Az előadás alatt (rém)képek villantak elmémbe: Gogo és Didi egy dús erdő tisztásán piknikelve Godot helyett egy arra sétáló vadászra vár, a Kékszakállú pedig egykedvűen adogatja várának kulcsait egy szalonzenekar kíséretében danolászó primadonnának, Juditnak. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
![]() Bánsági Ildikó és Bozsó Péter |
Az alapszituáció abszurd drámába illő, de kibontása inkább a szertartásjáték és az opera szabályszerűségeit szem előtt tartva történik. Nádas elképzelése szerint a szöveg a műnek csupán az egyik fele, a másik Vidovszky László – az író elképzeléseit és konkrét utasításait itt-ott felülíró (például nem csembalón, csellón és lanton, hanem hegedűn, hárfán és ütőhangszereken megszólaló) – zenéje, amely nem kísérőzene, hanem a szereplők mondatait értelmező, közléseiket megerősítő vagy ellenpontozó, az önmagában is zenei szerkezetű és hangzású szózuhatagnak külső ritmust is adó dramaturgiai összetevő.
Az ötvenes éveket felidéző történet főszereplője nem véletlenül Mária, s a szöveg biblikus utalásai sem fölösleges cirádák a szövegen. A fiatalember rituális lemeztelenítése, lemosdatása és a sírt jelképező ágyba fektetése a dráma kiszakíthatatlan része, hiszen Nádas a Találkozásban többszörös szenvedéstörténetet írt meg. Az a sors, amelyet a szerző egy grófnő és egy illegális kommunista asszony életcserepeiből rakott össze, egy nemzedék megaláztatását, hiteiből való kiábrándulását, érzelmi és fizikai kisemmizettségét sűríti magába. Mária élete annyival nehezebb, mint a férfié, hogy ő a túlélő, a tiszt lelkiismereti válságából az öngyilkosságba menekült, s a tettet az asszonynak végig kellett néznie. Mária ezt a terhet adja át a fiatalembernek, aki kénytelen szembesülni a titkolt múlttal, hogy a társadalmat átitató általános infantilizmuson túllépve esélye legyen a felnőtté válásra. A darab során alig szól, de sürgető és hárító gesztusaival, kitárulkozó és menekülő viselkedésével egyenrangú partnere lesz az asszonynak e gyónásban. S mivel apa és fia külsőleg a megtévesztésig hasonlítanak, a két személy állandóan egymásba tűnik, a fiú első szerelmének elbeszélése olyan erejű – virtuális – szeretkezési aktus, mint amilyen Mária elbeszélése szerint az apa és az asszony között ment végbe az ügyészség épületében lezajlott két találkájukon.
![]() Bánsági Ildikó |
Nem az a baj, hogy a játéktér kialakításakor a rendező gyökeresen eltér az írói elképzeléstől, hanem az, hogy az általa kreált színpadon értelmezhetetlenné válik a dráma. A fehérnek előírt zárt teret kinyitja, a puritánságnak nyoma sincs (vaságy helyett például díszes rézágyat tetet be), a szoba jelzésére csupán ajtókeret szolgál, a fekete (!) háttérfalak vetítővászonként funkcionálnak. A rendező egyik legsúlyosabb félreértése épp a vetítés, hiszen mindaz, aminek elmondása és befogadása oly kínos, itt igen gyenge filmes minőségben láthatóvá válik. Mária csak a darab végére jut el a férfi öngyilkosságának felidézéséhez, Eldadnál ez a mozzanat keretezi az előadást: látjuk a fiatalembert kissé öregítve mint apát, és egy lányt, amint egy parkban találkoznak, s azt is, ahogy a férfi fejbe lövi magát. A térbe éppen csak az előadás megkezdése előtt kiülő színésznő a lövés zajára összerezzen, ekképpen adják tudtunkra: itt emlékezésről lesz szó. Természetesen ugyanez a vetítés zárja a produkciót, amelyben a legbántóbb az, ahogy Mária első szeretkezésüket felidéző, extázisig fokozott monológja „megelevenedik”. A látvány szimpla és gyenge tucat-illusztráció, amelytől elvész az együttlét szövegből kibontakozó erotikája és gyönyörűsége.
A másik alapvető rendezői tévedés a dráma biblikus-rituális rétegének kiiktatása. A húzások java része is ezért történt, s a rendező ott sem él e szál kibontásának lehetőségével, ahol erre a megmaradt szöveg esélyt adna. A legkínosabb a levetkőztetés és lemosdatás epizódja, amelyet az asszony az ágytámla és a ráterített fürdőlepedő takarásában mintegy mellékesen, a fiatalemberre rá sem nézve, szavait direkten a nézőkhöz intézve – tehát drámai szempontból értelmetlenül – végez el. A „sírba tétel” sután és ügyetlenül megoldott ágyba fektetéssé egyszerűsödik. Az ágy amúgy is elveszti kitüntetett szerepét, hiszen nem a fiatalember-apa terrénuma, hanem szimpla ülőhely, ahová az asszony áttelepedhet, ha már sokat ült a székén.
![]() Bánsági Ildikó. Fotó: Szkárossy Zsuzsa |
Ilyen körülmények között a színészi teljesítmények alig értékelhetőek. Mivel a fiatalember szerepét a rendezés háttérbe szorítja, Bozsó Péternek többnyire arra van lehetősége, hogy a monologizálást nem zavarva jelen legyen. Bánsági Ildikó színészi habitusából is ered, hogy Mária kettős lényéből csupán az illegális kommunista asszonyt mutatja meg. Bár a színésznő helyenként felvillantja a groteszk iránti érzékét, alakításában túlsúlyba kerül a figura önsajnálata. A magyar színpadokon honos henye, rossz hangsúlyokkal teli, gyakran értelmezetlen szövegmondás itt megengedhetetlen lenne, ám a rendező és a színésznő nem fordít kellő figyelmet arra, hogy a szólamok megkomponálásával, a szünetek és csendek beiktatásával, a hangsúlyok pontos kitételével megszülessen a Nádas-szöveg zeneisége. A zeneiség másik összetevője, Vidovszky László szerzeménye is csorbul: a redukált hangzóanyag nem élőben, hanem felvételről szól.
Mindennek tükrében talán érthető, miért láttam rémképeket a produkció alatt.
Vö. Tarján Tamás: Cserepek
Sz. Deme László: Felfénylő emlékek szimfóniája