A kameránál: Janez Lapajne

Szlovéniának nehéz dolga van, ha azt akarja, hogy észrevegyék és megjegyezzék. Szomszédai mind tekintélyes múlttal rendelkeznek – Olaszország, Horvátország, Ausztria, de Magyarország is többet mond az utca emberének, mint ez a fiatalkorú állam, amely 17 éve önállósodott az egykori Jugoszlávia felbomlásakor. Ráadásul Szlovénia az őt határoló országok jellegzetességeit egyszerre viseli magán. Úgy van például tengere, hogy közben azért nyakig közép-kelet-európai ország. Nem csoda, ha nem igazán találja saját identitását, nemzeti karakterét.

Ezért is lepődtem meg, amikor azzal szembesültem, hogy nézhető filmeket tudnak készíteni: az öt alkotás első két filmjéről lelkesen jöttem ki, a szlovén új generációs filmművészet magával ragadott, és már fogalmazgattam írásom bevezetőjét, amelyben a magyar film alkotóinak és kedvelőinek szemét Szlovénia felé irányítottam volna. Aztán – kissé rosszindulatúan, bevallom – némileg megnyugodva tapasztaltam a harmadik napon, hogy azért szomszédunk is tud fergeteges luftot lőni. Ha a színvonalat egy úszómedencének képzelem, a medence alját szerdán érintette meg a szlovén filmklub, mégpedig nem is talppal. A következőkben nagy nehezen sikerült elrugaszkodni a mélypontról, de a kezdeti minőséget már nem közelítették meg. 

Rövidzárlatok-jelenet

Az első két film dráma volt, mindkettőt Janez keresztnevű rendező jegyzi, csak a hétfőit Lapajne, míg a keddit Burger tulajdonnevű. Janez Lapajne mozija, a Rövidzárlatok több szálon futó darab, amelyben a szálak ténylegesen is kapcsolódnak, de fontosabb ennél, hogy tartalmukat tekintve is rímelnek egymásra. Mindegyik történet a felelősséget, a tettek következményét vizsgálja. Az egyik szálon egy buszsofőrt ismerünk meg, aki a spanyol nagykövetség kapujában talál egy dobozt, benne egy csecsemővel. Az egyedül élő férfi hazaviszi, gondját viseli az újszülöttnek. Néhány nap múlva észrevesz hajléktalan külsejű nőt vesz észre, aki nyilvánvalóan a gyermek anyja, és megpróbál vele szóba elegyedni. A másik szálon egy balesetben nyaktól lefelé lebénult férfi és az őt valamiért szokatlan lelkiismeretességel ápoló doktornő közti viszony kibontakozását kísérjük figyelemmel. A fura szerelem vagy csak szimpátia kialakulása után a történet hatalmas csavart vesz, mindkettőjükről kiderül, hogy hazudtak a másiknak. A férfi a felelősség elkerülése miatt játssza el, hogy tolószékes, míg a nő pusztán lelkiismeret-furdalásától hajtva látogatja a férfit, mivel úgy tudja, hogy a barátja okozta azt a balesetet, amelyben – megintcsak – úgy tudja, a betege drámaian lebénult. A harmadik szálon szintén furcsa kapcsolatot mutat be a film. Egy elvált apa autójával a hétvégére félnomád vadászlakjába viszi el kisfiát. Favágás közben aztán a gyermek balesetet szenved, a férfi autójával kórházba szállítaná, de útközben kifogy a benzin. A benzinkutas lány zárás után nem ad neki üzemanyagot, aminek következtében a fiú meghal. A férfi mindezt később elmondja a lánynak, aki éppen terhes. A nagyszerű forgatókönyv a már lelőtt poénokon kívül is tartogat meglepetéseket, a realista film pedig szerencsére jó ritmusban vált a cselekményszálak közt, éberen tartva a néző érdeklődését, amit a magas színvonalú színészi játék is segít. A gyönyörű Tjasa Zeleznik és Masa Derganc nem csak szépségük okán érdekesek a nézőnek, Jernej Sugman jól hozza a fiát elvesztő keserű apát, a buszvezető szerepét pedig Grega Zorc teszi hitelessé, aki néhol kísértetiesen hasonlít Kálloy Molnár Péterre. A szereposztás külön érdekességet is tartogat, ugyanis az apját elhanyagoló, jóképű szélhámos brókert és az annak apját alakító cipőmániás idős urat (mellesleg a buszvezető szomszédját) apa és fia kelti életre, Boris és Sebastian Cavazza. 

Jelenetkép a Romokból

A Romok című alkotás színházas film, mely nem pusztán a színházról szól, az csak kerete a történéseknek. Egy legendás, modern felfogású rendező (a horvát Derek Rundek alakítja, aki ezért elnyerte a szlovén nemzet legjobb férfi színészének járó díját, holott főállásban zenész) és színész felesége életükben először közös darabban vesznek részt, amit Svédországban terveznek bemutatni, és amit egy fiktív svéd drámaíró, valójában maga a rendező írt. A darab, ahogyan a film is, a szexuális kicsapongásokról szól: a darabban napvilágra kerül egy vérfertőzés, a filmben pedig a bonyodalom abból adódik, hogy a rendező legjobb barátja túlságosan szereti a női nemet. Ahogy a rendező egy baráti beszélgetésen fogalmaz: a színház Szodoma és Gomorra. A legjobb barát figurája, aki a képzelt színdarabban a rendező feleségének partnerét is játssza, ennek a tételmondatnak az aláhúzása. A Romok jól mutatja be egy darab készítése közbeni idegfeszültséget, illetve az emberi kapcsolatok szétroncsolódását. A nézőt végig feszültségben tartó, folyamatosan dohányzó, a film közben sokat ivó rendező és környezete viharos, feszültséggel teli légkörét remekül teremtik meg az alkotók. A forgatókönyv jó ötletének bizonyult, hogy az eseményeket megszakítva, időnként bevágtak egy, a rendezővel készített álinterjút, melyben a színházról osztja meg gondolatait a nézőkkel.   

A határ őrzője (2002), Az ablaka alatt (2003) és az Expressz, expressz (1996) kudarcos próbálkozások. Senkit ne tévesszenek meg a nekik ítélt díjak.

Maja Weiss

A határ őrzője misztikus feminista pszichothriller, amelyben egy stüszivadász kinézetű határőr, aki egyben egy Twin Peaks-szerű kisváros polgármestere, terrorizál három városi lányt, akik vízitúrázni utaztak le vidékre. Örömteli és üdvözlendő a szándék, hogy a thriller műfaját kelet-közép-európai környezetben próbálják működésre bírni, csak ne akarna a film rendezője annyi mindent és annyira komolyan mondani: a széttartó ötletek hatástalanítják a vállalkozást. Nem elégszik meg egy kis ijesztgetéssel, még misztikus is akar lenni, és a város-vidék ellentétéről is van egy-két borzasztó gondolata. A filmben a vidékiek bunkók, elmaradottak, ráadásul szörnyetegek, hiszen megszólják a piercinget, az erdőben egyedül flangáló lányokat, de nem értik meg a leszbikus szerelmet sem. A határ Maja Weissnél erkölcsi és értékrendbeli határ is – és ezt a 98 perces alkotás nézése közben a nézőnek is értenie kell. Sajnos az orrunk alá dörgölt mondanivaló és üzenet ellenszenvet vált ki. Holott az öreg, meleg színész és magas, sovány barátja házában, illetve a film elején még csodálatosan klausztrofób atmoszférát sikerült teremteni.

Metod Pevec

Az ablaka alatt című, Metod Pevec által dirigált darab is az előzőhöz hasonlóan megtorpan félúton. Pedig jól indul (Haneke és Lynch jut eszünkbe): egyedül élő nőt figyel egy idegen, sőt többször a lakásában is jár. Sajnos hamar kiderül, hogy csupán egy megszállott szerelmesről van szó, akibe a nő egyszercsak, minden átmenet nélkül beleszeret, noha hónapokon át rettegésben tartotta. A továbbiakban a fiatal lány terhessége a fő probléma, és a szlovén mozi átvált családi-párkapcsolati drámába. Ugyan a színészek itt is jól teljesítenek, de az ide-oda kapkodó, önellentmondásos forgatókönyv teljesen értelmetlenné teszi a filmet.

A záró darab egy nagyon hosszú rövidfilm, amely 80 percet szán az erősen közhelygyanús témának: egy férfi és egy nő a vonaton szerelmesek lesznek egymásba. A gyengécske alapötlet rengeteg emlékezetes, szép ötlettel van feldíszítve, amelyek összességében megmentik a produkciót. Képi világa és bizonyos fokig a hangok is a némafilm korszakát idézik: sárgás szűrővel felvett képek, karcos hatást keltő effektek és kevés párbeszéd, sok arcjáték jellemzi a vonatos filmet. A mellékszereplők – a luftballonos, madaras férfi és a kalauz – is bájosak, gondolatébresztők. Talán nemcsak a kritikus fáradtságának tudható be, hogy leragadó szemhéjakkal kellett küzdenie a véget érni nem akaró vonatút nézése közben.

Az ablaka alatt

A Rövidzárlatok illetve a Romok gyártási évüket nézve közelebb állnak a jelenhez: az előbbi 2007-es, míg az utóbbi 2004-es alkotás. Ha ebből lehet következtetést levonni, figyelembe véve, hogy a 2005-ös kooprodukciós Síugrók (melynek producere a Romok rendezője) szintén jól sikerült darab, akkor azt látjuk: mintha régebben kevesebb svung lett volna a szlovén filmben. Nagy út előtt áll tehát a fiatal nemzet filmgyártása, de a látottak alapján van oku(n)k a bizakodásra.