 A kis Jeanne |
Bár az addig lappangó Munkácsy-festmény felbukkanása szenzációt keltett, hasonló esetre elvileg bármikor számítani lehet, ugyanis Munkácsy Párizsban, anyagi sikerei csúcsán egyre-másra ontotta úgynevezett szalonképeit, amelyek gyakorlatias impresszáriója, Sedelmayer jóvoltából azonnal vásárlóhoz kerültek, szétszóródva így szinte a világ minden tájára. Azonban ez a 46×37 cm-es, sokáig cím nélküli kép Boros Judit, a Nemzeti Galéria művészettörténésze szerint nem ebbe a sorozatba tartozik, amit a kép története és festői sajátosságai egyaránt alátámasztanak. A mű, befejezettségi szintjét tekintve nem vázlat, némely részlet megfestése mégis jelzésszerű, mint a nagy kompozíciókhoz festett alaktanulmányokon. A képen a kis Jeanne elhelyezkedése emlékeztet a Flört című kompozíció egyik alakjára, s ez is azt sejteti, hogy a képecske valószínűleg nem eladásra készült. Az eredeti tulajdonos kiléte sem átlagos vásárlóra utal, mivel Leopold Bian (a felajánló Pierre Alexis Brasseur dédapja) Munkácsy feleségének unokatestvére volt, s az ő lányát ábrázolja a festmény. Minden jel arra mutat tehát, hogy a kép ajándékként került a birtokába.
Gyaníthatóan ritka gesztus ez Munkácsy részéről, akinek meglehetős szorgalommal kellett termelnie Franciaországban ahhoz, hogy pazar párizsi palotájának, és neje colpachi kastélyának fenntartását, valamint a mindkét helyszínen gyakori, nem kis létszámú vendégfogadás költségeit fedezni tudja. Munkácsy évente 1000-3000 frankot költött a vidéki kastély fenntartására, ami abban a tíz évben, amikor Sedelmayerrel állt szerződésben, nem okozhatott neki nagy gondot. A legsoványabb első esztendőben is huszonötezer frank érkezett a Lafontaine bankban nyitott számlájára, négy évvel később, 1882-ben pedig 295 750 frank volt a teljes bevétele. Igaz, ez volt a plafon, de a leggyengébb években is százezer körül keresett évente.
S hogy mindez mire ment? A legtetemesebb összegeket műtárgyvásárlásra fordította, többek között kínai vázák, flamand és török szőnyegek, Daubigny- és Makart-portrék díszítették párizsi lakását. Néprajzi gyűjteményét is folyamatosan gyarapította, a tárgyak egy részét jelenetei kellékezéséhez is felhasználta, a parasztruhákba pedig modelljeit öltöztette, majd lefényképezte őket. Párizsban már valószínűleg több gépe is volt, sőt már Düsseldorfban beszerezhetett egyet, hogy spóroljon a modellpénzen, mert az napi egy tallér kiadást jelentett fejenként.
Ez utóbbi adatot fiatalkori pártfogójának, Ligeti Antalnak írt leveléből tudjuk, kiadásai lajstromát precízen vezetett pénztárnaplójából ismerjük, modellfotózási szokásairól pedig fennmaradt fényképei tanúskodnak. Ezek mellett még számtalan okirat, levél, személyes használati tárgy és relikvia alkotják a békéscsabai múzeum Munkácsy-gyűjteményét, ami valóságos kincsesbánya a kutatók számára. A világ legnagyobb Munkácsy-gyűjteménye található itt – hirdeti az intézmény – ami igaz is, csakhogy a sokszínű és mennyiségileg valóban gazdag anyagban éppen a művek képviseltetik magukat a legszerényebben: mindössze kilenc festmény és hét rajzvázlat látható itt.
A kis Jeanne megfestésekor, 1888-ban Munkácsy már túl volt leghangosabb sikerein, egy éve tért vissza New Yorkból a Krisztus Pilátus előtt bemutatójáról, s javában dolgozott a bécsi Kunsthistorisches Museum mennyezetképén. Utolsó alkotói periódusát éli, még a Honfoglalás és az Ecce homo megvalósítása van hátra 1897-es elborulásáig. Addig azonban – hanyatló erővel ugyan, de – folyamatosan dolgozik. A nagy tablók mellett teljesíti portré- és szalonkép-megrendeléseit, sőt még ajándékkal is kedveskedik a család ügyvédjének, amikor megfesti annak lányát, a kis Jeanne-t. Ami nyilvánvalóan nem főmű, de mindenképpen a békéscsabai gyűjtemény összetételét árnyaló darab. Annak az eldöntése, hogy a kép közelebb visz-e az ismeretlen helyen tartózkodó Flörthöz, vagy csupán újabb életrajzi vonatkozásokat tár fel, mostmár a kép körül munkálkodó művészettörténészekre vár.