Oláh Kálmán hatosa
2008.02.04.

Eredeti, igényes, kortárs jellegű jazzművészettel állt ki január 30-án a Columbus pódiumára az egyik legsikeresebb, külföldön is keresett magyar zongorista és zenekara. ZIPERNOVSZKY KORNÉL ÍRÁSA.

Miután három új jazzklub is megnyílt Pesten, a Columbus hajó valóban mindent be is kell vessen, hogy megtartsa közönségét, mert télvíz idején nem hemzseg a turisták tömege a Dunakorzón.

Oláh Kálmán szextettje a Columbus Jazzklubban (Fotó: Horváth Zoltán)
Oláh Kálmán szextettje a Columbus Jazzklubban (Fotó: Horváth Zoltán)

Oláh Kálmán szextettje nem új együttes, a kilencvenes évek elején mutatkozott be, és már akkor is nagy erőket vonultatott fel. Közben volt egy korszak, amelyben Oláh az ún. Third Stream stílus felé tájékozódott, de ez nem tartott sokáig. Így a hagyományos szextettbe fafúvósokat iktató zenekar, amely a jazzklubokban nehezen érvényesült, kérész életű maradt, és jött az új, a harmadik kiadás, amelyre minden hatott, amiről eddig szó volt, de leginkább Bartók. A hangszerelés kifinomultsága, választékossága párosul a hard bop energiával. Ez már nem mainstream, a legtöbb jazzklubban nem merészkednek ilyen közel a kortárs zenéhez.

A Columbus Jazzclub, belülről egy hajópadlós étterem, a Vigadó tértől nem messze horgonyoz. Ezen a tiszta téli estén a Budai Várra néző ablakhoz leülni nekem sokadszor is csuda élmény volt. Fantasztikus sirálygyülekezőt láttam, biztos szeretik a jazzt, mert a többi hajó tetején és környékén nem kerregett ennyi. A turisták is szeretik a jazzt, a Columbust mint éttermet is ők tartják el, ugyanis az étlap árai a szezonon kívül is az ő pénztárcájukhoz vannak szabva (a kisüveg sör ugyanúgy, mint a túrógombóc, közel ezer forint, kiadósabb fogásokra aznap este nem került sor). De a belépőt váltó vendégeknek adnak kedvezményt az étlap áraiból.

Talán a színpad elhelyezése teszi, de eléggé diffúz az akusztika, a zene nem elég jól követhető ebben a térben. A pódium a zenészeket egy-két asztallal helyezi szembe, az összes többi asztalnál a közönség oldalról hallja és látja a produkciót, így egy-egy szólót követő taps szinte magánügy marad. Ha a hajó orrában játszanának, akkor az étterem jelleg gyengülne, de nem biztos, hogy ez a cél. A fantáziátlan berendezés senkit sem zavar, végül is a karácsonyi miniégősor is funkcionális, a függöny szerepében lóg a part felőli üvegfalon. Pedig a Columbust mint jazzklubot minden hájjal megkent szakmabeliek hozták létre három évvel ezelőtt, és művészeti vezetik mind a mai napig, ez ugyanis a Magyar Jazzművészek Társaságának (Babos, Dés, Szakcsi, Horváth Kornél, stb.) szellemi otthona. Túlnyomórészt a tagok zenekarai lépnek fel, de szoktak egy hangszer köré tematikus napokat is szervezni, februárban a szaxofon lesz soron. Az Oláh Szextettből az együttes vezetőjén kívül az elitklub tagja Balázs Elemér és Borbély Mihály, kinn is van a képük a falon. Ez tehát afféle leaders felállás, rutinos és sikeres zenészek, szinte mindenki működtet saját zenekart. Könnyedén, de teljes koncentrációval állnak ki.

Oláh Kálmán (Fotó: Horváth Zoltán)
Oláh Kálmán (Fotó: Horváth Zoltán)

Az első téma, egy cool darab, rögtön kidomborította, hogy ez csak látszólag szokványos hangszer-összeállítás. Az első, pompás szóló a végig basszusharsonán hallható Schreck Ferencé volt. Borbély pedig néha klarinétra váltott a tenor- vagy szopránszaxofonról, ehhez társult Bacsó Kristóf altszaxofonjával, máskor szopránjával. Darabok szóltak, Oláh szerzeményei ugyanis nem dalok. Eklatáns példa a másodikként eljátszott, szimfonikus zenekari Concertójából kivonatolt tétel, amely már a szerző fejében is bizonyára polifonikusan, háttérben és előtérben külön mozgó szólamokkal jelent meg. A Last Moments című szerzemény talán éppen Bacsóhoz állt a legközelebb, legalábbis erre lehetett következtetni abból, amilyen odaadással improvizációját felépítette. Egészen más az ő megszólalása és hangzása, mint a nyersebben, valószínűleg keményebb nádon játszó Borbélynak, aki a tágabb hangköz-lépésekre építi nagy formátumú szólóit. Bacsó mesélősebb, romantikusabb nála. A kétrészes, másfél órás fellépésben összesen öt téma hangzott el, és ebből lehet sejteni, hogy igen hosszú, extenzív szólókat játszottak. A második részben a Bartók-hommage darab különösen medvetáncra emlékeztető melléktémájával lopta be magát a szívembe, de Oláh nem az egyetlen, aki zsigerig magába szívta a bartóki eszmét, ez mindegyikükről elmondható. A zenekarvezető szólójánál Szandai Mátyás koncentrációtól lehajtott fejjel, csukott szemmel figyel, empatizál, hajlítja a bőgő nyakát, Balázs Elemér meg baráti hátbavágás-szerű löketeket dobol, közbevág, felesel, folytatja „Kálcsi” elkezdett mondatát. Oláh látszólag hanyagul ül a zongoránál, zenekarvezetőként is mindent megenged, csak megadja a hangot, azután hagyja, hogy témája új életre keljen. De örvénylő, mindig alakuló játékából a blues és az igazi intellektuális mélység egymást kergetve mutatkozik meg. Az est egyetlen standardjében, a záró Monk-számban bravúrosan, hetykén, humorral játszottak, főleg a Balázs Elemér adta lüktetés röpítette a sirályoknál is sokkal magasabbra a tagokat.

Helyszín:  Columbus Jazzklub,  Időpont:  Január 30.,  Közreműködők:  Oláh Kálmán,  Borbély Mihály,  Bacsó Kristóf,  Schreck Ferenc,  Szandai Mátyás,  Balázs Elemér,  Támogatott:  Columbus Jazzklub
Megítélt támogatás: 2 500 000 Ft
Támogató: Zenei Kollégium
Columbus Jazzklub rendezvényeire