Mekkora honorárium járt Mikszáth Kálmánnak? Miképp kellett megóvni az agg Jókai Mórt szertelen tékozlásának következményeitől? Hogyan lehetett írásra serkenteni az ünnepségeket kedvelő Eötvös Károlyt? Ilyen és ehhez hasonló, bizalmas irodalomtörténeti információk valóságos tárháza Révay Mór János (1860-1926) Írók, könyvek, kiadók című visszaemlékezése. A munkás életét a címben sommázott hármasságnak szentelő könyves férfiú ugyanis meghitt intimusa volt a magyar irodalomnak, s mindenkor úrias tapintatával olyan jeles literátorokról írt adatokban felette gazdag memoárjában, mint Ambrus Zoltán, Kiss József és Rákosi Viktor (Sipulusz), s természetesen a már említett Jókai és Mikszáth.
 A reprint kiadás borítója |
A napi munkakapcsolat révén jócskán kiismert apróbb gyengeségek, bocsánatos hiúságok és művészemberi sajátosságok lajstromozásán túl mindazonáltal mást is köszönhet az olvasó Révay Mór emlékiratainak: a könyvkiadás, az irodalmi piac magyarországi modernizálásának történetét. A XIX. század végére a hazai könyves szakma szakított a korábban meghatározó, részint patriarchális és kisüzemi jellegű, részint az írókat rútul kizsigerelő gyakorlatával, s létrejött a könyvkiadás kapitalista vállalkozása, amely bár sosem vált oly jövedelmezővé, mint más iparágak, azért így is tisztes üzletté nemesült. E folyamatban komoly szerep jutott a Révai Testvérek cégének, hiszen német földről ellesett korszerű módszereikkel és figyelemreméltó üzleti tisztességükkel hamar a legjelentősebb kiadók sorába emelkedtek, és sikeres példájuk követésre sarkallt megannyi más kiadóvállalatot.
Az 1869-ben az Egyetem téren könyvkereskedést és nemzeti ódondászatot nyitó testvérpár, Sámuel és Leó vállalkozása a Révay Mór által dominált második nemzedék idején rendkívüli sikereket ért el. Az utóbb részvénytársasággá alakított Révai Testvérek meghódította magának Jókait, meg-, majd visszaszerezte Mikszáthot, s az imponáló írói életmű-, jubileumi, nemzeti és díszkiadások mellett olyan grandiózus kiadványokat bocsátott ki, mint az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, a Nagy Képes Világtörténet, vagy éppenséggel a máig kedvvel forgatott – s egyébiránt a memoár szerzője által szerkesztett – Révai Nagy Lexikona.
Ám a könyvkiadás még a dualista korszak gazdasági fellendülésének korszakában sem volt könnyű és biztos sikerrel kecsegtető üzletág. Ilyesformán Révay Mór visszaemlékezéseiben is lépten-nyomon elibénk kerülnek panamagyanús tankönyvügyletek éppúgy, mint pereskedéssé fajuló viták, s tisztességtelen eszközökkel eredményesen próbálkozó konkurensek. Valamint mód nélkül értékes könyvek, amelyek a társadalmi összefogás és a körültekintő lanszírozás dacára is csak igen kevés megrendelőre leltek a betűiszonytól komótosan megszabaduló országban.
A kétkötetes, forrásértékű emlékiratot a Kiss József Könyvkiadó jelentette meg hasonmás kiadásban. Noha a külső borító kötésimitációja szegényesnek hat, a majd’ kilencven eredeti belső illusztráció (közte számos arckép, írói autográf és korabeli könyves hirdetés), s a kötet nyomásképe illúziókeltően eleveníti meg a mű, ma már könyvészeti különlegességnek és antikváriumi ritkaságnak tekinthető 1920-as formáját. Meglehet, egy gondosan lábjegyzetelt és utószóval ellátott új kiadásnak nagyobb hasznát venné a mai olvasóközönség, ám Révay Mór műve így is helytáll magáért. A saját korát idéző szolid méltósággal.