Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

VALAMIT VALAMIÉRT

Benjamin Appl és a Gabetta Consort / Bartók Tavasz
2023. ápr. 18.
Melegséget sugárzó hangszíne egykori mentorára, Dietrich Fischer-Dieskaura emlékezteti hallgatóját, s ugyancsak őrá vall Benjamin Appl fokozhatatlanul világos-plasztikus és gondos szövegmondása és deklamációja. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

Benjamin Appl és a Gabetta Consort fellépésével hirdetett Bach-hangversenyt április 8-án a Bartók Tavasz. A fiatal német bariton 2016-ban, a Müpa Rising Stars-sorozatában mutatkozott be egy félidőnyi Schubert-dallal a budapesti közönségnek, és hozzánk köti az is, hogy műveinek előadójaként Kurtág György is foglalkozott vele. Andrés Gabettáék utoljára öt évvel ezelőtt szerepeltek nálunk – akkor Capella Gabetta néven –, mindjárt két befutott énekes sztárral, olasz barokk programmal. A névváltozás valószínűleg arra utal, hogy ezúttal valamivel kisebb együttessel jöttek, amely 18. századi fogalmak szerint zenekarnak – Kapelle – számított ugyan, de persze consortnak is felfogható. Ezt – a szólóhegedűs-koncertmester Gabetta mellett – tíz vonósjátékos, egy oboista, egy fagottos és egy pozitív orgonán és csembalón is játszó billentyűs alkotta; játszani persze a mindenkori darabtól, illetve tételtől függő összetételben játszottak.

appl
Benjamin Appl

A csaknem tisztán Bach-művekből összeállított program első része kantáták és a Máté-passió áriáiból és hangszeres sinfoniáiból szabadon válogatott összeállítás volt, míg a kontrasztáló második részt egy teljes hegedűverseny és egy teljes szólókantáta tette ki. Az első részben tíz tétel – három hangszeres és hét vokális – követte egymást, lényegében szünet nélkül, bár a fesztiválközönség – mint utóbb a hegedűversenyben is – a leginkább összetartozó tételpárok között is közbetapsolással igyekezett jelezni jelenlétét.

Az egy-egy énekesre alapozott barokk koncertek bevett gyakorlata, hogy egy félidő során a zenekari számok előtt, között, után kétszer vagy háromszor megjelenik a szólista és elénekel valamit. A mostani első félidő is ilyesmire törekedett, de más arányokkal és főleg más tartalommal, s így már nemigen működött. Appl két ízben is három áriát adott elő közvetlenül egymás után, először úgy, hogy mind a három más kantátából származott. Ezek az áriák azonban zeneileg lényegesen sűrítettebbek, mint, mondjuk, Händel vagy Vivaldi áriái, s így egymás mellé zsúfolva kifejezetten levegőtlennek, kényszeredetteknek hatottak; mintha egy állatkertben szemléltük volna amúgy közeli rokonnak számító, valójában azonban egymástól ezer kilométerekre élő fajok képviselőit egymástól egy vékony lemezzel elválasztott ketrecekben. Ezek az áriák a valódi „élőhelyükön” recitativókkal (ezek most is beiktathatók lettek volna!), korálokkal, sinfoniákkal, kórusokkal, duettekkel váltakoznak, s ott jóval felszabadultabb hatást keltenek, mint így, egymásra zsúfolva. Sok vizet nem zavart, de végképp érthetetlen volt, hogy egyetlen nem Bachtól származó darabként miért éppen az egy generációval idősebb Johann Pachelbel végsőkig, tükörsimára elkoptatott Kánonját választották (persze a hozzá tartozó Gigue nélkül); Bach-tétel százával állt volna rendelkezésre, szegény Pachelbel pedig csak orgona-komponistaként és csodálatos – világi és egyházi – vokális kompozíciók szerzőjeként is méltánytalanul mellőzött, nagyszerű zenész.

Ami mármost az előadást illeti, sokkal több jó dologról számolhatok be. Benjamin Appl igen figyelemre méltó énekes, ugyanannyira emocionális, mint intellektuális előadó. Melegséget sugárzó hangszíne egykori mentorára, Dietrich Fischer-Dieskaura emlékezteti hallgatóját, s ugyancsak őrá vall fokozhatatlanul világos-plasztikus és gondos szövegmondása és deklamációja. Magabiztos, természetes énektechnikáját, kikezdhetetlen intonációját említenem sem kell. Mint gyakorlott dalénekes, nagyszerű szerepjátszó is, és a Bach-áriák komoly, transzcendens vagy vidám, ujjongó lelkiállapotát egyaránt megejtő közvetlenséggel és meggyőzőerővel sugározza ki hallgatójára. Személyiségének ez a vonzó, kiegyensúlyozott karaktere, előadásának minden pillanatban megújuló frissessége tette a hangverseny első felének Bach-sűrítményét is élvezetessé. Azt azonban kénytelen vagyok hozzátenni mindehhez, hogy Applnak van egy gyenge pontja is: hangterjedelmének alsó néhány hangja nélkülözi a valódi színt, átütőerőt. Gyönyörű baritonjának ideális hangterjedelme nem fedi le pontosan Bach basszus szólamaiét. Ezt az árat azonban szívesen megfizettük azért, hogy az ő remek előadásában hallhassuk ezeket az áriákat.

agabetta
Andrés Gabetta

A második rész a BWV 1052-es d-moll billentyűs versenymű alapján rekonstruált d-moll hegedűverseny előadásával kezdődött. (Az átirat készítőjét illett volna megnevezni a programfüzetben!) Ebben a műsorszámban összesűrűsödtek azok a fenntartások, amelyek Andrés Gabetta hegedülésével és zenei elképzeléseivel kapcsolatban már korábban felötlöttek bennem. Magával Gabetta hegedűjátékával nincs sok probléma: hegedűhangja egy kissé matt, de olvadékony; a gyors és nehéz részeket biztosan, többnyire meglehetősen tisztán játssza, ízléssel és legtöbbször indokoltan díszít. Viszont van benne valami jól érezhető hajlam az eredetieskedésre: nehezen indokolható, a zene folyamatát megakasztó koronás szünetek, a környezetükből kirívó, hetyke staccatók, egy-egy öncélú díszítés: ilyesmiket már a hangverseny első részében megfigyelhettünk, a hegedűversenyben azonban fárasztóvá váltak. Leginkább csak a lassú tétel jól megfogott tempóját és hegedű-kantilénáját élvezhettük zavartalanul, egy-egy modoros megállás ellenére.

Gabetta legzavaróbb szokása azonban az – és ezt vokális tételekben is észlelhettük –, hogy amikor a szólóhegedűnek sűrűbb játszanivalója van, akkor a tempót úgy választja meg, hogy annak lejátszása már virtuóz teljesítménynek hasson; s ez jó néhányszor túlhajszolt, nyugtalan tempókhoz vezetett, amelyek „elsiettek” jelentékeny történések fölött, a hallgató számára megnehezítették appercipiációjukat, s ilyenkor bizony még az adott tempón belül is előfordultak „rásietések”, a zenekarban is.

Magáról a zenekarról viszont joggal mondhatjuk, hogy kifogástalanul csiszoltan, kulturáltan és megbízhatón mindvégig játszott. Külön dicséret illeti a kitűnő oboistát, a finoman a basszus szólamba simuló, de igen virtuóz fagottost, továbbá a könnyedén és precízen continuózó billentyűsjátékost.

Utolsó műsorszámként a megrendítő Ich habe genug kantáta (BWV 82) következett. Gabetta imént jelzett korlátai ennek előadásában is jelentkeztek, de szerencsére nem meghatározó mértékben. Itt különösen szépen, expresszíven játszott az oboista, és Appl is megint Bach ihletett és külsőségektől mentes tolmácsolójának bizonyult. A zenekar is gyönyörű, túlvilági színeket produkált a „Schlummert ein” ária bevezetőjében. Összességében azonban itt is megmutatkozott, hogy egy súlyosabb, mélyebb zengésű hang tökéletesebben képes kifejezni ennek a magában álló remekműnek az atmoszféráját. A lényegét megérteni és tolmácsolni azonban aligha lehetne jobban, mint ahogyan Appl tette.

Helyszín: a Zeneakadémia nagyterme; időpont: 2023. április 8,

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek