Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

2D

Pintér Béla és Társulata: A soha vissza nem térő / III. Deszka Fesztivál, Vidor Fesztivál 2009
2009. febr. 4.
Pálmafa és kecske, géppuska és koktélpohár, szendvics és bárányfelhő, szivar és Rolls-Royce – mindezen javak kétdimenziós papírmasé kiszerelésben jelennek meg Pintér Béla új előadásában. Kár, hogy a nagymértékű dimenzióvesztés mintha az előadás egészét is sújtotta volna. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.

Pintér Béla és Quitt László
Pintér Béla és Quitt László

Pedig megint milyen jól indul: néhány perc alatt sikerül nemcsak (elv)baráti közelségbe terelni a sztahanovista brigádot és a vad kapitalistákat (így, külön írva), de még azt is készséggel elhiszem Pintér Bélának, hogy e két faj egy ősrobbanásból ered, s a (gazdasági) nézeteik közötti lényegi különbségek könnyűszerrel eltüntethetők a megfelelő mozgalmi dalok hangos és lelkes prezentálásával. Időben és térben, dalban és beszédben összeolvad a kis magyar rendszerváltást megelőző és a húsz évvel azutáni, vagyis a mai, rózsásnak nemigen nevezhető helyzet. (Igazán mulatságos és találó, ahogy Törő bajtársnő pironkodva kéri, hogy a két évtizeddel ezelőtti váltásról inkább ne essék szó, mert még frissek a sebek…)

A színpad elé telepített zongora mellől Kéménczy Antal szünet nélkül vezényli és vezérli a még mindig sokak számára nagyon ismerős, szövegüket tekintve részben megszelídített, részben korszerűsített dalokat: ha nem is ez a harc lesz a végső, azért az APEH (meg persze „a pech”) énekbeszédbe foglalása az eredetihez hasonló hatásfokkal bír. (Hasonlóan ahhoz, hogy a falra akasztott Lenin-portré helyett egyszercsak maga Vlagyimir Iljics sétál be, ráadásul szerényen megkérdezi, hogy megismerjük-e…)

Jelenetkép
Jelenetkép

Az alapszituáció szerint a két bajtárs és két bajtársnő éppen jelentős külföldi megbízatás küszöbén áll, nem éppen piacvezető cégük számára tehát ez lenne az a bizonyos lehetőség, tudják, a soha vissza nem térő. Az indiántollas cowboykalapban feszítő Mr. Goodman (Quitt László) és Mr. Freeman (Pintér Béla), a „karvalyzsidók”, titokzatos és taszító idegenek, de a spílerkedő magyar vállalkozó akár az ördöggel is cimborál, ha egy kis extraprofit néz ki.

És itt tényleg szóba kerülnek az alvilági hatalmak (mint Pintér számos előadásában, így az újabbak közül például Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördögben vagy A démon gyermekeiben), de színrelépésük még odébb van, előtte a kisszerű antihősöknek próbatételek sorát kell kiállniuk. A négyfős brigádot is eléri a létszámleépítés, és nagyon trendi módon a képzetlen, nyelveket nem beszélő munkaerő lesz, aki egy kiadós megaláztatási (itt orgiasztikus megerőszakolási jelenettel felturbózott) procedúra után nagyot koppan. Igaz, aztán mégsem hallgat el, legvégül meg csak azért is visszatér. A valahova a távoli Keletre helyezett, beszédes nevű országba, Fatalisztánba szóló kiküldetés során sem minden úgy megy, ahogy kellene: a széttartó események örvényszerűen szippantják magukba, majd köpik ki egyesével a nemrég még tűzön-vízen át összetartó brigád tagjait.

A kis csapat minden tagjának saját démonaival kell megküzdenie a különös beavatási szertartás során. Az áldozati bárány hálátlan szerepét repeső örömmel vállaló Kuncz bajtársnő (Roszik Hella) vakon bízik társaiban, ez lesz a veszte. Hoffmann bajtárs (Friedenthal Zoltán) szintén tehetetlen bábfigura a távolabbra tekintő Törő bajtársnő (Szamosi Zsófia) kezében: a pipogya férfi felesége szörnyű tervének végrehajtója lesz, majd a történtekbe beleroppanva bomlott agyú drogfüggőként végzi. Bodolay bajtárs (Thuróczy Szabolcs) halkszavú békebíró, egetverő ostobaságait szordínós hangon közlő, kezében feneketlen nájlonszatyrot szorongató simulékony érdekember. A szálakat mozgató Szamosi Zsófia okosabbnak hiszi magát mindenkinél, legfőképp a két indián cowboynál, de persze hiába.

Roszik Hella és Friedenthal Zoltán. Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Roszik Hella és Friedenthal Zoltán. Fotó: Szkárossy Zsuzsa

A jellegzetesen Pintér Béla-i, kacskaringós, sok kitérővel és sosem várt fordulatokkal, nevetséges és nyomasztó jelenetekkel szokás szerint felszerelkezett történetmesélés bak- és lóugrásait nem célunk itt rekonstruálni, ha el akarjuk kerülni a poéngyilkosság vádját. Sokadszor is magával ragad a kezdés, ebben Pintér mindig borzasztó erős: a bizonytalanság legkisebb jele nélkül veri le a következő nyolcvan percet tartó pilléreket. És bár az alapok sziklaszilárdan állnak, a felhúzott épület ezúttal amolyan kidőlt-bedőlt oldalú elvarázsolt kastély. A fatalisztáni események ahelyett, hogy az addigi történéseket megkoronáznák, inkább csak jobb-rosszabb skiccek, a nagy svunggal előadott nyitány lendülete megtorpan, és már csak ötletelésre futja. Egy kis munkásmozgalom, egy kis karvalyzsidózás, egy kis nukleáris baleset, egy kis iszlámmal kapcsolatos közhelypuffogtatás, egy kis családi torzsalkodás. Szóval semmi komoly.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a III. Deszka Fesztivál gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. Tompa Andrea: Akit régen tép
Tarján Tamás: Elpushkázva
Földes András: A sugárfertőzésre senki nem számít
Molnár Gál Péter: A soha vissza nem térő
Koltai Tamás: Fatalisztán
Csáki Judit: Zárványszínház
Golden Dániel: A lapra szerelt kárhozat 
Rádai Andrea: Nem fatális

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek