Kata m.v.) olykor ellankadnak, kifakulnak, vagy Anger csak feldobja a poént (az apród vörös női alsóneműt hord), de a jellemzésben, cselekményvezetésben nem üti le.

Fotó
Boros Mária. Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Nyolcvan perc, és már verődhetnek össze a tenyerek.

Szabó Tibor m.v. egy megbántott, elbizonytalanodott Louis de Funès ábrázatával közlekedik számára mindig kedvezőtlen fordulatokat hozó grófi mezsgyéin. Almaviva grófné nem Bartha Boróka időnként elnehezülő Rosina-alakításával kerekedik felül: a szituációkból, ügyeskedésekből keveredik ki férjuránál jobban. Veress László m.v. egyszer-egyszer eltájolódó korpulens doktora, Boros Mária a nők között harmadhegedűs Marcellinája a nagy deus ex machinát célozza be (kiderül, ők a nemesi származású Figaro szülei), Basilióként Szabó Eduárd egy enyhén ütődött őrző-védővel rukkol ki, Máthé Annamária (Antonia) kottából dadog és szállít csattanókat, Vajda Gyöngyvérből (A kertész lánya) nem sokat látni.

Antal D. Csaba kilógna ebből a mozgékony sémaszínházból, ha az első negyedóra teltével is erőltetné, hogy ütődött kislegénynél plasztikusabban egyénítse Cherubint. Bálint Éva Susanne-ja saját csillogásának rovására is megosztja magát a grófné ügye (a kihűlt szerelmű, öregedő gróf megleckéztetése) és vőlegényének ügye (a per és a házasságkötés) között. Barabás Árpád fordulékony, ugrékony fickó, szőkített üstöke ellenére hiteles délszaki temperamentum, örök optimista. Nincs kitüntetettebb helyzetben, mint szereplőtársai. Anger rendezése Figaro nevét felcserélhetné Almaviva, Rosina, Marcellina, Bartolo, Susanne nevével is, hiszen az ő roskadozó vagy megkötendő házasságuk egyenrangú téma Figaro házasságával.

A Figura és Figaro Figarója stílusos és kacagtató. Dióhéj-színház.


Vö. Sz. Deme László: Sevillai vigasságok
Boros Kinga: Figura házassága. Beaumarchais Gyergyóban
Markó Róbert: Szenvedély, vágy, Sevilla

Cím:  Figaro házassága,  Szerző:  Beaumarchais,  Rendező:  Anger Zsolt m.v.,  Díszlet:  Bodnár Enikő m.v.,  Jelmez:  Fekete Kata m.v.,  Koreográfus:  Bajnai Bea m.v.,  Szereplők:  Szabó Tibor m.v.,  Bartha Boróka,  Barabás Árpád,  Bálint Éva,  Boros Mária,  Tamás Boglár,  Antal D. Csaba,  Domokos Erika,  Veress László m.v.,  Szabó Eduárd
Megítélt támogatás: 1 000 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
A Figura Társaságnak Beaumarchais darabjaiból Figaró címen nyári szabadtéri előadás létrehozására (2007)
További támogatás: 1 700 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
A Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Kht.-nek a Vendégségben Budapesten - Határon túli színházi estek sorozat 2009. tavaszi programjainak megvalósítására (2008)
További támogatás: 6 000 000 Ft
Támogató: Miniszteri keret
Az Égtájak Kulturális és Közművelődési Egyesületnek a Vendégségben Budapesten - Határon túli magyar estek megrendezésére (2008)
További támogatás: 3 200 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
A Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Kht.-nek a Vendégségben Budapesten - Határon túli színházi estek sorozat megvalósítására (2008)
További támogatás: 6 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
Az Égtájak Kulturális és Közművelődési Egyesületnek a Vendégségben Budapesten - Határon túli magyar estek megrendezésére (2008)
További támogatás: 5 500 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Kht.-nek a Vendégségben Budapesten - Határon túli színházi estek sorozat megvalósítására (2008)