39. Magyar Filmszemle, dokumentumfilmek - első rész
2008.01.29.

Az idei filmszemle első napjának legemlékezetesebb képei Szelmencen készültek, a falut kettészelő ukrán-szlovák határon. A székely kapu egyik fele a szlovák oldalon meredezik, a másik fele Ukrajnában. KOLOZSI LÁSZLÓ ÖSSZEFOGLALÓJA.

 

Hosszú utazás
Hosszú utazás

Ökomenikus istentisztelet ürügyén jönnek össze a kettészelt település mindkét oldalán a lakók, hogy üdvözöljék a másikon rekedteket. Átkiabálnak, szinte sírva, ott van-e Kovács Pista; jól látják-e, hogy eljött az unoka is. Szelmenc sorsát nem csak Böszörményi Zsuzsa és finn alkotótársa, Kai Salminen dolgozta fel (Hosszú utazás): tavaly is bemutattak már egy munkát a cifra sorsú faluról, de Böszörményiék jól érezték, a téma még koránt sincs kimerítve. Az ukrán oldalon reggelente nyers trombitaszóra özönlik el a tehenek a mezőt; a némi nosztalgiával emlegetett régi rendszerben kacsák hóna alá ragasztották a rokonok a leveleiket, és átúsztatták a jószágot a túloldalra; a kopott padlójú közkönyvtárban cirill betűs könyvek sorakoznak a polcokon, holott a helybeliek leginkább csak magyarul beszélnek egymással. Már ez is meglepő: magyarul. A második világháború után egy kikényszerített népszavazással kettéhasított falu egyik fele már az EU-hoz tartozik: a házakat itt bevakolták, az udvarokon nem áll már halomban a lom, mint szemközt.

A washingtoni tanácsnokok egy sajátos ötlettel tesznek tanúbizonyságot arról, hogy fogalmuk sincs, mi zajlik Bécstől 400 kilométernyire: miért nem lesz az ukrán Szelmenc, kérdi az afro-amerikai asszonyság, autonóm település, leválhatna az anyaállamról. Az ukrán kormány – ismét Szürreáliában járunk – a szomszédokkal nem egyeztetve úgy dönt, határátkelőt épít; aztán több hónapig állni hagyja, majd a Rendkívüli Ügyek Miniszterével ünnepélyesen megnyittatja; igaz, a helybelieknek nem ad engedélyt arra, hogy átkeljenek. A Böszörményi-Salminen alkotópáros munkája helyet kaphatna a kisjátékfilmek között is. Szórakoztató, üde film, de a legjobb pillanataiban - például amikor a rokonok óbégatásától lesz hangos a határ, és minden miséző tulajdonképpen egy-egy rokonának kiált - a nevetés bennreked.

Poros öltöny
Poros öltöny
Amennyire szükségtelen és sok Böszörményi Zsuzsáék filmjében a narráció, annyira hiányzik Balogh Arthur filmjéből. Már a film felénél járunk, mire megtudunk valamit a főhősről, Frici bácsiról, de ekkor már majdnem késő. Az unalomból a táncmulatság képei, a részegen handabandázó helybeliek, vagy az ördögien táncoló roma fiú sem tudja kirángatni a filmet. Balogh Arthur filmjének, a Poros öltönynek nincs szerkezete, így a szép részletek, a háttérben megelevenedő, romák lakta, végpusztulásnak indult falu képe, a harangozók életéről készült néhány maradandó kocka elveszni látszanak a tulajdonképpen egyáltalán nem szimpatikus Frici úrról szóló egészben. Frici úr valaha zenész volt, szaxofonját húsz éve bagóért eladta, azóta csak hébe-hóba fakad dalra. „Egy asszony leeszi az életedet”, mondja, nem is egyszer, de úgy tűnik, inkább ő az, aki negyven év együttlét alatt mohón falatozott a másikból, hiszen arra a legbüszkébb, hogy száz nővel volt életében. „Úriember lehettem volna”, mondja, de ezt legalább olyan nehéz elhinni, mint azt, hogy érdemes őt nézni nyolcvanhárom percig.

Báriséj (Nagylány)
Báriséj (Nagylány)
Bódis Kriszta is romák közé megy kamerájával, de őt a nők érdeklik. A békési roma nők sorsán keresztül mutatja be, mit jelent a tradíció, miért fontos, hogy egy lány szűzen menjen férjhez, mit gondolnak az idősek és a fiatalok a legszebb adomány megőrzéséről, a férfiakról, a jövőjükről. Az írónőként is a romák sorsára érzékeny, a cigánysorsokat írásaiba emelő Bódis Kriszta filmje gender-film, a nők tapasztalatain keresztül mutatja meg a cigány társadalom problémáit. Három lány elbeszélésből ismerhetjük meg a közösség szerveződését, a normákat: hogy hogyan élnek (és működtetnek sorsdöntő, súlyos érzelmeket) a hagyományok. A Báriséj (Nagylány) derűs film: az asszonyok mintha megalkudtak volna az uralkodó férfiakkal, hogy az elnyomásért cserébe jó kedélyt és viszonylagos nyugalmat kapnak. A látszat persze csal, Bódis Kriszta filmje azért is fontos mű – mielőbbi bemutatását, forgalmazását szorgalmazni kell –, mert a hintós lagziban is felvillannak olykor elkámpicsorodott arcok. Egykedvű lányok: akik már a szökésre gondolnak. Mert a szökés, bármilyen furcsa, elfogadott megoldás.

Bódis Kriszta remekül emeli meg a képeket autentikus cigányzenével: Palya Bea hangjában az van benne, ami a lányok történeteiben.

Özvegy
Özvegy
Domokos János Özvegy című rövid, huszonkét perces dokumentumfilmjét éppen a zene veri szét. A romok alól nehéz kikaparni az özvegyen maradt Éva néni történetét. Éva néni hetente egyszer piacozással, alkudozással és varrogatással üti el az időt. A piac forgatagában mintha kicsúszna az alkotó kezéből a mindennapok apró rejtélyeire összpontosító történet: a csöndes percek után hosszúra nyúlik a piaci nyüzsgés. Éva néni története akkor igazán érdekes, amikor azt látjuk, milyen megkapó bizalommal indul neki egy újabb napnak; amilyen türelemmel fűzi be a cérnát a varrógépbe, olyan türelemmel és szenvedéllyel küzd az egyre jobban rázáródó magány ellen. Domokos László filmje már majdnem torokszorító, amikor megszólal a DeEm oda nem illő, Hortobágyi Lászlót idéző zenéje.

A filmszemle első napja még a dokumentumfilmeké. De a legtöbb jegyet már a kisjátékfilmekre és a népszerű művészek elsőfilmjeire (Alföldi Róbert, Till Attila) veszik; pedig a fokozott figyelmet dokumentumfilmjeink is megérdemelnék…
Kapcsolódó cikkünk:
Megítélt támogatás: 9 500 000 Ft
Támogató: Mozgókép Kollégium
39. Magyar Filmszemle megrendezésére (2007)