Folklór és irodalom / Szerk. Szemerkényi Ágnes
2009.02.12.

Az MTA Néprajzi Intézetének Népköltészet Osztálya 2004-ben Folklór és irodalom címmel szervezett interdiszciplináris konferenciát. A kezdeményezésből kötet lett, sőt, az esemény sorozattá nőve további köteteket is kitermelt magából. SZALÁNSZKI EDIT KRITIKÁJA.

A sorozatot a Folklór a magyar művelődéstörténetben megnevezés vonja egy ernyő alá. Mostanáig a Folklór és irodalom (2005), a Folklór és vizuális kultúra (2008), illetve a Folklór és történelem (2008) című kötetek jelentek meg (az Akadémiai kiadónál), de a szimpóziumot Folklór és zene (2007) illetve Folklór és nyelv (2008) témában is megrendezték.

A Folklór és irodalom konferenciát szervező Szemerkényi Ágnes kötethez írt előszava a felhívás szövegéből merít; lássuk ennek alapján, hogy mi is volt a szorosabb célja az interdiszciplináris eseménynek: „Minden tudományszaknak szüksége van arra, hogy időről időre meghatározza a maga kereteit, kijelölje új határait. […] A konferenciát szervező folkloristák irodalmárokat is felkértek, hogy az időszerűnek tekinthető kérdésekre közösen keressék a választ. Az újabb tudományos irányzatok – pl. a dekonstrukció – kérdésessé tették a kétoldalú szembeállításokat, így a nép- és műköltészet, a népszerű kultúra és a magas kultúra kettősségét is, szükség van annak megállapítására, hogy milyen ismérvei lehetnek a népköltészetnek.” Ha jól értem, arról van/volt szó, hogy az elméleti (ismeretelméleti, irodalomelméleti) megfontolásokban bekövetkezett jelentősebb változásokNAK arra kell ösztönözniük a hazai folklorisztikát, hogy saját meglátásait, megközelítéseit és módszereit felülvizsgálja és újraértelmezze. A kiírás/előszó szövege szerint világos, hogy a szervezők egy újfajta folklórelméleti diskurzust kívánnak indítani, szükségesnek tartják a reflexív viszonyt a határos tudományokkal, és a vállalkozásban kimondottan benne munkál az önreflexió szándéka.

Azok számára, akik ismerik a hazai folklorisztikát, ám szépre fésültnek találják a helyzetét, bizonyára oltárborításként fog hatni, hogy folklórelméleti diskurzust itthon csak újszerűen lehet indítani, hiszen Ortutay Gyula (és a rajta keresztül bevezetett külföldi tekintély, Roman Jacobson) óta zéró fokon van jelen a magyar folklórelmélet. Lehetséges, hogy én vagyok túlságosan naiv, amennyiben azt gondoltam, eljött az alkalom, hogy a folklorisztika keretet vagy hálót adjon saját működéséhez. Ebben az esetben nem vagyok egyedül, Szemerkényi Ágnes legalább ennyire lehetett naiv, amikor ollóval támadt a kőre.

Elfogadható-e, hogy egy konferencia résztvevőinek zöme olyan tanulmánnyal jelenik meg, amely nem kapcsolódik szorosan a témához? Elfogadható-e, hogy csak a rendezvény címét veszik észre? Elfogadható-e, hogy egy elméleti igényű, célorientált konferencia konklúziói ne épüljenek be a hozzá kapcsolódó, utólag konstruálódó tanulmánykötetbe? Elfogadható-e, hogy nincsenek használható konklúziói egy ilyen konferenciának?

A kötet tanulmányainak többsége bármennyire is termékeny önmagában, azonnal elvetél, ha a szövegeket összevetjük a kiírással. Sajnos, sok ilyen eseményre jellemző az, ami a tanulmányokon is érződik: mindenki mondja a magáét, hozza a saját "fejlövését", amibe évek, évtizedek óta beleásta magát. Az együttgondolkodás – ha volt is – nemigen hagyott nyomot a köteten. A szövegek főként szövegelemzésre, eredetkutatásra, a rétegzettség letapogatására irányulnak, arra, hogy milyen folklór eredet mutatható ki irodalmi szövegekben, milyen köztes területek és műfajok léteznek stb. – anélkül azonban, hogy a konferencia céljához valamennyire közelítő elméleti konklúziókkal vagy megállapításokkal zárulnának.

Meglehetősen nehéz konkrét példákkal bizonyítani valaminek a hiányát és felmutatni a hiány pontos helyét; azt, hogy a kötetben itt-és-itt nem jelenik meg valamirevaló folklórelméleti gondolat. Épp ezért csak közvetetten és csak pár példával lehetséges utalnom e hiányokra. Zóka Katalin Pilinszky János meséi vagy Landgraf Ildikó A humor nyilai – Jókai anekdotái címmel megjelent tanulmányából, a Pávai István által írt A cserebogár-nóta népköltészeti és népzenei vonatkozásai című szövegéből egyszerűen kimarad az elméleti dimenzió. Ilyen az a szélsőséges jelenség is, hogy a találkozás apropóján valaki egy korábban megírt munka részletét használja a legcsekélyebb módosítás vagy aktualizálás nélkül: „Ez az előadás Taxonyi példázatgyűjteményének monografikus igényű feldolgozásából egy kiragadott szelet.” (Bujdosóné Papp Andrea: „Ritka és válogatott történetekbül készittetet Tükörök”).

Jelentős problémának látom, hogy az ország vezető folkloristája, Voigt Vilmos nem használta ki az alkalmat arra, hogy körvonalakat mutasson. A folklór megmondóemberének pozíciójában mindössze antologikus tanulmányírást folytat (évek óta egyébként): szinte pontokba szedve taglalja, hogy milyen munkák jelentek meg, hogy aztán megdorgálja a népet nem szűnő vétkeiért és mulasztásaiért, ahelyett, hogy írt volna egy, a témához jobban illeszkedő tanulmányt. Szegedy-Maszák Mihály Voigt írására reagálva azt mondja, hogy „az évtizedekkel ezelőtti irodalomtudomány szempontjainak figyelembevételét kéri számon”. Így van; Voigt (többek között) esztétikáért és strukturalizmusért kiált, miközben a konferencia arra irányult, hogy vajon mit is lehet kezdeni a posztstrukturalizmus elméleti hozományával. A kötet 33 szövege közül a témát mindössze néhány próbálta komolyan venni – ezek Szemerkényi Ágnes, Szegedy-Maszák Mihály, Bódis Zoltán, Szilágyi Márton, Keszeg Vilmos, S. Sárdi Margit, Boldizsár Ildikó tanulmányai. A témában rejlő teoretikus lehetőségeket viszont ezek a szövegek sem tudják kihasználni (és nemcsak azért, mert még így is kisebbségben maradnak a kötet egészében). Még Szegedy-Maszák cikke is (és a kötet sok más szövege jut ugyanide) olyan (ma már) semmitmondó szintézisbe torkollik, minthogy a folklór és irodalom kölcsönhatásban élnek egymás mellett.

A kötet szerkesztőjének nem nagyon volt dolga a következtetések levonásával, amikor ezzel zárta előszavát: „remélem, az olvasó megtalálja a választ a feltett kérdésekre”. Folklór és irodalom kölcsönhatása a címe annak a tanulmánynak, amit Pogány Péter 1959-ben írt. A Folklór és irodalom kötet tanulsága, hogy pontosan ugyanennyit tudunk róla ma is.

Cím:  Folklór és irodalom,  Szerkesztette:  Szemerkényi Ágnes,  Kiadó:  Akadémia Kiadó,  Kiadás éve:  2006,  Terjedelem:  440 oldal,  Ár:  4300 Ft
Megítélt támogatás: 700 000 Ft
Támogató: Népművészeti Kollégium
Az MTA Néprajzi Kutatóintézetének a kötet kiadására (2005)
További támogatás: 320 000 Ft
Támogató: Népművészeti Kollégium
Az MTA Néprajzi Kutatóintézetének a Folklór és irodalom tematikájú nemzetközi konferencia megrendezésére (2004)