Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

…ART

Berekméri Zoltán retrospektív kiállítása / Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét
2009. jan. 31.
Nem világhírű, távolba szakadt magyarral, hanem egy csendesen itthon alkotó, húsz éve elhunyt helyi születési fotográfus kiállításával nyitotta 2009-et a kecskeméti Fotográfiai Múzeum. IBOS ÉVA ÍRÁSA.

Berekméri Zoltán: L'art
Berekméri Zoltán: L’art

Mindkét célt feladatának tartja az egyetlen magyar Fotográfiai Múzeum: megkülönböztetés nélkül, azonos figyelemmel gyűjteni, adatolni és tudományos igénnyel feldolgozni egyetemes és helyi jelentőségű fotósok életművét. Ezek a folyamatok egyébként nem látványosak, s általában a háttérben zajlanak, kivéve a fotómúzeumot, ahol – kis túlzással szólva – az elméleti munka, a gyűjtemény és a tárlat mind együtt látható. Az épület sajátosságaiból adódik ez a – kíváncsi nézőnek erős atmoszférát sugárzó, ellenben a kutatóknak valószínűleg nem ritkán terhes – nyitott műhelyhangulat, ami a műemléki védettségű ortodox zsinagóga osztatlan terének köszönhető.

(A két év múlva húszéves múzeum egy XVIII. században épült, eredetileg a Pest-Szeged postakocsijárat lóváltó állomásaként, a vasútvonal megépülése után ortodox zsinagógaként, 1944-től vágóhídként, majd üzlethelyiségként működő, ám ezután évtizedekig romhalmazként álló ingatlanban lelt otthonra 1991-ben. A műemlékvédelem jóváhagyásával az újonnan felhúzott ház a zsinagóga rekonstrukciója.)

A földszinti tér belépőjében kicsiny, de a tárgyak gazdagsága miatt élvezetes fotótörténeti bemutató fogadja a látogatót, továbbá itt található az ország – föltehetően – legkoncentráltabb fotográfiai témájú könyvesboltocskája, melynek kiadványai jobbára saját publikációk. A központi tér is többfunkciós: itt cserélődnek az időszaki kiállítások, de a fal elé épített látványraktár is sok érdekességgel szolgál, a zsinagóga karzatáról hallható neszek pedig a dokumentumtár és a kutatórész irányát sejtetik. A múzeum már rég kinőtte az épületet, hiszen a nyitókollekció, a – Magyar Fotóművészeti Szövetség által egy leendő, remélt múzeum számára gyűjtött – 73 000 tételes gyűjtemény a kezdetek óta a tízszeresére nőtt. Bőven van hát miből kiválogatni a kiállítások anyagát, most éppen Berekméri Zoltán (1923-1988) életművén a sor.

Berekméri Zoltán: Benzinkút éjjel
Berekméri Zoltán: Benzinkút éjjel

Berekméri első díját 1942-ben kapta, ő lett „Magyarország Diákfényképező Bajnoka”, de postatisztviselői munkáját csak másfél évtized múlva sikerült hivatalosan is fényképészire cserélnie. Ezzel egy időben kezdődik legtermékenyebb alkotói periódusa, a Petőfi Irodalmi Múzeum műtárgyfotósi állása mellett fényképezte (nem reprodukciós, hanem saját) életművének javát. Az 1958 és 1978 közötti két évtizedről van szó, amit most nemcsak a történelmi hűség kedvéért pontosítunk, hanem mert elvárásainkkal ellentétben ezeknek az éveknek a társadalmi-politikai légkörét abszolút nem érzékeljük a képeken. Ez nem negatívum, hanem sajátosság: Berekméri Zoltán nem dokumentarista, de nem is szociografikus, hanem történelemfüggetlen lírai habitus.

Azokat a fotóit, amelyek köveket, téglasorokat, vagy fákat, havas tájrészleteket mutatnak, adatok nélkül még nagyjából sem tudnánk datálni, az ugyanilyen szűk képkivágású, feszes kompozíciójú széksorairól pedig csak azért sejthető a keletkezési idő, mert emlékszünk a tárgyakra. Deres ablaküveg, száradó varsák, havas út: ilyen egyszerűek a témái, ám valójában nem a motívum a főszereplő – ellentétben kenyérkereső foglalkozásával –, hanem az általuk keltett rend, ritmus, faktúra.

Berekméri Zoltán: Esküvő után (Forrás: Magyar Fotográfiai Múzeum)
Berekméri Zoltán: Esküvő után (Forrás: Magyar Fotográfiai Múzeum)

Berekméri kedvelte a minimál beállításokat: ajtó mellett falhoz támasztott rajztábla, egyetlen edény a félig nyitott ablak párkányán -, s emellett a humor és a költőiség sem volt idegen tőle. Előbbire jó példa a két széles, lehúzott bádogredőnnyel takart boltajtó, fölötte az üzlet nevéből odalógó utolsó hiányos szótag: „art”. A felirat (önmagában) nonszensz a 60-as évek magyarországi utcaképében, s a lecsípett szóvég ma talán ironikusabban hat, mint a maga korában. Címadásai szellemesek: a záróra után asztalra fordított székek tömege Másnapos székek, a havas utcán bandukoló zsákos sziluett Hangya-sors, a tájképein pedig Büszke fák és Fába tartó ág láthatók.

Költői attitűdje és politikumtól való mentessége érzékeny embert sejtet, s e két tulajdonsága elegendő is lenne elfelejtéséhez. Hogy mégsem így történik, az a hagyatékát őrző intézményeknek, a fővárosi Petőfi Irodalmi, és az évfordulókat figyelmes gondossággal számon tartó kecskeméti Fotográfiai Múzeumnak köszönhető.


A kiállítás 2009. március 15-ig látogatható.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek