A folkMAGazin 2008-as lapszámai nemcsak az aktuális népművészeti eseményekről, rendezvényekről közölnek beszámolókat és kritikákat, hanem az olvasó a folyóirat oldalairól a népművészet különféle mai megjelenési formáiról – kiállításokról, versenyekről, fesztiválokról, CD-kiadványokról, felhívásokról, díjakról és pályázatokról – is tájékozódhat, valamint olvashat könyvkritikát, interjút, verset vagy prózát.
A szemlézendő év teljes termésének tematikai alapját egy Kodályról szóló cikksorozat, valamint egy, a 2008-as Mátyás király emlékév apropóján létrehozott cikkfolyam képezi, emellett minden számban megtalálható egy-egy életutat bemutató hosszabb írás. A magazin cikkeinek zöme a népzene és a néptánc köré tematizálódik, ami bizonyára összefügg azzal, hogy a lapot a Táncház Alapítvány adja ki (felelős szerkesztője K. Tóth László). A 2008-as, sorrendben IV. különszám Szőkéné Károlyi Annamária és Vargyas Gábor szerkesztésében jelent meg, Vargyas Lajos halálának egyéves évfordulójára, a neves tudós kutatásainak és emlékének adózva.
Különös, hogy a lap számainak többsége nekrológgal kezdődik. A különszámon kívül az év első darabja Vargyas Lajosra emlékező interjúval nyit, a következő Pesovár Ernő táncfolkloristának adózik tisztelettel. Ezt követi az erdélyi tradicionális zene jelentős figurájára, a gyimesközéploki prímásra, Zerkula Jánosra emlékező harmadik szám, majd a sort a negyedik darab töri meg, egy „születés” ünneplésével – a Bartók Táncegyüttes megalakulásának 50. évfordulója kapcsán. Az év utolsó megjelenésének ismét a halál ad nyitányt, Fikó Regina népzenész emlékére, aki Zerkula János felesége volt. Mindebből – tematikájához hűen – az rajzolódik ki, hogy a magazin szerkesztését is az emberi élet fordulói: a születés, a halál, a házasság/élet stb. strukturálják.
A folyóirat főként a hajdani paraszti kultúra által megteremtett és fenntartott, igen változatos művészet jelenkori maradványainak szenteli magát, ami valóban szükséges törekvés – s a folkMAGazin ezt a célt sikeresen és igényesen valósítja meg.
A népzene és a néptánc – s a folyóirat oldalairól is ez köszön vissza – ma már főleg előadott műfaj. Műsor, „attrakció”, a szónak abban az értelmében, hogy a különféle fesztiválokon az együttesek bemutatják és összehasonlítják identitásukat („mi így csináljuk” – „és ti?”). Nem véletlen, hogy a lap táncos jeleneteket ábrázoló fotóinak zömében látható a színpad deszkája is, s az sem, hogy a szerkesztők gondosan kerülik, hogy mai utcai ruházatban ábrázolt emberek jelenjenek meg a képeken.
A klasszikus megközelítések és definíciók szerint azonban a népművészetbe a népzenén és néptáncon kívül a népi díszítőművészet, a népviselet és egyebek mellett a népköltészet is beletartozik. A magazin egy-két cikkében ugyan kimutat a népzene és néptánc területéről, ám e törekvés mégsem nyer igazán érvényt. E szerkesztési elv nem magyarázható pusztán azzal, hogy a kortárs népművészetben ezek a területek már szinte nem léteznek (mert ez természetesen igaz) – a folklorisztika viszont már jó ideje felfedezte a letűnt paraszti esztétika mai megfelelőit. Fiatal és idősebb kutatóink is foglalkoznak a mai folklórjelenségekkel – a népművészet városi, internetes, mobilos, focis etc. megjelenési formáival –, ezekről viszont a folkMAGazin hasábjain sajnos semmit sem tudhatunk meg. Ez azt sejteti, mintha az „élő népművészet” csak „színpadon élő népművészet” lenne.
A legnagyobb frissítésre mégis a lap külalakja szorul, hiszen a folkMAGazin jelenlegi formájában a folklorisztika „horgászmagazinjának” hat. A lapterv, és különösen a borító igényelne némi átalakítást, ugyanis az olvasó (vagy nem olvasó) ezzel találkozik először. S ha már őseinknek sem volt mindegy a külcsín (ehhez elég egyetlen pillantást vetni díszített népviseleteinkre), elengedhetetlen szempont lenne, hogy „a nép” művészetét bemutató szaklap méltóbb külsővel járuljon hozzá ahhoz a belső tartalomhoz, amelyet bemutatni kíván.