A három Pilinszky-citátum: „A semmi napja mielőtt” (a fedlapon Tandori kézírásával, idézőjel nélkül) – az Utószó című versből; az első cikluscím, „A kavicsok közt egy” az Egy szenvedély margójára második sorából; s a második cikluscím, az „Angyal, ki vagy?”. Mindhárom töredék, hiszen az egyik kiemeléséhez mondatot, a másikhoz szót is kellett csonkolni, a harmadik pedig egy töredék éléről költözött át. A Tandori-citátum: az autográf közlésű P. J. névtáblájára, az 1964-ben írott kétsoros: „Elvéthetetlen üldözött – / elalszol és felébredsz”.
A kölcsönös értelmező, kiegészítő, magyarázó jellegben a rajz- és versalbum egyenes ági előzménye a Schaár Erzsébet és Pilinszky János nevével fémjelzett, 1975-ös Tér és kapcsolat. Mindkét művész, a szobrász és a költő is élt még, amikor Schaár nevezetes székesfehérvári, múzeumban felépített, portré-sorakoztató utca-kiállításának nyomán a tárlat installációinak és plasztikáinak fényképeiből (Balla Demeter, Gulyás János és Kovács Ferenc fotóival) létrejött a fekete és a fehér színdinamikáját kihasználó kötet (Erdélyi János tervezte, a Magvető jelentette meg). A tartalomjegyzék nélküli kettős-közös vallomásban a képzőművészeti alkotások azonosítása sem volt könnyű, s nem vált egyértelművé: Schaár és Pilinszky együttes akarata, a kiállítást befogadó fehérvári intézmény munkatársai, vagy a szerkesztő Sík Csaba koncipiálta-e a Tér és kapcsolatot.
Most a Kortárs Kiadó újdonsága esetében rövid ismertetés tisztáz annyit: Pilinszky születésének nyolcvanötödik, halálának huszonötödik évfordulóján, 2006-ban a Pilinszky-kutató (és az életmű gondozója), Hafner Zoltán bírta rá Tandorit, hogy rajzokat készítsen tisztelt és szeretett, rég eltávozott költőtársa verseihez. A versválogatás szempontjai homályosabbak. Talán egyszerűen az döntött: Tandori rajzoló tolla mely szavaktól, strófáktól érezte megszólítva magát, azaz a Pilinszky- és a Tandori-versvilág mely alkalmakból szikrázott össze. Bár az eligazítás Pilinszky kései, vitatottabb („szálka”-)verseire (jelenlétük újszerűségére) tereli a figyelmet, a 8. és a 43. oldal között elhelyezett tíz, szinte kivétel nélkül klasszikus Pilinszky-költemény lírai érték tekintetében messze felülmúlja a 47. és 65. oldal közé fogott tizenkét újabb darabot (melyek közül hat töredék). A versek mindig a páratlan (jobb) oldalon olvashatók (ha átfutnak, újra jobb oldalon folytatódnak), a Tandori-rajzok felülete majdnem mindig a páros, bal (a hangsúlytalanabb, ún. árnyékos) oldal. Viszont a rajzok száma mintegy másfélszeresen meghaladja a versekét, s míg Pilinszkytől két elkülönülő versvilág nem esetleges, ám részben verstekintély-elvű miniantológiáját kapjuk, Tandoritól ciklikusan összefüggő, koherens ábrázolásokat, melyek legalább annyira tapadnak egymáshoz és a Tandori-oeuvre-höz, mint – az illusztrátor által? a szerkesztő, Hafner által? közösen? – kiszemelt Pilinszky-versekhez.
Nem titok (a képzőművész Tandori Dezső néhány kötete is tanúskodik róla), hogy a Tandori-rajzok régóta nagy számban, variációs szériákban, lendületes tempóban, motivikus (grafikai, tipográfiai) főirányok mentén készülnek, baráti ajándékként és másként sokak birtokába jutottak. (Ez az írás is négy bekeretezett Tandori-madárrajz figyelő tekintete előtt készül.) A Tandori-rajz immár hosszabb ideje (bár nem a kezdetek óta) elsősorban a filozofikusan leegyszerűsített-feltöltött vonalvezetés, vonalrend képképző dinamizmusára, a jobbára idézet/önidézet cím jelentésére és az értelmező képaláírás (citátum) keltette képzettársításokra épül. A szöveges részek egyike vagy másika elmaradhat, azonban legtöbbször fontos az évszámot (vagy közelebbi keltezést) is rögzítő szignó mint szövegelem (nemegyszer betűképbe illeszkedő betű- és számkép). A rajzok egy villámsakkozó villámkezére vallanak, mindegyiken kivehető egyetlen uralkodó, gyors rajzolói mozdulat, valamint a rajztéma- és vonalismétlődésből eredő sorozatosság mint kreáló erő. A sietősség a betűvetésbe is átidegződik, de az elnagyoltságban kész-ség munkál, a kompozíció sosem borul fel, inkább fájdalmas torzó is a teljes befejezettségben (vagy, paradox módon, már önmaga egy újabb változatát ígéri, a következő kópia felé van úton). Tandori a saját PJ-névtábla kétsorosát az eredetitől jelentősen elütően írja le: macskakörmök közé téve, (ön)idézetként jeleníti meg; a „TD:” copyrightú címből „kifelejt” egy á betűt; gondolatjel helyett kettőspontot alkalmaz; a végére nem tesz pontot; az 1964-es keletkezés helyett az „1960-as évek”-be datálja szavait.
A Pilinszky-versekhez kapcsolt rajzok nem feltétlenül az adott rajzmotívum, betű- vagy jelötlet leghatásosabb, legautentikusabb kidolgozásai (a 0 kilométerkő/madár/tojás-ikon ide is bekerült; ez másutt mutatkozott megrendítőbbnek. A portré – a Pilinszky-fejrajz is szerényebb, mint a fogalmi rajzok.). Gyönyörűek, tömöttek, sűrűek, ide gyökerezők viszont az emberi egzisztencia esendőségének, veszendőségének költészeti (pilinszkys/tandoris) ihletésű leképezései: a rajzversek, a versrajzok. Például a homokóra-kettősívek (27. oldal: A kavicsok közt egy; 30.: A homokóra – És látni fogjuk a kelő napot; 46.: Ecce Homo – „Elnehezült szive / végre zuhanni kezdett” P. J. [Pilinszky, Németh Lászlóról – akárha Tandori, Pilinszkyről]; 64.: „Áll az idő. Egy forró skatulyában valami…”). S lélegzetelállító valamennyi, a gyökjelet (illetve a hozzá igencsak hasonlító nyomdai és korrektúrajelet, a hiány jelét) [√ ] különféle jelentésterekbe hozó, antropomorfizáló, sokszorozó rajz. A gyök, a jel, a hiány három szálkából összetevődő éke, szöge (19.: Mintha egy égbolt madár közeledne; 21.; 22.; 48.; 52. stb. – és abszolút csúcsként: 23.: fore√er [vagy √ore√er] – Várlak hogyha váratsz [a jóval nagyobb gyökjel oltalmába, árnyékába szegezett, árvított kicsiny másik]).
Huszadik fellapozásra, első lépésben: ennyit. A rajzok meg csak jönnek, jönnek a versek nyomdokain, (42.:) Zuhogó sürü trappban.