Az előbbieket a gonosz farkas képében megjelenő ingatlanválság szalmaházikóból faházikóba, onnan meg téglából épült társasházba kerget, míg az utóbbi előbb leforrázza a szállást kérő ordast, majd az egész falkának a nyakát töri.

Jelenetképek az előadásból

S ha az élet nem más, mint harc magáért az életért, úgy a recenzens is szívesebben látja magát az életrevaló és aranyos győztesek oldalán. A sokat idézett fölkiáltás egyébiránt az egész műsor leghosszabb szövegrésze: az elsősorban a legifjabb generációk számára készült darab egy-egy szavas közbeszúrásokkal dolgozik, és a történetet a színpadi cselekmény lendíti előre. S bár Móricz Zsigmond halhatatlan sorait – „Kopasz farkas világgá ment, / de nem mond a dologra áment” – ne engedjük át a feledésnek, mindazonáltal ez a döntés a látottak fényében teljesen indokoltnak bizonyult. Régi közhely, hogy a gyerekközönség jóval őszintébb (kegyetlenebb?) a félsikereken és megalkuvásokon szocializálódott felnőttekénél, hiszen amint unni kezdi magát, ennek látványosan hangot is ad. A Bóbita Bábszínház produkciója sikeresen állta ki a próbát, egyfelől mindvégig sikerült fönntartania a publikum feszült figyelmét, másfelől megtalálta a kényes egyensúlyt (ami ennél a korosztálynál bizony életbevágó), ahol az izgalom még nem csap át félelembe. A farkas házról házra kergeti a malackákat, hogy aztán a kéményen keresztül pottyanjon a forró vízbe, majd immár rózsaszín-kopaszon összetrombitálja a cimboráit, hogy ostrom alá vegyék a téglaházikót. A feszültséget mindvégig ellenpontozza a látvány, illetve az előadásmód humora, s így végső soron a gyerekek közös nevetése. Ágoston Béla elsőrangú zenei aláfestése hatásosan támogatja a cselekményvezetést, Bódiné Kövecses Anna klasszikus szabású kesztyűbábjai pedig egytől egyig telitalálatok: a három kismalac három különböző, jól eltalált karakter, míg a farkasok egyszerre festenek kellőképp harapósnak és viccesnek.

A dramaturgia (kitalálható) az üldözős burleszkre épül, ami az előadás elején nagyobb sikerrel működik, a befejezés (a híres „forró vizet!”-jelenet) ugyanis némileg gyorsnak, előkészítetlennek hat. Hiányzik belőle a suspense, ami pedig nem csupán a thrillernek, de minden, konfliktusokra épülő mesének a sava-borsa. Amikor elindul fölfelé az utolsó farkas, igenis álljon égnek a hajunk szála – hogy azt követően persze annál felszabadultabban törhessen elő belőlünk a kacagás.

Forrás: gyerekszinhaz.hu

A bábokat két színész, Nagy Viktória Éva és Schneider Jankó mozgatja, ám fogalmazzunk inkább úgy: mindössze két színész, hiszen helyenként kifejezetten bravúros ritmusváltásokra van szükségük, amennyiben a sok üldözősdi levezényléséhez összesen négy kéz adott. Az A 3 kismalac és a farkasok  bizonyos jeleneteiben ennél jóval több szereplőt fölvonultató, dinamikus előadás. Ehhez alkalmazkodik a színpad is: négyoldalú, forgó paraván, ami azonnali helyszínváltásokat tesz lehetővé. A vándorbábszínház-jellegű díszlet már csak azért sem véletlen, mivelhogy mozgó produkcióról van szó, amelyet ilyenformán könnyűszerrel bemutathatnak a legkülönfélébb helyszíneken.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait az V. Gyermekszínházi Szemle gyűjtőlapján olvashatják.

Vö. Antal Nikolett: Fottó vizet a kopaszra!