 European Bridges Ensemble |
Az interneten találtak egymásra, s a számukra fejlesztett hálózati szoftveren keresztül gyakoroltak, osztották meg ötleteiket, mindaddig, míg személyesen is találkoztak, hogy továbbra is hálózaton keresztül zenéljenek, csak most már térben is egymás mellé állva. A koncepció pontosan rímel az uniós kultúrafinanszírozási alapelvekre, miszerint egy projekt akkor kap támogatást, ha több uniós állam között jön létre együttműködés. Az alapvető probléma az, hogy ez éppen a gombhoz varrt kabát esete, hiszen nincsen olyan művészeti kiteljesedés, amely nemzetközi együttműködésért kiáltana, hacsak azért nem, mert a finanszírozó így kívánja. Ez viszont nem művészeti koncepció, hanem professzionális pályázati közreműködés. Ha valamiben otthonosan mozog a MNW, az bizonyosan a különféle pályázati rendszerek világa, hiszen a gyakorlatilag nem létező közönség ellenére immár tizedik alkalommal került megrendezésre.
Az öttagú laptop-zenekarból a német Kai Niggemann vállalta magára a műsorismertető szerepét. Feltűnő, hogy míg nálunk a szervező Szigetvári Andrea személyén keresztül a Zeneakadémia áll az esemény (és e projekt) mögött, addig a német fiú inkább popsztárnak képzelte magát, botoxos tekintettel és média-konformnak gondolt hanglejtéssel súlyosbítva. A koncert az ő művével kezdődött, amely a félelemtől való félelemről szólt – szerinte. Videojátékok narrátorszövegei úszkáltak emészthetetlen hangeffektusok fölött, a Keep calm and carry on! (ez a darab címe) mondat sokszor elhangzott, talán mert másból visszafejthetetlen volna a komponista mondanivalója.
 Jelenet az előadásból |
A következő, Spinnennetze (Pókháló) című szerzemény az együtteshez nem tartozó Sascha Lemke műve volt és Ligeti Györgynek ajánlotta. A koncert egyetlen értékelhető zeneműveként valóban nyomára bukkanhattunk a mikropolifóniának és számos olyan elemnek, melyeket Ligeti is alkalmazott műveiben. A fémes hanghatások között hallhatóan kölcsönhatások ébredtek és ügyesen folytak át egyfajta utópisztikus morajlásba. A 7 perces mű azonban túl kevés volt ahhoz, hogy a további sokkra gyógyírként szolgálhasson. Siska Ádám 185 című darabja az úgynevezett K-zajokra épül, amiről mint szervező erőről semmi nem derült ki: hiába, a ma zeneművésze, úgy látszik, magának ír darabot az ilyen-olyan elnevezésű zajaiból. Megtudhattuk, hogy a szerző káosz-oszcillátort használt, és ezen az eszközön keresztül a véletlenszerű zajgenerálás befolyásolása volt az előadók feladata. Ez abban merült ki, hogy a „művészek” vezérlő-kesztyűt húztak és azzal hadonásztak a laptop körül. A nem egészen háromperces darab körül zajló felhajtás eredményét az itthoni fúró is bőven felülmúlja, de bizakodni elhamarkodott lett volna, hiszen a továbbiakban még ennél is mélyebbre jutottunk.
 Fotó: Szkárossy Zsuzsa |
Szigetvári Andrea és Johannes Kretz különösnek mondott instrumentumok hangmintáiból és azoknak a virtuálisan előállított hangjaiból készítette a Baschet Biciniumot. A címben szereplő testvérek által épített hangszerek képeit kellett volna a kivetítőn látni (ha a film nem egy amatőr, maszatos felvételekből összevágott anyag lett volna), de hiányérzetünk nem támadt, mert arra sem lehetett rájönni, hol a duett-szerűség ebben a műben. Akár többen is játszhattak volna, pusztán a hangzó eredményre támaszkodva megállapíthatatlan, hány előadó rejtőzik a dekódolhatatlan hangfolyam mögött. Ilyenformán a duóműfaj lényege is elsikkadt és a különös hangszerek esetében elvárható plasztikus szemléletesség is hiányzott – a hallgatónak fogalma sem volt, miféle zaj kereng a teremben és azok honnan származnak, mi az alapjuk. John Cage Radio Music-jának nagyvonalúan átiratnak nevezett változata nem a szerző által megálmodott rádiókat, hanem az interneten hallgatható állomásokat használta. Az analóg tekergetés varázsa így természetesen eltűnt, az esetlegesség is, hiszen az úgynevezett divatos podcastolás az előre elmentett internetcímeket hívta be a laptop média lejátszójába. Szörnyű volt hallani, ahogy az operációs rendszer rendszerhangjai is belemosódnak a netes rádiózásba, arról nem beszélve, hogy zeneműnek ez az aktus semmiképpen nem nevezhető.