 A Hugyecz család Besztercebányán, 1900-as évek eleje |
A 2008-as sanghaji Hudec-évet az ottani magyar főkonzulátus kezdeményezte az építőművész halálának 50. évfordulójára. A kínai nagyvárosban kiállítás nyílt az alkotó harmincévnyi ott-tartózkodása során fölhalmozódott életművéből, mely számos ma is álló, részben Art Deco stílusban épített, a város arculatában máig emblematikus középületet is magában foglal. Egyik legismertebb műve a Park Hotel, amely 22 emeletével sokáig a város legmagasabb épülete, tulajdonképpen Sanghaj első felhőkarcolója volt. A kiállítást az első Hudec-album angol és kínai nyelvű megjelenése követte.
A sanghaji eseményekkel párhuzamosan itthon Hudec két oldalági leszármazottja (Csejdy Virág, Gerő Barnabás) és azok családtagjai létrehozták a Hudec Heritage Project (HHP) kezdeményezést, melynek célja az építész családjának tulajdonában lévő, Hudec személyéhez kapcsolódó levelezések, fotók és egyéb dokumentumok feldolgozása – a kutathatóvá tétel céljából. Az archivált hagyatékból létre jön majd egy online dokumentumtár, egy – szintén családközeli – produkciós cég pedig dokumentumfilmet készít Hudec életéről.
A http://www.hudecproject.com/hu/ szűk ízelítőt nyújt abból, hogy milyen lesz az az internetes tudástár, melyen Hudec építészeti és családi fotói, illetve egy 40 évet felölelő levelezés anyaga lesz elérhető, magyarul és angolul. A projekt oldalán feltüntetett intézményi linkek szerint eddig egyetlen, helyben használható Hudec-gyűjtemény létezik a kanadai Victoria Egyetem könyvtárában. Az HHP-webszájt információiból kitűnik, hogy Hudec személyére eddig itthon csekély tudományos figyelem irányult, amit nyilván a kutatható forrásanyagok hazai elérhetetlensége magyaráz.
 A fiatal Hugyecz László |
Mindezt jól érzékelteti a HHP oldalán megtalálható, magyar nyelven is megjelent, Hudec pályájával foglalkozó tanulmányok eredetének megoszlása: Kocsis Iván a Magyar Építőművészet 1973/1. számában megjelent életrajzi vázlata után időrendben az olasz Luca Poncellini egy elemzésének fordítása a következő magyar nyelvű szöveg, amely az Országépítő 2007/3-4. számában látott napvilágot. Az ezt követő hazai, az Építőművészet 2008/1. számában megjelent nagyobb terjedelmű szakcikk pedig jelentős részben az előző két forrásra támaszkodik. A webszájton elérhető adatokból az is kiderül, hogy Poncellini mellett a közelmúltban az egyesült államokbeli Lenore Hietkamp foglalkozott kutatóként Hudec pályájával, ami ugyancsak az alkotó hazai mellőzöttségét hangsúlyozza.
A Hudec-kutatásban való nemzetközi lemaradásunk mellett számolni kell egy további tényezővel is, amely indokolttá teheti életének és munkásságának hangsúlyozottan tudományos igényű feltárását. Mivel az építész három földrészre kiterjedő élettörténete meglepően hasonlít egy hollywoodi forgatókönyvhöz, melyhez ráadásul a XX. század nagyléptékű történelmi eseményei adják a keretet, már most borítékolható, hogy az emlékév hatására a szórakoztatóipar mítoszgyára is fölfedezi magának ezt a valóban nem mindennapi életutat. Ez ugyanúgy megpecsételheti Hudec bevonulásának módját a közemlékezetbe, mint például gróf Almásy László esetében tette azt az ő nevét kisajátító, Az angol beteg címen elkövetett bestseller és a belőle készült Oscar-díjas film, melyek a legjóindulatúbb eufemizmus szerint is a „fikciós történelem” kategóriájába sorolhatók.
 Fogságban |
Egyes életrajzi összefoglalókban már így is megfigyelhetők erőteljes dramaturgiai „kilengések”, különösen az olyan mozzanatok visszaadásakor, mint Hudec szökése az orosz hadifogságból, majd az azt követő útja Kínába. Luca Poncellini szövege például már az elfogás körülményeit is egész másként írja le, mint Hudec saját önéletrajza, de innentől kezdve a két történet még kevésbé emlékeztet egymásra. Az olasz kutató szerint az 1916-ban kozák kézre jutott Hudec, aki Oroszország távol-keleti részén került munkatáborba, ahol a foglyok a transz-szibériai vasút építésén dolgoztak, három társával 1918 elején egy kézi hajtású vasúti kiskocsin szökött meg onnan, munkásruhába öltözve. Poncellini úgy tudja, hogy Hudec ezután erdőkben bujkálva jutott el az Amur folyó partjáig, melynek befagyott jegén kelt át a szabad Kínába.
 Hudec saját készítésű fotói az általa tervezett lakóházak és villák sorozatból: Residence of H. Madier ESQ |
Hudec önéletrajzából ugyanakkor kiderül, hogy a tábort nem szökve hagyta el, hanem hosszas kórházi betegeskedés után: mint rokkant hadifogoly 1918 májusában fölszállhatott a dán Vöröskereszt vonatára, hogy az hazahozza. Azonban a kelet-szibériai városból csak a régió közepéig jutott el a szerelvény, mert az ország nyugati részén megújultak a hadműveletek. A vonat hetekig rostokolt a Bajkál-tó közelében, és ezalatt Hudec a vasúti osztálymérnökség segítségével munkát talált egy közeli városban, ahol hadifogoly státusza ellenére is alkalmazták, mivel hiány volt mérnökökből. Hadifogoly mivoltáról csak közvetlen felettesei tudtak, és jó szláv nyelvismeretének, illetve szláv csengésű nevének köszönhetően könnyen el tudta adni magát a környezetében lengyel származású orosznak. Az itt keresett pénzéből hamis útlevelet vásárolt magának, ami hivatalosan is feljogosította arra, hogy belépjen Kína területére.
 Képek a sanghaji irodából (Forrás: hudecproject.com – a HHP engedélyével) |
Ami ezután következik, abban már mindkét beszámoló megegyezik: Hudec Sanghajban egy amerikai építészirodában helyezkedett el, ahol hamar társépítésszé lépett elő. Pár év múlva feleségül vette egy német kereskedő lányát és saját tervezőcéget alapított. A Besztercebányán (ma Banská Bystrica) Hugyec Lászlóként született építész az első világháború után hazalátogatva először csehszlovák állampolgárságot kapott, amit később lecserélt magyarra, de „visszaszlávosított” vezetéknevét megtartotta. „Az [orosz-kínai határátlépési] igazolványban az orosz alkonzul nevemet a cirill írásból betűről betűre latin betűkkel írta át és így keletkezett nevem írásmódja ’Hudec’, Hugyecz helyett. […] Érdekes játéka a sorsnak, hogy így a család 1890-ig használt írásmódjához jutottam vissza. Shanghai-ban azt az írásmódot megtartottam és miután e néven lettem ismertté, a visszahonosítási eljárásnál e név megtartását kérelmeztem is” – írja önéletrajzában az alkotó, akit a nemzetközi sajtó különböző neveken ma is hol magyar, hol szlovák építészként emleget.
1941-ben Hudec tiszteletbeli magyar konzul lett Sanghajban, és ebben a tisztségében később szembeszállt a második világháborús magyar kormány fajpolitikájával, védelmet nyújtva az oda érkező magyar származású zsidó családoknak. Mao Ce-tung „kulturális forradalma” után Svájcba emigrált, Rómában részt vett Szent Péter sírjának restaurációjában, majd az Egyesült Államokban telepedett le és a Berkeley-n tanított. Hazai felfedezésének időszerűsége nem kérdéses, ám nem mindegy, hogy a precízen művelt történelemtudomány, a szertelenségekre hajló szórakoztatóipar, vagy a kultúrpolitika – legyen az bármilyen előjelű – értékvezérelt retorikája „teszi majd rá a kezét” elsőnek a személyére.
A HHP elérhető weboldala önerőből jött létre; az NKA-támogatásban részesült online-adatbázis kidolgozása jelenleg folyamatban van.