Roppant informatív és – leíró szándékú képzavarral élve – a büszkeségtől duzzadó keblű műsorfüzet igazítja el idén a jubileumi 10. Budapesti Karácsonyi Vásár reménybeli látogatóit. A Michelin Guide hízelgő véleménye, vagy a Travel and Leisure magazin felettébb kedvező ítélete éppúgy megtalálható benne, akárcsak az eligazodást segítő térkép, valamint a garanciavállalás, hogy a Vörösmarty téren kizárólag zsűrizett népi– és iparművészeti tárgyakkal találkozhat a bóvlitól irtózó, de legalábbis idegenkedő emberfia.

E bizalomgerjesztő vélekedések és fogadalmak olvastán fokozott érdeklődéssel soroltunk be az egyik faszénfüst és kürtőskalács illatú délutánon a téren őgyelgő tömegbe, ám hamar rá kellett jönnünk, hogy – bár a kínai és vietnámi árusok hiánya szembeötlőnek bizonyult – maga a vásár ezerszeresen ismerősnek tűnik, ha mégannyira is a népművészet ifjú mesterei mérik a sült kolbászt és a “bio” töltött káposztát. S mert az obligát újságírói patronok elsütögetése (lásd: derűs forgatag, színpompás kavalkád, hamisítatlan adventi hangulat, stb.) szégyent hozna fejünkre, alant inkább a vásár sajátszerű jegyeit vesszük lajstromba. Ilyen például a tér közepén hevenyészett pavilon kisded fotókiállítása, amely Pest, Buda és Óbuda 125 éve végbevitt egyesítésének apropóján “ilyen volt – ilyen lett” – modorban mutat be nagyjából egy tucat budapesti szegletet. A felvételek megszemlélése, s az összehasonlítás lehetősége nem minden érdek nélkül való: a radikális változások és a viszonylagos érintetlenség nyugtázása mellett még némi önirónia is kisejlik a koncepcióból, amikor az útfelbontás aktusának régi és mai fotóit, vagy amidőn a változásképp mára beállványozott Mátyás–templom képét tárja az átmenetiség elbizonytalanító érzését ébresztő bódé látogatói elé.

A karácsonyhoz illő textilbábos, illetve fából faragott jászoljelenetek körül ődöngve egykönnyen feltárul a vásár másik attrakciója: a színpad. “A színpadon idén műsorvezetőként feltűnik a különös sapkáiról is ismert zenész, táncos, koreográfus, Novák Péter, akit eddig csak a tér vásári forgatagában láthattunk” – kecsegtetett a fentebb már említett programfüzet, s bár a sokoldalú tehetséghez önhibánkból végül nem volt szerencsénk, azért a Micsodás együttes, Bácsi Gyurka valamint a Zagyva Banda autentikus népzenei produkciói ízelítőt adtak a látogatókra váró esztétikai örömökből. Mély empátiával szemlélhettük a dobogón fagyoskodó, s a hidegtől megmacskásodott hangszereiket idomító muzsikusokat, s egyszersmind rögvest beláttuk, hogy a körülmények nem kedveznek az egyes művészi teljesítmények rideg mérlegelésének. Hangulatteremtő próbálkozásaikat mindenesetre rokonszenvvel fogadta a tér sarkában összeverődő közönség.

A Micsodás együttes. Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Ám a Budapesti Karácsonyi Vásár első számú extrawurstja 17 órakor következett, s következik minden nap egészen a Szentestéig. Az Adventi Kalendárium elnevezésű produkció ugyanis a Gerbeaud–ház homlokzatát és ablakait avatja az áhítatos karácsonyvárás színterévé. Előbb az egyik erkély magasában felbukkanó fúvós együttes hibátlan, s a zord időjárásra fittyet hányó játéka vonta magára a sokaság figyelmét, majd a Judas Maccabaeus kedvelt motívuma és az O, Tannenbaum után hang– és fényjáték kíséretében a 9–es számmal jelölt ablakba kikerült az Adventi Kalendárium soros képecskéje, a piros háttér előtt karosszékben elfekvő kortárs kiskutya. A pillanat pasztorális jellegét mindannyian megéreztük, s néhány idős hölgy még a Csendes éj spontán megszólaltatására is kísérletet tett. Azután elmentek kürtőskalácsot enni.