Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A FŰZETLENSÉG FELÉ

Kéri Katalin: Hölgyek napernyővel. Nők a dualizmuskori Magyarországon, 1867-1914
2009. jan. 29.
Kéri Katalin monográfiája nagyigényű vállalkozás: a magyar társadalomtörténet egy sok szempontból sűrű időszakát tanulmányozza a nőiszerep-változások tekintetében. E néhány évtized alatt több minden történik a nők „emancipációja” terén is, mint a megelőző évszázadokban együttvéve. BORGOS ANNA ÍRÁSA.

A konkrét változásokon, azaz a legalapvetőbb egyenlőtlenségek orvoslásán túl legalább ennyire tanulságos és érdekes az az élénk diskurzus is, melyben politikusok, filozófusok, írók és zsurnaliszták, „tudósok” és „laikusok”, férfiak és nők egyaránt állást foglalnak a nőkérdésben.

A bevezetőben Kéri Katalin tömören (és kissé hézagosan) felvázolja a nőtörténetírás történetét, indíttatását, nézőpontját, módszereit és eltérő elméleti alapjait (a különálló, herstory típusú munkáktól a nőket integráló történetíráson át a társadalmi nemeknek egy egészen új történelemfelfogás kialakításában betöltött szerepéig). Megpróbál rendet tenni a női emancipáció és a feminizmus fogalmai között is, ám ez az elválasztás kissé homályos és hevenyészett. Ha jól értelmeztem, az előbbi korlátozottabb célokat magában foglaló, korábban használatos fogalom (határa a nők művelődéshez való joga), míg a feminizmus a századfordulón felbukkant, a nemek közti kapcsolat átfogóbb változását előrevetítő koncepció és mozgalom.

999634556aA forrásokról szóló fejezet részletesen ismerteti a nőkérdéssel foglalkozó korabeli reprezentatív alapműveket és sajtótermékeket. A nemkérdésről gondolkodók között bemutatja az 1793-ban lefejezett Olympe de Gouges-t, az angol Mary Wollstonecraftot, a 19. századi filozófusokat és utópista szocialistákat, akik nőügyben nem feltétlenül voltak utópisták. Természetesen John Stuart Mill, Engels, August Bebel és Charlotte Perkins Gilman progresszív munkáiról is szót ejt a szerző. Felsorolja az ún. női sajtó külföldi és hazai termékeit, melyek nagyrészt a hagyományos témákban cikkező magazinok, mellékletek (Modes de Femmes, Harper’s Bazar, Pesti Hölgydivatlap, vagy a Vajda János szerkesztette Nővilág), kisebbrészt pedig a nőkérdéssel foglalkozó komolyabb és modernebb lapok, mint a francia La Fronde, a német Arbeiterin és Gleichheit vagy a Nemzeti Nőnevelés, A Nő és a Társadalom és Nőmunkás. Számos (nem tematikusan női) napi- és hetilap (pl. a Vasárnapi Újság, az Új Idők) is rendszeresen közöl cikket a témában. A női olvasók már jó ideje jelentős számban képviselik magukat, de a ’48-as forradalmak utáni lapalapítási hullámban megjelennek az első női szerkesztők és újságírók is. Erről a folyamatról szívesen olvastam volna kicsit explicitebben és bővebben.

Külön fejezet mutatja be a korabeli véleményeket a nők biologikumáról, lelkéről és hivatásáról, bár ezek a nézetek utóbb, a konkrét területek bemutatásánál is visszatérnek a különféle reakciók formájában. Valójában lélek és hivatás is a biológiához kanyarodik vissza: a „természet” hitelesíti a nő „jelleméről” és társadalmi feladatairól megfogalmazott nézeteket és elvárásokat. Ezek a vélemények tehát nem annyira a nők valóságos attribútumairól, mint inkább a társadalmi normákról, ideálokról (azaz a férfiakról) árulnak el sokat (mindazonáltal ezek a reprezentációk a valós helyzetet is erősen kifejezik, és főleg befolyásolják). A nő sajátos lény, szinte külön species, akit az objektív, tudományos férfitekintet megfigyel, leír és kontrollál. Dívik a különböző állatokhoz hasonlítgatás, a nők agyvelejének méricskélése. (Vö. mai férfiagy-nőiagy típusú népszerű munkák.) A nő egyfelől korlátozott képességű, ösztönös, érzelemvezérelt, démoni lény, másfelől éteri, védelemre és irányításra szoruló. (Otto Weininger: Nem és jellem című véleményformáló műve nyilvánvaló hivatkozási alap lehetett, furcsa is, hogy Kéri nem hivatkozik rá, bár a bibliográfiában felsorolja, de ott is rosszul adja meg a címét.)

Az első női kéményseprő mester.
Az első női kéményseprő mester

A szerző utal nemzet és nő jellegzetes, 19. századi összekapcsolására, a honleányi és honfinevelői kötelességekre. A számos sztereotip szólam mellett kiemelkedik néhány felvilágosult és nőpárti férfi, Máday Andor, Harkányi Ede vagy Dr. Sikor József álláspontja. Utóbbi fogalmazza meg, hogy egy ország kulturáltságának mértéke az ott élő nők helyzetén mérhető le leginkább. A nők között is szép számmal akadnak, akik internalizálják az erkölcs, vallás, természet, anyaság, család fogalmaival körülírható konzervatív (s a korban általánosnak mondható) ideálokat (pl. Beniczky Irma vagy Tutsek Anna). Érdekes jelenség az Ignotus által A Hét lapjain alakított Emma asszony, aki egyszerre képviseli a sajátosan „nőit”, és demonstrálja azt is, ahogyan ez a nőiség egy férfi tollán, nézetein keresztül ölt alakot.

A dualizmuskori nőmozgalmak a választójogért, a tanuláshoz és munkához való jogért folytatott küzdelem körül szerveződtek, a könyv fejezetei is ennek megfelelően tagolódnak. Kéri utal a mozgalmak társadalmi-gazdasági előzményeire, az életmód átalakulására, a köz- és magánszférában bekövetkezett (egymással összefüggő) változásokra. Felidézi a választójog körüli vitákat ifj. Dumas stílusbravúrral fogalmazott támogató megnyilvánulásaitól Prohászka Ottokár felszólalásáig, aki „erkölcsi romlást” emleget. Eltérőek a szociáldemokraták, a (nagyrészt középosztálybeli) feministák és a keresztények prioritásai. Fontos esemény a Feministák Egyesülete által szervezett 1913-as nemzetközi választójogi kongresszus Budapesten. A szavazati jog kiterjesztését végül a Károlyi-kormány rendeli el, aztán (mindkét nemnek) szigorú cenzus, egészen 1945-ig.

A megszaporodó nőegyletek feladatköre jól leképezi az átmeneti időszak különböző értékeit: megtaláljuk egyfelől a (gyakran vallásfelekezetekhez kapcsolódó), jótékonykodással foglalkozó egyesületeket, másfelől sorra alakulnak a nőképzéssel, majd a munkavállalással és a politikai jogok kérdéseivel foglalkozó egyletek is. Komoly probléma az érdekközösség kialakítása a különböző társadalmi hátterű női csoportok között. A nőegyesületek szövetségének 1909-es közgyűlésén megfogalmazott célkitűzések a törekvések érdekes egyvelegét mutatják: „küzdeniük kell a tudatlanság, a nyomor, a pálinka ellen, és […] szükség van a választójog kivívására”.

A hazai feminizmus egyik vezéralakja, Bédy-Schwimmer Róza és apja 1916-ban.
A hazai feminizmus egyik vezéralakja, Bédy-Schwimmer Róza és apja 1916-ban

Még nagyobb viták kísérték a nők képzési lehetőségeinek kérdését. Itt ütköztek egymással a leglátványosabban a nőiség-ideálok. Mit tanulhatnak a nők? Mi a képzés feladata? A hagyományos „női” (házi- és gazdasszonyi, anyai) feladatokra való felkészítés, vagy épp ezeknek a készségeknek a kiterjesztése, meghaladása, alaposabb műveltség és szakképzettség megszerzése? Nagy, nyilvános vita folyt a leánygimnázium felállításáról; végül 1896-tól a nők érettségit tehettek, de ez a vívmány nem volt látványos, mert addigra már egy éve, újabb vitahullámot követően, három egyetemi kar (a bölcsész-, orvos- és gyógyszerészképzés) is megnyílt előttük. Jellemző epizód Kmety Károly képviselő felszólalása az egyetemi hallgató „női szörnyetegek” ellen, melyre kolozsvári orvostanhallgatónők adtak vitriolos választ.

A női munkavállalás (az ideálok változásán túl, vagy azzal kölcsönhatásban) szorosan összefüggött a gazdasági, társadalmi, demográfiai tényezőkkel, szükségletekkel. A nők mindig is dolgoztak „házon kívül” is, főleg a mezőgazdaságban, ám az iparosodással kiterjedt a munkavégzés tere és formája: megjelentek a gyári munkásnők, cselédek, hivatalnokok, bolti eladók, vendéglátók, stb. (a kevés értelmiségi és művész mellett). A női munka részben a kivándorlás, majd a háború következtében kieső férfimunkát pótolta, munkába álltak az önmagukat eltartani kényszerülő vagy épp erre törekvő egyedülálló (vagy akár férjezett) nők. Az ellenállás, olykor a bűntudatkeltés persze itt is erős: „ellenjavallt”, „veszélyt” hordozó foglalkozások, aggodalom a „női báj” elvesztése, a női feladatok elhanyagolása, és nem utolsósorban (bár kimondatlanul) a férfipozíciók megrendülése fölött. A dolgozó nők tömege idővel az érvek nagy részét érvényteleníti, azonban újabb (máig sem megoldott) egyenlőtlenségeket hoz felszínre, ezúttal a bérezés tekintetében.

Hugonnai Vilma, az első mayar orvosnő
Hugonnai Vilma, az első mayar orvosnő

Külön fejezet foglalkozik a nők otthoni tevékenységeivel. Az otthon karbantartását tanácsadó művek és még inkább új technikai vívmányok segítik: tejforraló, húsvágógép, tojásfőző kosárka, jégszekrény, gőzmosógép, készruhák, ruhamángorló. A házon kívül is egyre nagyobb mozgástér nyílik a nők számára, ehhez hozzájárul a közlekedés fejlődése is, s már nem számít rendkívülinek a kíséret nélkül járó, sportoló, kiránduló, utazó, klubba, kávéházba, színházba, moziba, esetleg kaszinóba járó nő. Átalakulnak a nemek közötti kapcsolat terei és formái. A nők korcsolyázni, biciklizni, tornázni, vívni, autózni kezdenek. (Ezt nyomtatott fórumok is tanúsítják: ld. pl. Kerékpáros Hölgyek Lapja, a pécsi Kerékpár-Sport női melléklete.) A szerző néhány kivételes bravúrról is tudósít: ilyen a Berlintől Budapestig bicikliző amerikai nő 1892-ből, vagy az első férfi teniszbajnokság győztese 1894-ből, aki történetesen Pálffy Paulina grófnő volt… Az első (1912-ben felszállt) magyar pilótanő neve is megjegyzésre érdemes: Steinschneider Lilinek hívták. Az életforma változásának megfelelően átalakul az öltözködés is: mindenekelőtt eltűnik a fűző, amely szimbolikus és praktikus értelemben is a beszorítottságot képviseli. A tízes években már akár merész, felhasított szűk szoknyák is felbukkannak. Nem beszélve a Najád arckrémről és Csillag Anna hajnövesztő szeréről.

Kéri Katalin tartalmas és olvasmányos könyvet írt, bár stílusa kissé tankönyvszerűen ismertető. Munkáját mindenekelőtt a színes és gazdag írott és képi forrásanyag teszi értékessé. A bevezetőben a források „kvalitatív elemzését” ígéri, ez azonban csak igen hézagosan valósul meg: kevés az értelmező, elemző rész, inkább csak deskriptív ismertetéseket kapunk, sokszor kissé elvész a (valóban informatív) tények felsorolásában. Hiányzik a nagyobb fokú elemelkedés a forrásoktól, s hiányoznak az absztraktabb, koncepciózusabb elemzési szempontok és elméletiesebb konklúziók.

A kötetet záró köszönetnyilvánítás többek között a szerző fiának is szól, „aki megértette velem, hogy minden női szerep közül a legfelemelőbb az anyaság”. Hát igen, hiszen mondhatni, ez az egyetlen par excellence női szerep, és nyilván felemelő is, de egy ilyen kötet végén ennek a zárómondatnak azért van némi normatív felhangja.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek