Karzat mellvéd a kiállításon |
A jó cím sokat ér – ki tudná ezt jobban az újságírónál -, elismeréssel adózhatunk a múzeumnak, hogy ennyire telibe talált. Telibe, de nem úgy, ahogy azt a potenciális néző naivan hinné, vagyis hogy csupa játékos-elvarázsolós csoda vár majd rá. Épp ellenkezőleg: nem árt pihenten és tudásszomjasan menni a Néprajzi Múzeum Legendás lények, varázslatos virágok című kiállítására, ha magunkévá akarjuk tenni a tetemes mennyiségű, sokrétű látnivalót.
Templomi mennyezet kazzetája |
Lehet, hogy átok ül rajtam, és kizárólag azokon a napokon megyek múzeumi kiállításokat nézni, amikor konganak a termek, és csupán néhány látogatótárs osztja meg magányomat, de most meg az történt, hogy a lelkiismeretes szemlélődőnek tűnő, körülöttem keringő idősebb hölgy egyszer csak kétségbe esve megszólított: tessék mondani, hogy lehet innen kimenni?
Az is igaz, hogy távozáskor egy iskolai csoportba botlottam, s – leplezett kíváncsisággal – belefülelve az eligazításba, úgy tűnt, hogy egész jó foglalkozásokat lehet a tárlatban tartani. Ámbár lehet, hogy csak gyerek-lekötőseket, mert jobban belegondolva: a tárgyakról összeszámolandó motívumgyűjtés talán mégsem tartozik a legkreatívabb tevékenységek közé. Ráadásul nekik jóval könnyebb dolguk volt: a múzeumpedagógus csoportokba osztotta őket, s csupán egyetlen mesterség emlékanyagát kellett végigböngészniük.
A napba öltözött asszony és a sárkány |
Ugyanis szinte valamennyi, a néprajz kutatási köréhez tartozó terület helyet kapott a kiállításban, ami a Reneszánsz Év rendezvénysorozat utolsó etapjaként a népművészet reneszánsz idejéről származtatható, tárgyakra átvándorló mintakincsét tárja a nagyérdemű elé. Szép és indokolt vállalás, hiszen a reneszánsz ornamentika még évszázadokig tovább élt a falvakban a legkülönbözőbb mesterségek révén.
Zsoltároskönyv |
Mivel a bemutató nem műfajt vagy területet, hanem a motívumeredetet – vagyis az elvont összetevőt – választotta vezérfonalául, a kiállítás olyan, mint a kirakós játék: össze kellene illesztenünk az egymáshoz tartozó részeket. (Amelyekből némelyeket sehogyan sem tudunk összhangba hozni a többivel.) A kiállítás felépítése természetesen erre tesz kísérletet, de mivel nagyon nehéz eltalálni a (heterogén összetételű) látogatók tudáshatárát, a tárlat mondanivalója olykor ködbe vész.
Bár a sok látnivaló között szellemileg eltéved néha az ember, nem lehet nem észrevenni, hogy milyen szép a kiállított tárgyak állapota. Valamennyi darab gondosan restaurálva, kezelve, karbantartva, „állagmegőrizve” került a falak mellé és a vitrinekbe – szerencsére, ez az utóbbi években már itthon is evidencia. Nem csak, hogy a tárgyak tömegét, de a műfajok sokaságát is nehéz lenne hiánytalanul felsorolni, ízelítőül csupán: vannak itt tulipános (menyasszonyi) ládák és kazettás, falusi templomi famennyezet részletek, keresztszemes és recehímzéses abroszok, párnák és lepedővégek, kályhacsempék, cserép- és ónedények, metszetek.
Párnahéj madaras mintával. Fotó: Szkárossy Zsuzsa |
A virágcsokros motívumok mindenki számára ismerősek, az állatminták talán kevésbé. „Ők” lennének a varázslatos lények: a pelikán, a sárkány, az oroszlán, a nyúl, a szarvas, az egyszarvú, és egészen váratlanul az elefánt és a teve. „A napba öltözött asszony és a sárkány”, a „fiait saját vérével életre keltő pelikán” és a „fülénél egybenőtt három nyúl” eredetéről (egyik lábunkról a másikra állva) a falakon elhelyezett táblákról is olvashatunk, vagy pedig (kényelmesen hátradőlve) a nem olcsó, de igen szép kivitelű katalógusból tudhatunk meg bővebbet.
Mindez akkor érvényes, ha már bent járunk a kiállításban. Aki előtte akar tájékozódni, valószínűleg az internethez folyamodik, ahol a rövid tájékoztató sokkal inkább ébreszt kétségeket, mint bizonyosságot. A folyamatok és az értelmezés kereteinek bemutatását hangsúlyozzák ebben a rendezők, miszerint például az állatalakok „más-más időszakokban, eltérő szellemi, gondolati háttér és előképek alapján kerültek a köznépi tárgyakra.” A teve és az egyszarvú láttán ez előképzettség nélkül is sejthető, csakhogy a sokat sejtető sorok homálya sajnos, a kiállítás megtekintése után sem tisztul ki teljesen. S ehhez még Hadzsi Ahmen 1560-as világtérképe sem mutat utat, pedig ezen a föld szív alakú.
A kiállítás 2009. szeptember 27-ig látogatható.