Árvai György és a Természetes Vészek Kollektíva: ...nekem '68! / AKKU
2009.01.05.

Alattomosan jópofa nosztalgikus vacsorával támad, majd elgondolkoztat a hősökről a Természetes Vészek Kollektíva tökéletes színháza 1968-ról. MESTYÁN ÁDÁM ÍRÁSA.

Akadnak hétköznapi hősök, akik nem lázadnak, csak csendben felépítenek valami fontosat. 2008 karácsonyán meghalt Leszták Tibor, a MU Színház művészeti vezetője. Neki ajánlom ezt a cikket. 


Az évfordulók megfelelő alkalmak arra, hogy az állam vagy bárki más átírja, törölje vagy felfrissítse a kollektív emlékezetet. Az évfordulók veszélyes és gyanús dolgok. Egy rendszer szimbolikus politikai készletének jelentős hányada évfordulókból és megemlékezésekből áll. Általában ezeken keresztül kreál magának saját múltat (vö. Rév István, Retroactive Justice: Prehistory of Post-Communism [Stanford University Press, 2005]). A magam részéről gyanakodva figyelem a kijelölt, hivatalos évfordulókat, legyen az 18, 44, 45, 48, 49, 56, 67, 68, 1000, különösen az úgynevezett emlékéveket. Fenntartom persze, hogy jelentős számú pozitív elem is található ezekben a rituálékban, és hogy a múlt jelenvalóvá tétele komoly és szükséges munkát igényel. No de sokféleképpen lehet emlékezni.

Vacsora az AKKU-ban. Műsorvezető: Katona László
Nosztalgia-vacsora. Műsorvezető: Katona László
Árvai György és a Természetes Vészek Kollektíva …nekem ’68! című performansza több rétegben áll ellent a kényelmesen nosztalgiázó emlékezőknek. Meghatározhatatlan műfajú estjüket (talán happening) amolyan igazi szalonértelmiségi pesti poénos vacsora keretezi. Az ajtóban egy hatvanas évek divatja szerint öltözött hölgy a nevemet kérdezi, mellette szocialista rendőr. Bent Katona László (a Krétakör színésze) frakkban fogad minket és helyünkre kísér. Kétféle menüt adnak: A: rántott-leves-grízes-tészta-alma; B: paradicsomleves (betűtésztával!)-tökfözelék-keménytojás-linzer.

A vacsora közben pazarul múlatjuk az időt – 1968-as filmrészletek és zenék (Illés, sőt Fenyvesi Gabi) szórakoztatnak bennünket, de még egy svéd szex-oktatófilm is. Katona közben bohóckodik, énekel, énekeltet, majd meginterjúvolja a vacsorázgatókat, hogy ízlett-e a leves. Időnként felolvas néhány nevet, ők felmehetnek a „performansz” helyszínére, ahova szigorúan egyesével léphetnek be és csak két percig tartózkodhatnak a titokzatos szobában. A többiek addig eszegetnek, iszogatnak. 

Performer a térben
Performansz az AKKU terében
Amikor a nevemet hallom (pontosabban egy lehetséges változatát), már türelmetlen vagyok. Kicsiny csoportunkat két rendőr kíséri fel az emeletre. Egy vasajtó előtt kell állnunk, ahová egyesével enged be a faarcú hivatalos közeg. Amikor belépek, egy asztalt látok, égett műanyag szagát érzem, és az asztal előtt egy összeégett ember remeg (Gergye Krisztián). Az asztalon kancsó víz, pohár, vallatólámpa. Baloldalt szekrény, tele kólásüveggel. Szemben a falon feliratok: „Eszme nélkül nem él, csak létezik az ember, / szeretnék élni, de most szénné égett testemre van szüksége a nemzetnek.” A rettenetesen összeégett, rongyos ember remeg.

Nos, én leültem az asztal mögé és néztem a remegő, időnként vinnyogó Gergye Krisztiánt, aki olykor felemelte a fejét és gyűlölettel nézett rám. Többszörösen tökéletes színház. Lent eszegetnek vidám vacsoratársaim. És én is visszatérek mindjárt hozzájuk. Felállok, megtekintem az egyik fűtőtest mögött kicsiny sparherten füstölgő ruhadarabot (innen a műanyag bűz), egy búcsúpillantást vetek Gergyére, aztán távoznom kell. Egy másik rendőr vár a túlsó ajtónál, visszairányít a vacsoraasztalhoz.  

Gergye Krisztián
"Szénné égett test"
Ott idézem fel, hogy mit is láttam: 1968, rémlik Bauer Sándor 17 éves diák neve, aki a Nemzeti Múzeum előtt felgyújtotta magát. És igen, a konferanszié többször is említi Bauert, Moyses Mártont és Jan Palach-ot mint akikre nem emlékezünk. Míg esszük a linzert és szól a Táncdalfesztivál, fent egy összeégett ember remeg. A közönség tagjai közül sokan még nem éltek 1968-ban, én sem, de a Természetes Vészek Kollektíva darabja a Kádár-rendszer illetve az előző rendszerek legnagyobb hazugságára emlékeztetett: a vidám homlokzatra, mely mögött halottak fekszenek.

Erre kell emlékezni, amikor emlékezünk valamire, amit nem éltünk át. A Természetes Vészek és Árvai azt a légkört teremtették meg, melyben a legnagyobb drámai építőelem, az „akár-így-is-történhetett” érzése fogja el az embert. Egy oldott pártvacsora, ahonnan egy pártfunkcionárus időnként feláll és megnézi, hogy miképpen is áll a vallatás. Árvaiék mindannyiunkat ilyen felelősségteljes tisztviselőkké tettek. 

Sőt, még kegyetlenebb a dolog, az efféle tisztviselők ugyanis általában lefele mentek a pincébe, mi azonban fel, egy irodába, kvázi hétköznapi munkahelyre. Maga a szituáció – vagyis, hogy a néző és az összeégett színész négyszemközt találkozik – újabb pszichológiai játékokra ad alkalmat. Míg én enyhe fasisztoid megfigyelő státusban leültem, addig mások megpróbálták megitatni a szenvedőt: „komolyan” vették a játékot. Érdemes volna Gergyével elbeszélgetni, hogy ki hogyan reagált, nem volnék meglepve, ha valaki akár tovább kínozta volna.

Fotó: (Forrás: AKKU)
Gergye Krisztián.Fotó: Antal Imre (Forrás: AKKU)
Maga az esemény azonban nem 1968-ban történt. 1969. január 16-án Jan Palach cseh diák Prágában felgyújtotta magát az 1968 augusztusában vérbe fojtott „prágai tavasz” emlékére és a szovjetek elleni tiltakozásul. Temetésén százezrek tolongtak és különféle csehszlovák városokban több fiatal is követte példáját. Budapesten Bauer Sándor követte: 1969. január 20-án, egy hétfői napon délután egy óra körül benzint locsolt magára és meggyújtotta ruháit. Mindvégig eszméleténél volt, még három napot élt. Temetését titokban szervezték meg, tettéről egyetlen rövid hír jelent meg. Árvaiék katartikus eseménye alkalmat kínál arra, hogy mindenki feltehesse a hősiesség, a mártíromság, feleslegesség vagy bátorság kérdéseit. 

A falra mázolt felirat Bauer Sándor búcsúleveleiből való, a szüleinek azt írta: „Drága Édesanyám és Édesapám! Bocsássatok meg, hogy néha rossz fiatok voltam, szeretnék élni, de most szénné égett holttestemre van szüksége a nemzetnek.” Tudhatta, hogy tette nem fogja megrengetni a rendszert. De azt is tudta, hogy szimbólumokra szükség van. Amit nem tudott, az a kádári rendszer rettenetes elhallgatás-mechanizmusa volt. Bauert törölték.

Mint ahogy törölték Moysest, az erdélyi költőt, aki szintén felgyújtotta magát Kolozsvárott. Ő három hónapig haldoklott, az orvosi segítséget is megtagadták tőle. Bauer és Moyses tettét rettenetes feleslegességre ítélte az elhallgatás. S mégis, micsoda gyönyörű, fenséges és őrült cselekedet: elevenen elégni az igazságért. Minden performanszok esszenciája. Erre emlékeztet a Természetes Vészek Kollektíva.

Cím:  ...nekem 68! (performance),  Helyszín és időpont:  AKKU, 2008. december 19.,  Alkotók:  Árvai György, Imre Zoltán, Gergye Krisztián, Szűcs Edit, PARABRYO, Szirtes Attila, Kopasz Tamás, Katona László és mások
Megítélt támogatás: 50 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A Százarcú Happpening megvalósítására
További támogatás: 30 000 000 Ft
Támogató: Miniszteri keret
Alternatív Kulturális Közösségek Uniója Egyesületnek az AKKU-ban 2008. október - december közötti rendezvényekre és programokra, kapcsolódva a Százarcú happening elnevezésű programsorozathoz (2008)