Jelenet az előadásból

Az azonban bizonyosan állítható, hogy már Az arab éjszaka motívumaiban (a nyári hőségtől elalvó Franziska, az álom, a konyakosüvegben összezsugorodó Karpati) felfedezhető érdeklődése Csodaország iránt. Talán ez nem is annyira véletlen: Virginia Woolf szerint Lewis Carroll Alice-regényei egyáltalán nem gyerekeknek szólnak, hanem azokat olvasva válik gyerekké a (felnőtt) ember. Akiben Dömötör András rendezését elnézve ugyanez a folyamat játszódik le.

Gyerekfelnőtt ez az Alíz, akit Járó Zsuzsa halálos infantilizmussal és halálos komolysággal játszik. Kerek Vivien mellett (A párnaemberben is profin működő kislány, aki Alíz nővérét alakítja) unatkozó kicsi lány, a kaotikusságában is logikus Csodaországban és fejének belsejében is rendet rakni akaró, önmagát kereső Akárki. Nem Alice, hanem Alíz. Sőt Alíz! Fegyelmező kiáltás, rendreutasítás, finom kérés is lehet, épp ahogy kedvünk tartja, úgy mondjuk, hangsúlytól és hangerőtől változik a jelentés. De zenés darab lévén, a Mozart!, ad absurdum a Mamma Mia! is beugrik.

Járó Zsuzsa

A színpadon egy mini skatepark, egy natúr faszínű félcső, rajta sok példányban Járó Zsuzsa Amerikai Psycho-san visító Alíz-maga. Fel lehet ülni a rámpa peremére veszélyérzetet és/vagy lebegést sugallva, meg lehet próbálni felmászni rá, ám kapaszkodók híján az teljesen reménytelen, mindig visszacsúszik a kínlódó. Rizikója abban áll, hogy egyszerre zárt és nyitott, elvont tér és a gyerek-/kamaszvilág (jó, legyünk kicsit engedékenyebbek, és toljuk ki a korhatárt: hiszen a deszkásisten, Jay Adams 1961-es születésű…) a nagyon is konkrét helye, közelebbről meg nem határozott és nagyon is urbánus. A tényközlő leírások épphogy nem korlátozzák, hanem nagyon is szárnyalóvá teszik a fantáziát. A didaskaliához hasonlóan katalógusszerű felsorolások nagyjából adják meg a kontúrt, de a konkrét formák és színek a néző képzeletében születnek meg. A redukált nyelv csupa burjánzó játékos és/ugyanakkor elemelt poézis.

Járó Zsuzsa

A viktoriánus kort vagy a butított Disney-adaptációkat ugyanúgy nem idézi, mint ahogyan a főszereplővel történő csodákat is „csupán” jelzésszerűen látjuk – ám a jelzések segítségével illuzórikusan elképzelhető a csoda. Fejesugrás a kerti kanapépadba, ami felemelkedik, és lábával kapaszkodva lóg a semmiben Járó „Alíz” Zsuzsa, a zuhanásnál a színpadi fény lemegy, csak egyetlen forgó fénypászma vetül a földön fekvő színésznő arcára, az egyszerre fojtó sűrűségű, klausztrofób lyukat és vízben lebegéshez hasonló, biztonságot adó plazmaszerű kulisszát Futó Balázs zenéje érzékíti meg. Megnyúlik a mikrofonállvány és alacsonyra összezuhan – így lesz pici és óriás Alíz.

Vajda Milán

Az órák Csodaországban másképp járnak – a Fehér Nyúl füle mint két mutató mered égnek, amiket az ütősök ritmusára mozgatni lehet. Könnytóhoz nem kell más, csak néhány fürdőruha, és mivel Egerben vagyunk, nem hiányozhat a vízilabda. A Hernyóhoz végy (fel) jamaikai színekkel kötött rasztasapkát, kék pufidzsekit, sokat takaró celeb-napszemüveget. A felfújt léggömbből kiszívott levegőtől remekül lehet magas regiszterben, hülyén beszélni, nem kell ahhoz varázsgombát enni. (De arról nem szól az ellazulás mikéntjeit taglaló betét, hogyan érte el ezt az állapotot Csizmadia Tibor; a lazaság iskolapéldáját Alíznak és a nézőknek az egri igazgató előcsarnokbeli társulati fotójával illusztrálják.) A teadélutánhoz elég, ha a szájakból kilógnak a teafilterek. A tojás ovális, sárga és fehér – Humpty Tojásként Vajda Milán fehér bukósisakot kapott, ruházata fehér, lábszára sárgállik. Horgas Péter színpadán, Nagy Fruzsina jelmezeiben minden pillanatban ott rejlik a szóképeskönyv meglepő megelevenedésének, a karakterek és a színészek átváltozásának izgalma. Ötvös András, Schruff Milán, Bányai Miklós, Mészáros Máté, Vajda Milán, Venczel Valentin és Fekete Györgyi több szerepben és még több kosztümben komoly-komédiáznak fegyelemmel, odaadással.

Ötvös András. Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Az Alice Csodaországban ősbemutatójához 2003-ban egy DJ, T. Mousse írt zenét (az ő Sexbomb-remixének köszönhető Tom Jones újra felfedezése), a Schimmelpfennig rendezte november végi berlini premierhez pedig a Tiger Lillies egyik tagja, Martyn Jacques. Bevett recept nincs tehát. Futó Balázs sokféle zenét komponált, a dalok határozott karakterűek, ám bármennyire is van reggae- vagy diszkószám, Weillt és Dessaut idéző song-, sanzon- vagy épp revübetét, a rockzenekari felállás ellenére is összességében jóval közelebb áll a komolyzenéhez, mint a tisztán szórakoztatni és fülbemászni kívánó musicalek világához, ezáltal mintegy megemeli és felnőtteknek valóbbá teszi a pedagógusi félreértések, nyári koncertek és őszi beavató színházi kísérlet ellenére sem kifejezetten gyerekeknek szánt darabot.