A 2003-ban indult, páratlan években rendezett – az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának Szociális Munka és Szociálpolitikai Tanszéke, a Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület és a Gyerekparadicsom Alapítvány által szervezett – MindenGyerek konferencia az összes, gyerekekkel foglalkozó szakemberhez szól. Mindenkihez, aki érintett, akár mert pedagógusként vagy fejlesztő pedagógusként az intézményes nevelésben (bölcsődében, óvodában, általános vagy középiskolában, nevelőintézetben, speciális fejlesztő intézetben) dolgozik, akár mert gyermekjogokra specializálódott jogászként, ifjúság-kutatóként, múzeumpedagógusként, könyvtárosként, szabadidő-szervezőként, minisztériumi alkalmazottként, szociális munkásként vagy nevelési tanácsadóként tevékenykedik.
A Tóbiás László szakmai irányítása alatt létrejött konferencia akkreditált továbbképzési programnak számít pedagógusok és szociális szakemberek számára: a háromnapos rendezvényen idén hozzávetőleg 800 érdeklődő vett részt, akik minden idősávban 15-17 másfél órás előadás és workshop közül választhattak. Néhány kiragadott témakör a választható, idei 150 lehetőség közül: kalandterápia, hátránykompenzáció, gyermekbántalmazás, gyerek-önkormányzatiság, csecsemőszínház, értelmi fogyatékos gyerekek fejlesztése, gyerekekkel szembeni szexuális visszaélések, táborok és fesztiválok, drogprevenció, gyerek-öngyilkosság, kamaszparlament, környezetvédelmi tudatosságra nevelés. Ami a saját választásomat illeti: meglehetősen gyakorlatias, élményközpontú programot állítottam össze (strucctojás-simogatással, csecsemő-bábszínházzal, készségfejlesztő játékokkal); olyasmit, amit semmiképpen nem tudtam volna olvasással kiváltani.
 Gyerekprogram az állatkertben |
Golovanova Bea, a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársa az Áloméj az állatkertben (Dreamnight at the Zoo) nevezetű rendezvényt mutatta be. A Rotterdami Állatkertből indult program alig egy évtized alatt 39 ország 190 intézményét összekötő, jótékonysági eseménnyé növekedett, melyen tavaly már világszerte 80 000 gyerek (közel 320 000 ember) vett részt. A kezdeményezés lényege, hogy egy júniusi napon, zárás után az állatkertek újra kinyitnak, hogy a fogyatékkal élő gyerekeket és családjaikat lássák vendégül. Alapelv, hogy minden szolgáltatás ingyenes, és hogy a résztvevők mindannyian önkéntes alapon vesznek részt a munkában. A Fővárosi Állat- és Növénykert 2004-ben csatlakozott a kezdeményezéshez, azóta pedig már a Jászberényi Állatkert, a Veszprémi Állatkert és a Miskolci Vadaspark is nyitva áll a gyerekek előtt. Budapesten a vendégségbe érkezőket VIP-vendég-kitűző, zseblámpás kalandtúra, állatsimogatás és nagy eszem-iszom várja. Az utóbbi időben az állatkertek mellett egy-egy múzeum és cirkusz is csatlakozott az egyre bővülő, színesedő programhoz: minden csatlakozni vágyó intézmény előtt nyitva áll a lehetőség.
Golovanova Bea munkatársa, Huszár György egy mindent elnyelő bőrtáskából emelt ki kincseket – például egy néhai tarajos sül hosszú, szúrós tüskéit, porcelánszerű, hatalmas strucctojást, levedlett, pergamenhez hasonlító kígyóbőrt, teknőspáncélt. Miközben e szokatlan tárgyakkal ismerkedtünk, mellékesen számtalan apró érdekesség is kiderült: hogy a kígyó nem nyálkás, csak speciálisan veri vissza a fényt, hogy a vadászó bagoly némán suhan, de a keselyű hangosan röpköd, hiszen az ő zsákmánya már nem ugrálhat, hogy a struccoknál furcsa módon a kakas költi ki a tojást, vagy hogy az igazgyöngy nem más, mint betokozódott piszok.
 A Kabóca Házikó (Forrás: kabocababszinhaz.hu) |
A veszprémi Kabóca Bábszínház Napra nap című előadása volt a következő élményem: közel 15-20 család érkezett aprócska nézőkkel, akiktől az előadás kéznyújtásnyira játszódott. A Mátyás Zoltán rendezte előadásban Szegedi Nóra és Tamás Erzsébet virgonc manócskákat keltettek életre, egy hatalmas, puha matracból húzva elő a mese szereplőit, miközben társuk, Gyulai Csaba hegedűszóval varázsolt zenei hátteret. Az óriáspuzzle-ként funkcionáló díszlet megelevenedett, sőt a gyerekek később még be is sétálhattak, hogy belesüppedhessenek, megtapogathassák a szereplőket, a kismadarat vagy az egérkét. A csecsemőszínház külön műfaj, természetes, hogy a gyerekek bele-beleszóltak az előadásba, vagy éppen párnacsatát kezdeményeztek, és mivel a picik testközelben voltak a játszókkal, sokkal közvetlenebb volt a kommunikáció is, egy-egy mosoly, simogatás minden kis nézőnek járt. Nem könnyű, de nagyon hálás célcsoport az ilyen picurkáké, akik általában igazán nincsenek elkényeztetve előadásokkal. Még a Kabóca Bábszínházban is viszonylag frissnek számít a kezdeményezés, viszont a kisgyerekes családokra gondolva a színház új igazgatónője, Székely Andrea, az intézmény egyik (korábban raktárként használt teréből) életre hívott egy speciális játszóházat is, a Kabóca Házikót.
Borsa Kata és Pál Kálmán, a vásári játékok avatott szakértői, a Vándor Vurstli gazdái egyedülállóan szellemes és nosztalgikus, tematikus játszóházaikról, kézműves műhelyeikről tartottak előadást. Ha valaki kicsit is ismerős a hazai fesztiváléletben, már biztosan találkozott a munkáikkal, akár a Gyerekszigeten, akár a Szigeten, esetleg a Gödöllői Adventi Kastély-napokon. Gödöllőn csodás mézeskalácsot lehetett sütni velük a Karácsony Konyhában, a Gyerekszigeten Gatya bácsi mosodája várta a pancsolni (azaz papírt meríteni, nemezelni) vágyó gyerekeket, a Szigeten évente Manóvár épül, rafinált dobójátékok sorjáznak, legutóbb még a felnőtteknek kitalált, mintha-Párizs-hangulatú Mulen Rúzs is csatlakozott a képzőművészeti ihletettségű, kézzel készített álomvilágok sorába. A különös atmoszférájú, festett fotó-anzixok, a jelmezes segítőktől nyüzsgő, régi, becses tárgyakkal (klasszikus diótörő, XIX. századi őrlőkő, régi mángorló) telezsúfolt játszóházak, a régi szekrényben bújkáló, pörgethető „Sorskerék”, az átöltöztethető dobójátékok mind-mind különlegességek. Mellesleg beskatulyázhatatlan a társaság, tartottak már Arató-tábort, ahol a teljes munkafolyamatot tevékenyen végigkövethették a gyerekek, ők szervezik az Öt Templom Fesztivált, és elmesélték, hogy aktuálisan éppen Ferenczi Györgyékkel és a „szakállas honleányokkal” készülnek Új Színház-beli bemutatójukra.
 Kézművesfoglalkozás |
Veressné Kovács Éva gyógypedagógusnál az észlelés- és figyelemzavarok felismerése és fejlesztése állt az előadás és a gyakorlati feladatok középpontjában. Az előadó (húsz éves nevelési tanácsadóban szerzett tapasztalattal a háta mögött) azt hangsúlyozta, hogy egy tanulási vagy magatartási zavarokkal küzdő gyereknél mindig az egyes részképességek zavarait érdemes kiszűrni: például annak a gyereknek, aki lökdösődik, vagy megvadul egy nagyobb térben, lehet, hogy csak térészlelési problémái vannak, ami testséma-fejlesztő gyakorlatokkal fejleszthető. A résztvevők nagy része bölcsődében vagy óvodában dolgozó pedagógus volt, számukra igazán gyakorlatias segítséget nyújtott az előadó, számtalan (együttesen kipróbált) játékot, és a játékokhoz tartozó, apró, de nagyon fontos tanácsokat is. Ilyen volt például, hogy különböző gyerekeknek különböző erősségű tapintás-ingerre van szüksége, így a taktilitást fejlesztő játékok esetében fontos az önkéntesség. Hasznos tanács az is, hogy minden játékot érdemes izgalmas dramaturgiai keretbe illeszteni, hogy minél jobban lekösse a kicsiket.
Az utolsó választásom egy gyerekjogokról szóló előadás volt, melyet dr. Bíró Endre és dr. Kovács Ervin tartott Agresszió az iskolában – és a jog? címen. Hiába tűnhet szárazabbnak az eddigieknél a téma, rendkívül fontos dolgok hangzottak el: kiderült többek között, hogy a Gyermekjogi Egyezmény jogellenes cselekedetnek tekinti a gyerekek ellen irányuló lelki agressziót, így például a tanári visszaélések ellen is jogszerűen fel lehet lépni. Egy tanár nemcsak hogy nem félemlítheti meg vagy nem zsarolhatja tanítványait, de még ízlésbeli kérdésekbe (öltözködés, hajviselet, piercing) sem szólhat bele. Hogy mindennek ellenére a gyerekek jelentős része mégis szorongással éli meg az iskoláskort, annak az előadók szerint az az oka, hogy ez a jogorvoslati lehetőség nem köztudott, és a legtöbb iskolában nincs olyan szervezet sem, amelyhez folyamodni lehetne problémás esetekben. (Ami már olykor-olykor bevált: az ún. osztályszerződés csökkentheti a konfliktusforrásokat, és felelősebbé teheti mindkét felet.) A tanárok gyerekek elleni visszaéléseit még a pedagógus-társadalom is elfojtja magában, ez onnan látszik, hogy egy nagyszabású, iskolai agresszióról szóló kutatásban mindössze az esetek elenyésző, 4%-a tárgyalta ezt a fajta konfliktust (összehasonlításként: 50%-uk foglalkozott a gyerek-gyerek konfliktusokkal). Dr. Bíró Endre azt hangsúlyozta, hogy remélhetőleg az EU-ba lépés nyomán már nem „áruló” lesz az, aki az ilyen és hasonló esetekben jogorvoslatot vár el, hanem a jogait érvényesítő állampolgár. Hogyan lehetséges, hogy mindez a pedagógusképzésben még nem kötelező tananyag?
A kínálatból két apróságot hiányoltam csupán: az informális programokat és a poszter-szekciót, melyek abban segítettek volna, hogy az érdeklődők azokkal az előadókkal is kapcsolatba léphessenek, akiket időhiányban ki kellett hagyniuk. Ha már annyira gazdag volt a program, hogy minden választás egyben azt is jelentette, hogy egyben számtalan másik előadásról lemondott az ember, talán szükség lett volna arra, hogy a kiválasztott, napi négy előadáson túl ezek többszörösének szakmai anyagába bele lehessen pillantani. Áprilisban megjelenik majd egy kötet a konferencián szereplő előadókról-szervezetekről, annak révén pótolni lehet az esetlegesen elszalasztott szakmai kapcsolatépítési lehetőségeket.