Kinyílt fiókok / MTI fotók, VAM Design Center, Fotóhónap 2008
2008.11.21.

Csak néhány fiók nyílt ki a Magyar Távirati Iroda fotóarchívumában. És ezekből is valódi kincsek kerültek elő. A múlt egy darabja – van mit nézni rajta, annyi szent. Bár nem mindig épp azt, amit a fotós láttatni akart. Vagy igen. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.

Farkas Tamás: A Sportuszodában
Farkas Tamás: A Sportuszodában
1950 és 1956 között készültek azok a felvételek, amelyek most a VAM Designban láthatók. A nagyjából száz képen ott van az ötvenes évtized első fele, mégpedig úgy, ahogy akkoriban az újságokban is benne lehetett: épül-szépül rajtuk az ország, de úgy ám, hogy arról koldul…

Keleti Éva kurátor alighanem a legjobb választás a válogató szerepére; nemcsak azért, mert fiatal fotósként maga is gépen át nézte a világot akkoriban – főleg persze a színházat, és bizonyára ennek is megvan a maga oka -, hanem mert van szeme arra, mit is érdemes ma ebből a mi szemünk elé tárni.

Neves fotósok – mondhatnék fotóművészt is, ha ezt magasabb sarzsinak gondolnám – örökítették meg a munkaversenyeket, a tömegsportot, a gyors Kánaánnal fenyegető mezőgazdaságot, a mából visszatekintve néptelen Andrássy utat (hogy is hívták akkor éppen?), de leginkább és elsősorban az embereket, úgy, ahogyan voltak, éltek akkor.

Kálmán Kata: Úszásoktatás a Rákosi Mátyás Művekben
Kálmán Kata: Úszásoktatás a Rákosi Mátyás Művekben
Hogyan is? Kálmán Kata felvételén gyönyörű lány mosolyog a lencsébe: marokszedő a rizsföldön. Mosolyog felhőtlenül – szép a kép; Keleti Éva „paraszt-Madonnának” mondja az egyfolytában sugárzott magyarázó kisfilmben. Rizsföld – hát persze.

Egy másik képén gyerekek állnak katonás sorban egy műugródeszkán – volt tömegsport, de még mennyire! -, kéztartásukból, testtartásukból látni, hogy túlfegyelmezett korban éltek. És az arcuk rezzenéstelen: sem félelem, sem öröm. Gyerekek.

Várkonyi László két portréja: Latabár és Ruttkai
Várkonyi László két portréja: Latabár és Ruttkai
Sándor Zsuzsa a „koreai műszak” dicsőségtábláját fényképezte le; két asszony nézi az elképesztő számokat – meg azt, hogy a dicsőségtábla alsó fele, igen ökonomikusan, „szégyentáblaként” működik. Ugyanő járt egy szülőotthonban is; innen üzenem, hogy a „babamamás” elhelyezés nem új találmány, és hogy a kórterem (?) falán lévő feliratból mindenki megtudhatja, hogy „a legfőbb érték az ember”. Itt minden esetre.

Ötvenes évek
Ötvenes évek
Petrovics László édes képén kisbabák üldögélnek szorosan egymás hegyén-hátán egy parányi erkélyen – Napfényfürdő, ez a címe -, szegényes ruhácskákban, és nagyon fegyelmezetten. Apró játékok vannak az apró kezekben, egyikük négerbabát szorongat – persze, négerbaba, a négereket szeretni kell, mindenkinek volt négerbabája, esélye arra, hogy valódi négert lásson, szinte semmi. Ez is ott van a képen.

És a sok épülés: hidak és sztálinvárosok, lakóházak és gyárak; meg a szellemiek és a testiek: fáradt ember munkásruhában ül egy kisasztalnál, és petróleumlámpa fényénél olvas – a könyv a legelején van kinyitva, ordít a beállítás, és az is, amit a fotós gondol erről a jelenetről, illetve amit mi gondolunk ma róla. A két fiatal és üde bikinislány a strandon a boldogság maga – a fényképezőgép kedvéért. Ahogy egy másik felvételen öt másik asszony – mosolyognak, de hogy! -, kopott ruhák, kopott cipők, egyenszegénység.

Vadas Ernő: Takarodó. Szkárossy Zsuzsa felvételei
Vadas Ernő: Takarodó. Szkárossy Zsuzsa felvételei
Színészek: Ruttkai Éva, Kállai Ferenc, Várkonyi Zoltán, Latabár Kálmán portréja - jó elnézni őket, akárcsak letűnt korok letűnt tárgyait, az Ecseriről ismerős fagylaltospoharat, turistadobozt, csatosüveget; és így együtt tényleg kiadják – gondolom én ma – az ötvenes évek első felének színeit, ízeit és hangulatait: ez mind mi voltunk egykor.

Langer Klára, Reismann Marian, Vadas Ernő, Kálmán Kata és sok remek fotográfus volt bezárva ezekbe a bizonyos fiókokba, melyek közül rengeteg zárva van még ma is, bár nyílnak sorban egymás után. És akik ezen a kiállításon bóklásznak – mert ügyesen rést találtak a Bodiesra váró hosszú sorban -, nem sietnek. Szóba elegyednek, együtt találgatják annak a fekete, nagyorrú autónak a márkáját, amely a „faros” autóbusz előtt kanyarodik az Andrássy sarkán, és sem azt nem mondják, hogy „no lám, akkor is volt mosoly meg boldogság”, sem azt, hogy „rémes lehetett akkor élni”. „Micsoda szemük volt”, mondja az egyik fiatalember, és a fotósokra gondol és igaza van: tehetségükkel kijátszották egy hamis kor legfőbb parancsát, az éberséget.

A kiállítás november 30-ig tekinthető meg.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Fotóhónap 2008 gyűjtőlapon olvashatják.

Szerző: Csáki Judit