Vas Péter fotója

Csapatépítő tréningeken gyorsan megtanulható, hogy nincs annál nagyobb hülyeség, mint behunyt szemmel rábízni magunkat a többiekre, és hátradőlni, hátha elkapnak. Természetesen nem lehet éveket átugrani egy megismerkedési folyamatból, ezért igen ritka, hogy egy társaság ilyenkor valóban összerázódik. Sokkal gyakoribb, hogy végül pőrén és egyértelműen kiderül, a résztvevőknek mennyire nincs közük egymáshoz. Ladjánszki Márta Kéretlen kérőim című bemutatója felidézi a bevett bizalomgyakorlatokat, melyekkel bármelyik kommunikációs-, önismereti- önsegítő- vagy csapatépítő tréningen találkozhatunk, de az ő előadásában furcsa módon még ezek a gyakorlatok is működni kezdenek, életre kelnek, a szereplők pedig valóban közelebb kerülnek egymáshoz.

A koreográfus már az elején figyelmezteti a nézőket, hogy azt szeretné, ha előadás alatt nem mászkálna senki, az ajtó belülről zárva lesz. Kissé túlzónak tűnik a felvezetés, de utólag kiderül, van oka rá, egyszerűen védi a szereplőit és a koreográfia törékeny ívét. Ugyanis az előadás alcímének (egyedül lét) ellentmondóan ez alatt az óra alatt valódi, figyelmes együttlét kerekedik Ladjánszki Márta és a tizenegy szereplő – Bozsogi Adrienn, Dombi Kati, Garai Júlia, Jarovinszkij Vera, Jávorka Ádám, Kókai Andrea, Kókai János, Lakat Andrea, Lipka Péter, Rácz Eszter, Varga Zsolt – játékából, jelenlétéből. A mindennapokban sok olyan helyzet van, amiből könnyű elszökni és automatára kapcsolva megspórolni a valódi jelenlétet, csupán beszélő, mosolygó másunkat hátrahagyva. Ebben az előadásban viszont csupa olyan helyzet szerepel, ahol ez lehetetlen: amikor valaki a nyakán érzi a másik leheletét, vagy amikor hátradől, és elkapják, nem kapcsolhat ki, teljes koncentrációval jelen kell lennie akkor is, ha végighúzzák a földön, vagy ha sorban álló társai kezén lépdel a magasban. Ez egyrészt erős fizikai koncentrációt igényel, másrészt pedig valódi érdeklődést, nyitottságot és bizalmat egymás iránt.

Vas Péter fotója

A leginkább emblematikus az a kép, ahogy a szereplők nyegle, esetlen madárkaként csapkodnak egy kusza tornasorban, de mindig van közöttük egy, aki képes röptetni a többieket; hogy ki, az mindig változik: bárki segíthet szárnyalni, és bárkiből lehet kezdő madárfióka. A szerelmi kapcsolatok teljes skálája szintén felvillan egy-egy helyzetben, egymás gyötrésétől, a mindent átható hatalmi harcoktól egészen egymás megszelídítéséig. A szerelem ebben a darabban sokféle lehet: egyszer kézcsók, máskor hajtépés jut, egyszer szkanderezés, máskor meg ölelés. Az adott szituációk ezerféle árnyalatát Koroknai Zsolt videója erősíti fel, ráközelítve, kiemelve egy-egy részletet a gazdag párkapcsolati enciklopédiából. Lassú, érzékeny és érzéki ez a darab, és ezt a finomságát, belefeledkezős jellegét még tovább erősíti az élő zene, Jávorka Ádám, Kókai János és Varga Zsolt izgalmas muzsikája. És mivel a táncosok be-beállnak énekelni, zongorázni a zenészekhez, a zenélés ez alkalommal közösségi élmény is.

Az előadás ezernyi apró kis részletből szövődik össze. Türelemmel és szeretettel kell bogozgatni, ami nem nehéz, ugyanis ha rá tudunk hangolódni a lassú, meditatív tempóra, valóban örömteli élmény vár ránk. És minden mozdulat, minden gesztus, még azok is, melyek eleinte talán idegennek vagy esetlegesnek tűntek, végül elnyeri helyét a finom és átgondolt szerkezetben.