 Jelenet az előadásból. Forrás: csiky.org |
Lehet-e önállóan vizsgálni az előadást, vagy a kritikusnak – akár kimondatlanul is – muszáj reagálnia a produkció körüli hecckampányra? Maradjunk abban, hogy a helyes válasz: igen is, meg nem is. Mert hát mindegyik színház nekünk és rólunk szól, csak olykor ezt könnyebben elfogadjuk, máskor viszont lelki épségünket óva inkább lemondunk megértéséről. A Mohácsi- testvérekkel azonban meggyűlik a bajuk a gyakorlott, minden problémát szőnyeg alá seprőknek is, hiszen Perényi Balázs szerint színházi építkezésük lényege, hogy folyamatosan változtatják az ábrázolás nézőpontját; így rendre kizökkentik a nézőt. Ezáltal megakadályozzák, hogy automatikus válaszokat adjon egy-egy dilemmára.
Kizökkentésre márpedig bőven adott alkalmat 1956 kerek évfordulója. Helyesebben adott volna, ám a vonatkozó elemzéseket tanulmányozva feltűnő, hogy (művészeti ágtól függetlenül!) sokan csak – Babitscsal szólva – hazug koszorúk elhelyezésén munkálkodtak oly nagy kitartással. És a kórus itt hirtelen kettéválik; van, aki udvari művészetről, az ünneplőknek mutatott fityiszről értekezik az 56 06 kapcsán (Muray Gábor), mások meg Mohácsiék vállalását egyszerűen nem tartják a többi megemlékezés közé besorolhatónak. Koltai Tamás mondja: Mohácsiék nem pénzre pályáztak, hanem önvizsgálatra. Csáki Judit kifejti a gondolatot: miért kell még ma is agyatlanul vezért imádni, a másként gondolkodókat pocskondiázni, viselkedési minimumról elfeledkezni, a kultúrának hátat fordítani?
 Jelenet az előadásból. Forrás: csiky.org |
Urbán Balázs kérdése idekapcsolódik, amikor arról gondolkodik, hogy tudunk-e, képesek lehetünk-e az évfordulós ballasztoktól, sallangoktól megszabadulva beszélni ötvenhatról. Koltai Tamás szerint mindez a színházban csak egyféleképp történhet: megmutatni a világot, ahol élünk. A valóságban és a fejekben. MGP pedig megerősíti ezt, immár a Mohácsiék darabjáról szólva: nem emlékkoszorú, sem dokumentumdráma. Távol áll tőle a történelmi emlékezés. Nem tragoedia, sem comoedia. Négyórás kabaré… A kaposvári előadás nem selypegő évfordulós pukedli. Nem megcsócsált szavakból építkező közhelyparádé. Keserű szatíra ötven év történelméből.
Lám, Mohácsi István író és Mohácsi János rendező darabját megint könnyebb úgy meghatározni, ha alaposan körbeírjuk, hogy mi nem. Perényi Balázs alapos elemzésében meggyőzően hozza összefüggésbe az általuk felnevelt egyedi műfajjal a nyelv újrateremtését, az előadás belső, utalásokból és ismétlődésekből születő mitológiáját, a színészi fogalmazásmódok sokszínűségét, a váratlan és fantasztikus elemek beékelését, a metaszínházi gesztusokat. Mohácsiék folytatják azt az utat, melyet a Csak egy szög kimagasló jelentőségű előadása kijelölt: nem adaptálnak, nem írnak át darabokat, hanem saját készítésű (a próbák során persze változó, alakuló) szöveget írnak. – írja Urbán Balázs. A beszélők pedig – teszi hozzá Zappe László – mindegy, mit mondanak, mindenki tudja, mit akarnak mondani.
 Jelenet az előadásból. Forrás: csiky.org |
Ahhoz, hogy jobban értsék ezt a fajta színházat, analitikus elmék több lehetséges út közül választhatnak, ilyen az idézetek lajstromozása vagy a forrásvidék felkutatása. A végtelen mennyiségű utalás Csáki Judit szerint ismét puzzle, mint számos Mohácsi-rendezés – ez ugyanis Mohácsiék és a kaposvári társulat színházi anyanyelve: a valóság (nyelv, figurák, események, ikonok, ruhák, egyebek) darabjaiból épített monumentális – és persze már nem valóságos, hanem teátrális – tabló. Az eredetet firtatva Perényi és MGP is azonos gyökerekre lel: a görög ókomédia működött hasonló effektusokkal, mint most Mohácsiék színházi gépezete. Hiszen olyan nyílt közéletet, olyan közösségi ethoszt feltételez…, amelyben élesen és közvetlenül fogalmazhat a színház, ahová azért indul a néző, hogy elgondolkodjon, megértsen vagy legalábbis megfogalmazzon valamit a közösség – a polisz – (köz)életét feszítő ellentmondásokból. (Perényi)
És eközben lassan közeledünk a kaposvári színház legendájának egyik megfejtéséhez is: a Magyarországon alighanem egyedülálló társulati összmunkához. A somogyi színházat ugyanis az a különlegesség tartja össze, és szervezi 24 órás munkaidejű belső fegyelmét, hogy a társulat apraja-nagyja egyenletesen van foglalkoztatva, nem búsulhat bele elkeseredetten mellőzetésébe, minden produkcióban kap szerepet mindenki… Mohácsi János rendezői munkamódszere a hosszadalmas rögtönzés, a szöveg gazdagítása, árnyalása a helyzeteknek. Színészei megnyitott képzeletükkel járulnak hozzá az előadás szövetéhez. (MGP)
 Jelenet az előadásból. Forrás: csiky.org |