A szakma – mármint a filmes szakma – legavatottabbjai nyilván pontosan tudják, mitől lesz tévéfilm egy tévéfilm. Mármint azon kívül, hogy az időtartama többnyire nagyjából egy óra körül van – vagyis rövidebb, mint egy mozifilm; nyilván abból a tapasztalatból, hogy a néző ennyire van kalibrálva egyvégtében a képernyő előtt.
A színész és a képi világ hordja-viszi a dolog súlyát: ha ők ketten intenzívek, az ember hajlandó engedni a történettel kapcsolatos maximalizmusából. Legalábbis én ilyen üzletet kötöttem magamban Bereményi Géza Irodalom című filmje kapcsán; a novella szellemes szövevényéből elillant a szellem, maradt a komótos és néha kényszeredett váltás-sorozat a reális és szürreális fordulatok közt – de Törőcsik Mari ágyban fekvő, valójában haldokló nagymamája erős és színes arcjátékkal, bámulatosan élénk mimikával és gesztusokkal végig magára tapasztotta a nézői tekintetet. Újabb „öregasszony” a színész szereplistáján – és megint új és megint más, teli belső viharzással, mély bölcsességgel, vagyis élettel.
 A barátkozás lehetőségei |
Ferenczi Gábor A barátkozás lehetőségei (na, ez a prózában amúgy jó cím tévéfilmnek igen szerencsétlen!) című alkotásában viszont kifejezetten ügyes a négy kis történetet egymásba fűző, ráadásul a vége felől „kitisztázó” dramaturgiai munka: a rendező és Can Togay az öröknek látszó kihívással nézett szembe, amikor Bodor Ádám erősen képszerű és intenzív atmoszférájú világába vezeti a nézőt az író novellái alapján. Megvan a „megáll az idő”-fíling; Markert Károly és Lovasi Zoltán operatőrök képei összetett világot teremtenek az egyszerre csodás és félelmetes hegyek-völgyek, kietlen szálloda, sivár útmenti kocsma és az autó bizarr együtteséből. Az ismerősebb – hazai – képvilág Vitézy László filmjében, A Hortobágy legendájában is erőteljes; a három kis történetből a Móricz Zsigmond Komor ló című novellájából írott a legjobb. Az esküvő napján a férj nótáján megsértődött fiatalasszony a padlásra bújik szégyenében, a férj viszont azt hiszi, megcsalja az ifjú feleség, kimegy a pusztára, és ott is marad. Harmincnégy év után sikerül eloszlatni a félreértést, és egy kései szerelmes fellobbanással kárpótolni az elvesztett életeket. Eperjes Károly és Szirtes Ági a figurák kínálkozó kliséin alaposan túllépve mély drámát mutatnak meg nekünk.
 A nyugalom |
Ugyancsak Szirtes Ági játssza az anyát, Veér Rebekát – a pályáról eltávolított és önkéntes lakásbörtönt választó színésznőt, valamint zsarnok anyát – Vizi Mária filmjében, amely Bartis Attila A nyugalom című kisregényéből készült (és maga az író is felbukkan benne egy apró szerepben). A szikár, dühödt és sebzett asszonnyal szemben Trill Zsolt áll a fiú szerepében (aki egyébként gyakori vendég ezen a szemlén, úgy látszik, most fedezte föl őt magának a filmipar), ő a rezignáltságot és a lakonikus kommentálást helyezi a fiú belső drámai viharzása elé, igaz, erre kényszeríti a forgatókönyv szaggatottsága is.
 Ónodi Eszter és Anger Zsolt a Koccanásban |
Szaggatottság: az általam nagyra tartott Török Ferenc a Katonában bemutatott Spiró György-darabot, a Koccanást rendezte tévére. A mostanában elharapózó „képregényes” stílus – amikoris a szereplők és jelenetek fotósorozat-szerűen követik egymást, de persze a kép mozog, csak a színész nem – jó fölvezetése ennek a társadalmi keresztmetszetet célzó szatírának is, de éppen a stíl válik egy idő után unalmassá, és függetlenné a történettől. Egy idő után az ember már csak arra kíváncsi, hogy vajon kitartja-e a színész mozdulatlanul a szövegét kísérő legjellemzőbb arckifejezést vagy gesztust…
Bálint András színházi rendezését vitte filmre: a Tháliában bemutatott Beszélő fejekből, Alan Bennett eredetileg tévére született novelláiból készült tévés adaptáció. A színházban látható négy monológ – és négy jó szerepformálás: Béres Ilona, Börcsök Enikő, Almási Éva és Pokorny Lia játéka – mellé a filmen egy ötödik is társul, Moór Marianna előadásában egy szellemes és színes történet egy középkorú nő furcsa-groteszk hódításáról.
 Eszenyi Enikő, Ubrankovics Júlia és Kamarás Iván a Hús vétkekben |
És alighanem aludt a válogató zsűri, amikor Dobray György Hús vétkek című filmjét vetítették. Egy felturbózott Mónika-show pereg a szemünk előtt – aminek, mármint a szemünknek olykor nem hiszünk: egy mindenórás riporter a több nő iránti olthatatlan vonzalmáról faggat egy kellemetlen macsót és az egyik nőt, egy igazi libát. Kamarás Iván és Eszenyi Enikő mindent bedobva teszi hitelessé ezt a tényleg furcsa párt, Ubrankovics Júlia riporterére meg persze hogy rájön a szülhetnék… Hogy szerethet egy pasi egyszerre több nőt, és miért vagy hogyan viselik el ezt az érintett nők – biztos lehetne ebből az örök problémából egy tévéfilm is, de nem ez az.
Nem ebben a kategóriában, hanem minden kategórián kívül volt véletlenül szerencsém a legjobb mozihoz, amit a szemlén láttam: Kenyeres Bálint A repülés története című negyedórás moziját nem fogom elfelejteni. És nemcsak a normandiai partok fenséges látványa miatt.
Kapcsolódó cikkünk: 40. Magyar Filmszemle
Vö. Tarján Tamás: Felnőtt kapcsolat – Irodalom
Laborczi Dóra: Közegszemle – A barátkozás lehetőségei
Lavicska Zsuzsanna: Szobrok, ha ütköznek – Koccanás
Stőhr Lóránt: Szerepekbe dermedve – Koccanás
Gelencsér Gábor: Párhuzamos történet / A Filmszemle tévéfilm szekciójáról