Nyugtalanító, mert ellene megy az oeuvre-katalógusokkal kapcsolatos elvárásainknak; nem művészettörténeti/stiláris leírásokat, száraz értelmezéseket kínál az olvasónak, hanem furcsa és szokatlan otthonosságot. Mintha a kötetben lapozgató maga is ott ülne a Kelenhegyi úti műteremlakásban, ahol a festőművész-pár és barátaik egy-egy pohár bor vagy tea mellett a művekről beszélgetnek… Ahogy e festmények is arra késztetik a befogadót, hogy elinduljon egy belső utazásra, a barátok is önkéntelenül felfedik saját érzéseiket, viszonyukat az alkotókkal és a művekkel kapcsolatban. Úgy képzelem, hogy miközben halkan szól a zene, néha valaki felolvas egy novellát, megmutat egy verset, rábök egy festmény részletére, vagy csak elmélyülten nézelődik.
A könyv huszonegy szerzője (azaz virtuális baráti társaságunk) között nemcsak művészettörténész, esztéta, hanem író, költő, zenész és szociológus is van, a szövegtípusok „kínálata” pedig a személyes hangú megnyitószövegtől a novellákon át a költeményekig terjed – beleértve olyan írásokat, melyek kifejezetten e kötet számára készültek.
 Szüts Miklós: Udvar, Karinthy 8. (2002) |
S itt ne afféle elfogult laudációkra, kötelezően felmondott alapvetésekre gondoljunk – még ha az időrendet követő mozaikdarabkákból ki is rajzolódnak a festők munkásságának csomópontjai –, hanem érzésekben gazdag, belső kutakodásokon és elmélyült figyelmen alapuló, illékony és rebbenő megérzéséket, alig verbalizálható hangulatokat feltáró/megsejdítő textusokra. A könyv felér egy, a kortárs magyar irodalom legjobbjait felvonultató szöveggyűjteménnyel: Esterházy Péter, Darvasi László, Závada Pál, Bodor Ádám, Parti Nagy Lajos mellett találkozhatunk például Rakovszky Zsuzsa, Tóth Krisztina vagy Szabó T. Anna írásaival is.
Az elegáns, de mégis jól kézbe vehető, gyakori lapozgatásra is alkalmas könyv mindkét művésztől több mint száz színes reprodukciót is tartalmaz (köztük olyan képekről is, melyek lappanganak vagy már megsemmisültek), nyitva hagyva azt az utat, amelyen a befogadó csakis a képekre koncentrálva járhatja végig az életművek állomásait. Elmélázhat azon, hogy miként nyíltak meg apró lépéseken keresztül Szüts Miklós meditatív csendéletei és enteriőrjei a magányos, városi közterek tájképei felé, vagy hogy Vojnich Erzsébet konok következetességgel felrajzolt/megfestett, félhomályban tompán derengő, „lisztszagú” szobáinak szűk és zárt világa miként tágult egyre szélesebbé. Megtapasztalhatja, hogy mennyire közös és mégis mennyire egyedi a két alkotó képi világa, hogy a redukált színkészletből, minimális térelemekből és visszafogott, finom líraiságból felépülő (s néha közös utazások élményeiből táplálkozó) festményeken mindig átüt a művészek egyéni kézjegye.
 Szüts Miklós: Este – a Winterreise-sorozatból (2008) |
Beláthatja, hogy az üresség csendje milyen gazdag is lehet; hogy a tűzfalak, ásító ablaksorok, satnya fák, felhagyott üzemek, magányos lámpaoszlopok vagy a néptelen aluljárók, üres papírgyári medencék, kihalt udvarok, kiszáradt ciszternák, kopár géptermek és kongó raktárak némasága milyen hihetetlenül beszédes. Hogy milyen sokféle lehet a fény: felpuhult és elmosódott, szórt és visszaverődött, sejtelmes és vattaszerű, hideg és mesterséges, éles és neonszerű, lágyan ködbevesző vagy akár magnézium-villanásnyi. A tökéletes reprodukciók nyomán a hiány furcsa bizsergését is érezheti – mennyire más lehet ezeket a festményeket, akvarelleket, pasztellképeket élőben, a felületek faktúráját letapogatva látni!
Kicsit irigykedik is a műterem-könyvben cseverésző társaságra, de aztán rádöbben, hogy nem maradt le semmiről. Hisz itt van a polcán a könyv, benne sok-sok kitűnő kép és a továbbfűzhető gondolatok sora. A kötetet forgatva immár maga is belefoghat egy-egy beszélgetésbe – ha mással nem, hát önmagával.