Brahms: Magyar táncok / Warner
2009.02.04.

A Héja Domokos vezénylete és jósjelei alatt csatába vonuló Óbudai Danubia Zenekar szűk órányi lemezén huszonegy roppant közkedvelt, s egyúttal gyakran lesajnált koncertszámot vitt diadalra. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.

Brahms Magyar táncai? - áll a kérdés Bozó Péternek a gusztusos kísérőfüzetben közreadott informatív dolgozata élén, méghozzá okkal-joggal, hiszen maga Johannes Brahms is ekképp nyilatkozott ezekről a darabokról: nem én nemzettem, hanem csupán tejjel és kenyérrel felneveltem őket. Amiként azt 1867-es pesti hangversenyéről feljegyezte a morc helyi ítész, idősebb Ábrányi Kornél: a Luiza csárdás felett rögtönzött, geniálisan ugyan, de inkább szerettük volna, ha más magyar thémára pazarolja szellemszikráit. S úgy tetszik, Brahms megfogadta a Zenészeti Lapok intelmét, s ilyesformán nemcsak Frank Ignác említett szerzeményét, de számos más magyarországi eredetű kompozíció melódiáját is beválogatta a táncsorozatba, amelyet alighanem a félreértések elkerülése végett még csak opusszámmal sem látott el.

Ám hiába volt a túlzó szerénység, a látványos gesztus, s ugyancsak hiába a kottakiadások körültekintő megfogalmazása, mely szerint a nagy zeneszerző mindössze “letevője” a kor elterjedt magyaros-cigányos táncdallamainak - Brahmsot egyhamar megtalálták a plágiumvádak. Mint például és kiválólag Kéler Béla 1874-es felhorkanása, aki az azóta oly népszerű lett V. magyar táncban ismert saját Bártfay Emlék Csárdása című darabjára, s aki ezzel a vádjával mozgásba lendítette a korabeli német zenetudomány szorgalmas böngészeit. Ők kisvártatva azonosították is az első tíz tánc forrásait, melyeket utóbb a dolgozatát Brahms születési centenáriumán (1933) publikáló Major Ervin sommázott újra, s egészített ki saját kutatási eredményeivel. A filológia tehát becsülettel kitett magáért, mindazonáltal ez nem sokat változtat azon a tényen, hogy a sorozat 21- egyenként pár-párperces - darabja Brahms neve alatt vált a komolyzenei repertoár előszeretettel kultivált részévé. Úgyannyira, hogy a nagyzenekarra hangszerelt változatok (melyek mellesleg szólva túlnyomórészt úgyszintén nem Brahms munkáját dicsérik), vagy legalábbis annak különösen sikerült, pazarul temperamentumos darabjai, mint az I., az V., vagy a VI., korántsem csak a budapesti hangversenytermekben számítanak kirobbanó hatású, s egyúttal a finnyásabb koncertlátogatókat szájhúzásra késztető, obligát ráadásszámoknak.

Az Óbudai Danubia Zenekar új lemeze ilyeténképp akarva-akaratlanul is megannyi emléket idéz fel, s nem is pusztán csak hangzó emlékeket. Hiszen 30 év fölött aligha akad honi zenebarát, aki a VI. magyar tánc (melynek forrása Nittinger Adolf Rózsabokor csárdása és/vagy gróf Fáy István Ellen-csárdása, stb. stb. volt) hallatán ne látná maga előtt az elementáris Leonard Bernstein kacéran magakellető ringatózását. S természetesen felidéződik a Magyar táncok hazai etalonfelvétele is: a Budapesti Fesztiválzenekar és Fischer Iván bakelitlemeze 1985-ből. Nos, a Danubia állja a versenyt, s ha a hangszeres virtuozitás terén nyilvánvalóan el is marad valamelyest Fischerék teljesítményétől, a bandajáték derűs hitele e felvételen is bőven szavatolt. Valami jóféle - leíró szándékú képzavarral élve -, zamatokban gazdag cigánytempó uralja Héja Domokos és zenekarának produkcióját; éppenséggel nem fiatalosan heveskedő, sokkalta inkább egymással össze-összekacsintó, cinkosan, s egyszersmind jótékonyan összesomolygó játékmodor uralja a lemezt.

E darabokat alkalmasint nem ajánlott, sőt meglehet, egyenesen ellenjavallt egyvégtében meghallgatni, hiszen négy-öt tánc után könnyen terhessé válhat a verbunk, s a kényesebb gyomrot megfeküdheti a gazdagon mért style hongrois. Ám ha beosztással élünk, s mértéktartóan szemelgetünk e nagyszerű lemez trackjeiből, akkor csak örömünk telhet majd a huszonegy ráadásszámban, s a magyaros, dalidós vendéglátás szertelen bőkezűségében.

Kiadó:  Warner Classics and Jazz ,  Kiadás éve:  2008
Megítélt támogatás: 1 000 000 Ft
Támogató: Zenei Kollégium
A kiadónak lemezfelvétel készítésére magyar zeneművészek közreműködésével (2008)