Vető János: Fotográfiák 1975-1986 / Vintage Galéria
2009.02.12.

A kép kedvéért, mondja Vető János, bele kell nyúlnom a valóságba. Utálom az „ellesett pillanatokat”. A kamera nem leskelődik. A kamerának foglalkoztatnia kell a tárgyát. A fotózás: akció. MÜLLNER ANDRÁS ÍRÁSA.

Hajas Tibor
Hajas Tibor
A fenti sorokat Hajas Tibor írta Vető Jánosról, pontosabban Vető János fotóiról. Az írás címe ez: Töredékek az „új fotó”-ról Vető János (sz. 1953) munkáinak ürügyén. Bár az írás úgy hivatkozik Vetőre, mintha a mondottak az ő saját szavai lennének, minden elképzelhető: az is, hogy Vető maga nyilatkozott a saját ars poéticájáról, de az is, hogy Hajas Vető szájába adta mindazt, amit pedig ő gondolt Vető munkáiról. Az utóbbi verzió nem csalás vagy félrevezetés, hanem maga az „új fotó”. Hogy értsük ezt? Ha Hajas úgy tesz, mintha Vető véleményét mondaná, holott azt ő konstruálja meg, akkor belenyúl a valóságba (azaz Vetőbe), mondhatni Vetőre vetít. Vető fotóművészete, vagy helyesebb így: Vető fotóakcionizmusa így olyan jelenség, amely nem megelőzi Hajas beszámolóját, hanem abban jön létre. Maradva a vetítős metaforánál: Vető fotós világa fényérzékeny felület, amelyre rávetül a róla megfogalmazott koncepció, és az így létrejött kép lesz Vető fotóművészete.

Mielőtt félreértés támadna, mindezt nem azért írom, hogy kétségbe vonjam Vető kreatív fotóhasználatát, mindazt az eredeti konceptuális látásmódot, amit a maga egyéni módján a hetvenes évek óta képvisel. Inkább arról van szó, hogy a médiumok szimulatív, valóságépítő hatását ekkor kezdik érzékelni és kihasználni a neoavantgárd művészek (a technikai sokszorosító eszközöket addig jobbára csak dokumentáló szándékkal használták e körben).

Vető János (A portrék forrása: balkon.hu)
Vető János (A portrék forrása: balkon.hu)
Ennek a mediális tapasztalatnak a birtokában ad absurdum arra vetemedhetett a művész, hogy egy egyszerű kritikában vagy interjúban ilyen kvázi mediális manipulációt valósítson meg. Vetőék számára a kortárs géppark olyan technikai környezetet jelentett, amelyből nem menekülni kell, hanem amelynek révén meg lehet valósítani egy második természetet, ha már a dolog (természeténél fogva) nem alkalmas a dokumentálásra. Ez a megvalósítás tehát az „új fotó”, amit Hajas Tibor idézett szövegében Vető János munkáihoz köt. És ha a fentiekben azt a látszatot keltettem, hogy Hajas Vetőre a saját maga alkotta képet vetíti, akkor ezzel az erővel azt is mondhatom, hogy csak azt csinálja Vetővel, amit maga Vető csinál a világgal. (De ebbe már ne gondoljunk bele – paradoxon lesz a vége.)

Épp adódik is alkalom az erről való megbizonyosodásra. A kortárs fotográfiát kiemelten kezelő Pőcze Attila vezette Vintage Galériában Vető János fotóinak kamarakiállítása tekinthető meg, hat évvel a Színezett régi levegő című, Magyar Fotográfusok Háza-beli Vető-kiállítás után. A Vintage-ban összesen tizennégy képet látni, három falfelületen. A képek közül a három nagyméretű (1000x700 mm) egy sorozat tagjaiként közös falon, míg az Elszemélytelenítés című téma négy sorozatba rendezett kisebb darabjai, valamint egy c.n. jelzésű kép a másik két falon lógnak. Az Elszemélytelenítés sorozatai közül az első sorozat két képből áll, tévékép felé nyújtott kéz, zászló felé nyújtott kéz (feltehetőleg a fotós keze). Ugyanez a gesztus ismétlődik a második sorozat három képén: járdán álló, a fotóssal szembenéző férfi és nő felé nyúlik ki ugyanez a kéz, a következő képen kerítés előtt álló férfi felé, majd egy útkereszteződés felé.

Bizonytalan vagyok a pontos névutóban. Tudniillik félreérthető, ha így írom: valami felé nyújtott kéz. Ez a kitárt ujjú kéz ugyanis, amelyről itt szó van, nyúlhat a látvány felé, de nyúlhat a látvány elé is, mintegy visszatartva azt a fényképezőgéptől. Ebben az esetben ellöki a látványt, visszatartja attól, hogy összeálljon (bár az ujjak résein mégis csak átlátni, így, ha töredékesen is, de marad valami a képen a modellekből). A reprezentációnak ez a

Vető János fotográfiája (Forrás: Vintage Galéria)
Vető János fotográfiája (Forrás: Vintage Galéria)
visszautasítása maradéktalanul radikális gesztus. Már ha így értjük azt a bizonyos kezet, és nem a vágy megnyilvánulásaként, mint amikor valaki meg akar fogni valamit, és nyújtózik érte. Ez utóbbi esetben olyan paradoxont eredményez a gesztus, amely hasonlóan radikális, mint a látvány eltaszítása. A fotós vágya a látvány megszerzésére irányul, legalábbis ha hiszünk Susan Sontagnak, de itt ez a vágy annyira erős, hogy egy fotóidegen mozdulatba torkollik: a vágy belenyúl a képbe és ezzel kitakarja azt. Kezdjük sejteni, ez az eldönthetetlen természetű gesztus az új fotó egyik olyan „akciója”, amiről Hajas beszélt Vető kapcsán. Ha a fotográfia egyébként valamilyen módon személyességet sugall(hat), akkor ez a konceptuális képbe nyúlás elszemélytelenít, az arcon ugyanúgy ott a „kéznyom”, mint a kereszteződésen.Hasonló, bár más természetű a többi képsorozat is, amely emezekhez hasonlóan az Elszemélytelenítés címet viseli. Azokon alváshoz használatos szemtakaró fedi el félig a lefotózott arcokat, tartozzon azokhoz ruhába bújtatott vagy meztelen test, férfi vagy nő.

A három nagy absztrakt kép közül kettőn (Szonda, Buddha utazása) különös hatást keltő porózus anyag látható. Elsőre kőnek gondoltam a porózus anyagot, de kiderült, másról van szó. Az a bizonyos „tárgy”, amely a két fotón látszik, liszt és gipsz, felszínükön nyomokkal, apró tárgyakkal (üveg, drót). A kettő által közrefogott harmadik képen (Három űrkőkorszakbeli szoborportré) egy három tagból álló motívumsor látható, három Zuzu-Vető-szobor képe. Ezek a nagyméretű képek ellentétben állnak a szemközti falon lévő Elszemélytelenítés-sorozatokkal, már abban az értelemben, hogy bennük és tárgyaikban, ha töredékesen is, de valami finom anyaghatású személyesség bontakozik ki.

(Köszönet Pőcze Attilának és Vető Jánosnak az információkért.)

A kiállítás 2009. február 27-éig látható.

Kiállítás:  Vető János fotográfiák 1975-1986,  Helyszín:  Vintage Galéria, Budapest,  Időpont:  2009. február 3 - február 27.
Megítélt támogatás: 1 200 000 Ft
Támogató: Fotóművészeti Kollégium
A Vintage Galéria kiállításaira és dokumentálásra (2008)