Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MINDEN NAPRA EGY DRÁMA

Kékesi Kun Árpád: Színházi kalauz
2009. jan. 13.
A Radnóti Színház Ibsen-premierje előtt vásároltam meg a könyvet. Természetesen a Solness építőmestert kerestem benne. S az ismertetés végén: „A Radnóti Színház 2008-as, Kiss Csaba rendezte bemutatóján Bálint András játszotta az építőmestert…” Soha frissebb forrást! TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

A Színházi kalauz nem csupán friss, fürge, segítőkész, olvasóbarát, hanem legtöbb vonatkozásában szakmailag is elsőrangú. Pedig szándéka szerint nem „a színházzal professzionálisan foglalkozók munkáját, hanem a színházlátogatók előzetes tájékozódását segíti” a fiatal középnemzedékhez tartozó színháztudós, nemzetközi tekintélyű egyetemi oktató könyve. A bevezetés lapjain rögzítettekkel ellentétben egyébként a kiadvány elődje, a magát 1981-es negyedik kiadásában – nagy kezdőbetűkkel – Színházi Kalauznak mondó kettős kötet (szerkesztette Vajda György Mihály és Szántó Judit) lényegében ugyanezt a célt szolgálta (súlyosabb, kissé fontoskodó drámatörténeti összefoglalásait Kékesi Kun Árpád indokoltan elhagyta). Tehát a mostani Színházi kalauz egyrészt és nagyobb hányadában új koncepciójú, megújult tartalmú, új (nem elsősorban színházi, hanem drámai!) cicerone. Nem problémák nélküli kérdés, hogy az összeállító–szerkesztőn kívül tíz közreműködő munkatársat foglalkoztató mű csak futólag utal rá: leporolva, javítva nemegyszer átvette az 1960 és 1981 között négyszer közreadott előzmény szerzőinek (húsz szakembernek) a dráma-összefoglalóit. A szerzői jogok alighanem elévültek már, e kérdéseket bizonyára tisztázta – ha szükséges volt – a mai kiadó (Saxum) és az egykori (Gondolat), de azért aggályos, hogy (például) az Ármány és szerelem tartalomleírásának Kraiss Ágnes tollából eredő számos mondatát, vagy épp a Solness Bereczky Erzsébet fogalmazta summájának részleteit az eredeti szerzők nevének említése nélkül kapjuk.

Az elődkönyv 438 darabkivonata közül a 2008-as kalauz 227-et kihagyott, 157 újat vett fel a sorba. Ez 368 dráma, mely „a magyar színházak által napjainkban (különösen az utóbbi másfél évtizedben) színre került művek szűk »repertoárját« tükrözi” – irodalomtörténeti vagy ideológiai kánonoktól függetlenül (a mondat nyelvtani éktelenségét – került/vitt – felejtsük el).  Még szökőévben is jut minden napra egy dráma, sőt „tartalék” is. Tersánszky J. Jenő régi híveként a korántsem drámaírói tehetségű pikareszk-mester a regényeredetit meg sem közelítő Kakuk Marciját elhagytam volna, Esterházy Péter dramaturgiája iránti rokonszenvem sem tartja nélkülözhetetlennek a Rubens és a nemeuklideszi asszonyok felvételét.

szinhazikalauzPersze nem úgy megy az, hogy már meg is van a 366. A szerkesztő nem szorul utólagos, kéretlen tanácsokra; választásait nagyon magas (95–98) százalékban találónak, igazolhatónak vélem. A Színházi kalauz a címek ábécérendje szerint tárgyalt alkotásokat precízen, cicomázás nélkül, korszerűen, jó stílusban mutatja be tartalmi kivonattal. Ha egy régi színmű a romantika körébe tartozik, a kötet nem kezd róla „romantikusan” értekezni; ha egy mai dráma vaskos káromkodással, obszcén eseménnyel nyit, az ismertető cikk is kendőzetlenül ezzel indít. Kiválóak a sokszor a cikkeket folytató színháztörténeti adattár-részek, melyek a „lead”-ekre rímelnek. A szócikkfejek felépítése: a darab címe után az író neve, a keletkezés évszáma, a műfaj és a terjedelem jelölése, idegen mű esetén a magyar fordítók megnevezése, a fordítások datálása, a szereplők számának férfi/nő bontású tudatása. Jól válogatott, megfelelő nyomdai színvonalú fényképek élénkítik a terjedelmes, de kézbe simuló kalauzt.

Erényei és szükségessége folytán a Színházi kalauz bizonyára kelendő máris. Előzményéhez hasonlóan számítani lehet további kiadásaira. Kékesi Kun jelzi is, hogy nem veszi zokon a korrekciókat. Nos, mutatóba néhány:

Katona József nem 1820-ban hunyt el (ismétlődő hiba; 1830. a helyes; a főszöveg elkerüli e tévesztést), Görgey Gábor nem 1922-ben született (1929. a helyes). A Bernarda Alba házát Nagy László is átültette magyarra. A Szentivánéji álom (újra)fordítói közül kimaradt Emőd György neve, Hamvai Kornél 2002-esként feltüntetett Hazatérés-magyarítása 2000-ben már a Pinter-kötetben is olvasható volt. A Szentivánéji (pontosabban: A székek – s e miatt néhány más mű) rossz helyen van besorolva az ábécébe, így a könyvbe is; ez okozhat komolyabb zavart. A tömör, általában precíz drámaíró-életrajzok sorából mintha hiányozna Neil Simoné, pedig nem, csak ez is elkóborolt az ábécében. Az átdolgozások „lead”-be emelésével óvatosabban kellene bánni. Illyés Gyula sokszor játszott átigazítása csupán a Bánk bán-ismertetés végén szerepel, Böhm Györgyék alkalmi Baal-adaptációja viszont a „lead”-ben. Németh László Galileije esetében említeni kellene az eredeti és a módosított IV. felvonást. S megint a Solness: az öreg Brovik nem hal meg, csak haldoklik a darab utolsó felvonásában. Stb.

Az elírások, apró hibák könnyen javíthatók: egy-két kattintás a gépen, egy-két szó a textusban. Súlyosabb kérdés, hogy aki-ami benne van a kötetben (nagyjából húsz-húsz operett és musical is, bölcs döntésnek köszönhetően), az jobbára megfelelő helyen van; de aki-ami nem került be…! Indokolhatatlan, hogy a magyar drámaírás doyenje, Hubay Miklós nem kapott helyet (nota bene: az előző Kalauzba összefoglalókat írt, de szerzőként sem hiányzott). Ugyan az Egy szerelem három éjszakája szerepel, de a könyv gyakorlata szerint a zeneszerző, Ránki György nevéhez rendelve (azaz Ránki-életrajz van, Hubay-életrajz nincs). Roland Schimmelpfennig színműveiről bármit gondolhatunk, ám csillaga igazán magasan jár a kortársi európai dráma egén, magyar premierjei is egymást érik. Ő mindenképp megérdemelt volna egy „helyet”, bármily mulandó a drámaírói tündöklés (hol van már például, Kékesi Kun ranglétráján legalábbis, mondjuk Rainer Werner Fassbinder, Franz Xaver Kroetz, a régebbiek társaságából Nyikolaj Erdman és mások!).

A Színházi kalauz azzal is növelhetné olvasóbarát szolgálatkészségét, hogy a Tartalomban a Színdarabok lajstroma az idegen címeket is átnyújtja (ezt a régi Kalauz megtette), s a címek után a szerzői nevet sem hallgatja el (ez a címegyezések, címhasonlóságok miatt is kívánatos lenne); a Szerzőket nem hagyja homályban, hanem név szerint sorolja, és zárójelben azt is jelzi, mely művükre, műveikre bukkanunk itt rá; az életrajzok végén a drámaírók híresebbként számon tartott darabjai közt eltérő betűtípussal szedi azoknak a címét, amelyeknek összefoglalója bekerült a 368-ba.

Elismerés illeti Kékesi Kun Árpádot, hogy a szakmai tevékenységétől némiképp távolabb álló népszerű munkát ily színvonalasan tető alá hozta, ám igazán összkomfortos a Színházi kalauz második kiadása lesz.

Vö. Borzák Tibor: Színház az egész ország!
László Ferenc: Nagyvonalú, bőkezű

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek