Új Magyar Zenei Fórum 2009 / MŰPA
2009.01.15.

Nagyszerű, hogy a zeneszerzés fontos ügynek számít. Nem csupán pénzt lehetett találni egy zeneszerzőversenyre, és nem csak arra nyílt lehetőség, hogy a döntőben pár perc híján egyórányi nagyzenekari darab elhangozzék, méghozzá a döntős kamaradarabokkal együtt remek előadásban... MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

De – legfőképpen – a három zsűri tagjai és a két karmester személyében a mai magyar zene olyan meghatározó személyiségei vették kezükbe az ügyet, akik önmagukban jelképezték: fontos ügyről és magas szakmai elvárásokról van szó. És akkor nem szóltam a különdíjak sorát felajánló fontos zenei intézményekről.

Mégis, valami kényelmetlen érzés mindvégig motoszkált bennem az Új Magyar Zenei Fórum 2009 zeneszerzőverseny január 12-i, MŰPA-beli „döntő-gálakoncertje” közben, s csak másnap jöttem rá, mi volt ennek a fő oka. Az pedig nem volt más, mint hogy egy versenydöntő és egy verseny gálakoncertje két különböző – nagyon különböző – dolog. (Vízilabda-hasonlattal: a döntő olyan, mint a meccs, a gálakoncert olyan, mint a vízbeugrálás a győzelem tudatában.) Röviden: gálakoncertnek nagyon hosszú és sokszereplős volt a hangverseny, döntőnek meg kissé laza és médiaszerű: inkább a résztvevők PR-jának fényezése jellemezte, mintsem valódi, körömrágós versenyhangulat. Ezt az érzést erősítette a viszonylag magas, 40 éves részvételi korhatár is, annak ellenére, hogy a hét döntős zeneszerző közül valójában csak ketten voltak 30 évnél idősebbek. (Hány éve volt halott negyvenéves korában Pergolesi, Mozart, Schubert?) Mintha a rendezőknek nem lett volna szívük elzárni az indulás lehetőségétől a befutott, pályájuk delelőjén járó fiatalokat, ilyképpen az új ígéretek felől a jelen sikeres komponistái felé tolva a hangsúlyt.

Bella Máté
Bella Máté
Mindezek előrebocsátásával ideje elmondani az Új Magyar Zenei Fórum 2009-ről mindazt, amit feltétlenül tudni kell róla. A versenyt a Művészetek Palotája és a Budapest Music Center rendezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem szakmai támogatásával. Kamarazenekari, illetve nagyzenekari kategóriában (vagy akár mindkettőben) lehetett pályaművet benyújtani. A versenyre 34 mű érkezett. Külön előzsűri bírálta el a kamarazenekari és a nagyzenekari műveket: az előbbinek Gémesi Géza, Pilz János és Serei Zsolt, utóbbinak Kovács László, Tihanyi László és Vidovszky László volt a tagja. Ők választották ki a kategóriánként négy-négy döntős pályaművet. A döntő zsűrijének munkájában Batta András, Hamar Zsolt, Jeney Zoltán (elnök), Keller András, Rácz Zoltán és Soproni József vett részt. A pénzdíjakat az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület és az Oktatási és Kulturális Minisztérium ajánlotta fel; különdíjakat ajánlott fel továbbá a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziummal közösen, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete, az Óbudai Danubia Zenekar, az Új Magyar Zene Egyesülete, a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar, a Pannon Filharmonikusok és a Budapest Music Center. A döntő-gálakoncerten a kamarazenekari kategória pályaműveit az UMZE Kamaraegyüttes adta elő Rácz Zoltán irányításával, a nagyzenekari műveket pedig a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar Keller András vezényletével – olyan művészek tehát, akiktől klasszikus zeneszerzők remekműveit is nagy örömmel hallgatjuk. Nem panaszkodhatott tehát sem a közönség, sem pedig a döntőbe jutott hét zeneszerző-versenyző – azért hét és nem nyolc, mert egyikük mindkét kategóriában döntőbe jutott.

Az eredmény kihirdetése előtt Jeney Zoltán Stockhausen egykoron Cage-hez intézett szavait idézte: „A zeneszerző találjon ki valamit, és lepjen meg vele”, mint a zsűri legfőbb értékelési szempontjának összefoglalását. Hangsúlyozta továbbá, hogy a döntőbe, tehát a főzsűri elé került darabok kivétel nélkül magas színvonalú mesterségbeli tudást tükröztek, és egyikük sem hasonlított a másikra – ezt a benyomást egyszerű hallgatóként is megerősíthetem. Amint azt is, hogy ez a verseny valóban nem tartozott „a zsűri az első és a második díjat nem adta ki” típusába: itt valóban volt mire kiadni a díjakat…

Dargay Marcell
Dargay Marcell
A kamarazenekari kategória első díját a legfiatalabb döntős versenyző, Bella Máté kapta Chuang Tzu’s Dream című darabjáért – nevének kimondásakor szinte tapintani lehetett a közönség helyeslését. Darabja valóban egy álom változatos színű mozaikkockáiból áll, melyeket – Szabó Judit remek tolmácsolásában – ugyancsak változatos, hol izgatott, hol kitárulkozó líraiságú, hol meg virtuóz szólói kapcsoltak össze egyetlen gazdag tétellé. A második díjat a mindkét kategóriában döntős Dinyés Dániel Játékok haladóknak – 9-99 című kompozíciója kapta. Az öttételes darab franciás-impresszionista, egyszersmind némileg konzervatívabb hangot ütött meg, rendkívül finom kidolgozású, karakteres és dicséretes ökonómiával megírt tételekből alkotva egységes darabot.

Harmadik díjas lett Sáry Bánk Mégis című művével. A héttételes darab számomra a többinél kevésbé bizonyult érdekesnek: „szép” volt, de kevésbé tűnt koncentráltnak. Lehet, hogy második meghallgatásra feltárul majd előttem… Jómagam Dargay Marcell díjazatlan An(a)them(a) című darabját élveztem a legjobban. A csaknem tízperces, egytételes mű mindvégig érdekes, sőt izgalmas volt, a zenei szövet végtelenül differenciált és változatos; a bőgő tragikus zárófordulata pedig kifejezetten megrázó erejű. A művet (mint egyébként a többit is) az UMZE Kamaraegyüttes és Rácz Zoltán olyan kidolgozottan, finom hallással és koncentrációval adta elő, amelyben Simon Albert legendás és megalkuvás nélküli igényessége látszott megtestesülni.

Varga Judit
Varga Judit (A képek forrása: bmc.hu)

A nagyzenekari kategória első díját az éppen 30. születésnapját ünneplő Varga Judit kapta, Bellához hasonlóan a közönség ovációja közepette. (Ez a személyes körülmény is olyasmi, aminek bejelentése disszonáns egy versenydöntőben, viszont helyénvaló egy gálahangversenyen…) Darabjának Proustra utaló címe: Le temps retrouvé. A hatalmas zenekarra, ezen belül különösen népes és sokszínű ütős részlegre írott, expresszív, különleges zenei ötletekben gazdag kompozíció érett és magabiztos komponistaként állította elénk a szerzőt, akinek előadóművészi és zeneszerzői múltja máris korát meghazudtolóan jelentékeny. Második díjat kapott Horváth Balázs darabja, a Borrowed ideas. A mű lényegében egy Miles Davis játéka által inspirált trombitaverseny, amelynek rendkívüli nehézségű szólóját Horváth Bence játszotta egészen nagyszerűen. A darab már ránézésre sem mindennapi, hiszen a szólista körül karéjban elhelyezkedő zenekarban a rézfúvósok ülnek elöl, s mögöttük sorban a fafúvósok, a vonósok és az ütőhangszerek rétegei következnek. A mű formailag is versenymű körvonalait rajzolja ki, de a hallgató figyelmének középpontjában mindvégig a szordínó inventív használatával és a hangszer térbeli irányításának szokatlan dimenziójával dúsított trombitaszólam áll. Ugyanakkor talán ebben a műben volt a leginkább szembeötlő Keller András hallatlanul precíz vezénylése és a hatalmas zenekar kifogástalan teljesítménye.

A harmadik díjat Zombola Péter nyerte el első béedik szimfóniájával (Symphony No. 1/b.). A szimfónia műfajához inkább csak nevében kapcsolódó kompozíció kilenc attacca tételből áll, melyek Csajkovszkijtól Brittenig jó néhány késő- és posztromantikus zeneszerző hangját villantják fel, nagy kompozíciós tudással, eufonikus hangzással és helyenként igen hatásos pillanatokat létrehozva. Mindezzel együtt számomra e mű nem egészen tudta elkerülni a példatár jelleget. Ebben a kategóriában nem kapott díjat Dinyés Dániel, akinek L’aria si rinnova című ötperces műve a repetitív iskola hatását tükröző, kevésbé emlékezetes darab.

A Dr. Schneider Márta szakállamtitkár szavaival bevezetett eredményhirdetés kedves és üdítően spontán esemény volt, a díjakat felajánló szervezetek vezetőinek rokonszenvesen rendetlen sorával a színpadon.

Nagyon remélem, hogy lesz folytatás.

 

Vö. kobzos55: Értékes új művek

 

A rendezvényt az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Reneszánsz Év 2008 támogatta.

Szerző: Malina János
Helyszín:  Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem,  Időpont:  Január 12.