Nem volt ez másképp a távol-keleti filmek fesztiválján sem: két moziban esténként két-két filmet vetítettek néhány napig (a KINO-ban szinkrontolmáccsal, a Cirkóban csak angol felirattal). Készült egy korlátozottan működőképes (például hibás helyesírást – „Távolkeleti” – használó) honlap, és ezzel véget is ért a felsorolás. Hogy a presztízs-listán a legjobbaktól az igazán semmiségek felé haladjunk, nem voltak meghívott vendégek (keleti filmrendezők vagy színészek), társművészeti programok, de még egy filmesztéta vagy kritikus sem beszélt öt-tíz percet a filmekről; sőt, még egy minden film megtekintésére jogosító bérlet sem volt váltható. Pedig ha valamivel, hát ilyesmikkel ki lehetne tűnni a valóban fejben tarthatatlan fesztiválnaptárból; segíthetné a választást az izraeli, olasz, animációs, vagy emberi jogi filmfesztiválok közül (hogy találomra csak azok közül említsünk néhányat, amelyek időbeli közelségükkel konkurenciát jelenthettek a távol-keleti filmeknek).

Így a „fesztivál” szó másik, leegyszerűsített jelentése után kell néznünk. Eszerint máskor nem látható, itthon még nem ismert filmek egyszeri vetítését kell rajta értenünk. Persze, mondhatnánk, a lényeg nyilván ennyi – ha nincsenek nagy igényeink, panaszra sincs okunk. A szervezők bátran válogatták a filmeket: nincs Kim Ki-duk, Wong Kar-wai, Yimou Zhang vagy Ang Lee (vagyis hiányoztak azok a nevek, amelyek garantálnának egy bizonyos nagyságú nézősereget), van viszont megannyi számunkra ismeretlen, ám ezernyi díjjal kitüntetett rendező. Igaz, ami igaz, a teltház nem jellemző, mégis rokonszenves, hogy valójában nem ez, hanem az ismeretlen, minőségi alkotásokra irányuló figyelemfelkeltés volt a cél.

Jelenet Tsai Ming-liang Huncut felhőcske című filmjéből

Itt volt például – a kilenc levetítettből három filmmel – a „tajvani film fenegyereke”, Tsai Ming-liang. Egymaga jól reprezentálja, miért érdemes megrendezni vagy megtekinteni egy távol-keleti filmfesztivált: ünnepelt (többek közt a cannes-i, a chicagói, a berlini, a szingapúri és a velencei filmmustrákon kitüntetett) rendező, akinek világa épp oly távol áll az európai befogadóétól, mint Tajpej Budapesttől. Huncut felhőcske című filmjében jelen van minden, ami megnehezíti a befogadást a gyanútlan, nem edzett néző számára: szinte nincs benne dialógus, akad viszont több tökéletesen abszurd zenés-táncos-énekes betét; például a tajpeji vízhiány miatt a háztetőn lévő vízgyűjtőben fürdőző főszereplő egy jelenet erejéig átváltozik csillámporral kikent, csillogó jelmezes, tarajos, éneklő vízi sárkánnyá a lámpácskákkal megvilágított medencében. A film telis-tele van aberrált szexualitással – kezdve a filmen végiggyűrűző dinnye-szimbólum ilyesformán való felhasználásán egészen a filmvégi lélektani csúcsig, melyben az ájult (vagy talán halott?) pornószínésznővel kamera előtt közösülő főszereplő pornószínész élvezése pillanatában leerőlteti a pornótól idegenkedő, ám ezúttal mégis jelenlévő szerelme torkán péniszét.

Tsai Ming-liang minden szinten abszurd, a megszokottól eltérő pesszimizmust a megszokottól eltérően érzékeltető világa – ne áltassuk magunkat – soha nem lesz tökéletesen érthető azon európai nézők számára, akik még nem ásták bele magukat mélyen az ázsiai filmekbe. Mint jellemzően ilyen alkotások, filmjei kitűnő fesztiválszereplők, hiszen épp abba nyújtanak bepillantást, amiben a két kultúra eltér. Homlokegyenest eltérően egyébként attól, amit a hazai nézők általában tapasztalhatnak az itthon is ismert rendezők „európaias” filmjei által, melyekben viszont pontosan a két kultúra találkozási pontjai kutathatók.

Jelenet Chao Wang Luxusautó című filmjéből

Chao Wang Luxusautója és Yu Li Elveszettek Pekingben című filmje, ha jóval kevésbé zavarba ejtően is, de hasonló világokba enged betekintést. Előbbiben a gazdag luxusbordélyház-tulajdonost végzi ki a maffia, mert meg akarta védeni „szerelmét”, az egyik általa futtatott lányt – miközben a lány apja a lány öccsét keresi, aki annak idején a bordély-tulajjal együttműködve halt meg egy autórablás szerencsétlen elkövetőjeként. Utóbbiban a részeg masszőrt erőszakolja meg a masszázspalota tulajdonosa, s mivel a lány terhes lesz (nem tudni, férjétől-e vagy rossztevőjétől), a férj és a meddő feleséggel élő tulaj nagy összegű megállapodást kötnek a születendő gyermek birtoklásáról: ha a kicsi vércsoportja az erőszakolóéval egyezik, megtarthatja a gyereket, és fizet a hoppon maradt férjnek; ha a gyerek törvényes lesz, pénz és gyerekcsere sincs. Talán már mondani sem kell, hogy bár a baba törvényesnek bizonyul, ám az apuka inkább az erőszakolónak adja őt és felmarkolja a pénzt…