Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója: Egy lépéssel tovább, Senior Alkotócsoport: Örökifjak / VAM Design Center, Fotóhónap 2008
2008.11.23.

Egymástól két szobányira két, már a névválasztásban is az életkort hangsúlyozó fotóművész-kollektíva válogatása látható a VAM Design Centerben – az egyik szerint a legkevésbé sem, a másik szerint viszont a húszéveseké a világ. KOVÁCS BÁLINT ÍRÁSA.

Chochol Károly: Fáradtság
Chochol Károly: Fáradtság (Szkárossy Zsuzsa felvétele)
Két, megannyi fotós munkáiból válogatott fényképeket bemutató, igen heterogén tárlat egy kiállítótérben; az egyik a tagok fiatalsága, a másik a hosszú tapasztalat köré rendezve; az egyik retrospektív, a másik fotósai hangsúlyozottan a jelent mutatják meg (egyszerűen azért, mert a fényképészek egy része még nem is élt akkor, amikor a másik szobában kiállított képek készültek; talán szüleik sem, hiszen a Senior Alkotócsoportnak tagja volt a közelmúltban 104 évesen elhunyt Tabák Lajos is) – a látogatót óhatatlanul csábítja az összehasonlítás gondolata. Mi az, ami miatt – túl a mai újságok nyújtotta munkalehetőségen – szükség van az életkor szerinti csoportosulásra? Milyen volt „akkor” egy fotó, és milyen most? Mi az, ami általánosan is eltérőnek mondható? A tárgyak, a hangulatok, a beállítások? A technika? A felkészültség?

Minderre természetesen nem adhat választ pár száz négyzetméternyi – nem is túl sűrűn berendezett – kiállítóterem képanyaga (s talán nem is lehet tökéletesen helytálló válaszokat adni rájuk), hiszen mindkét tárlat egy kurátor ízlése szerint válogatott képeket mutathat csak meg; s tendenciák ide vagy oda, a fotóművészet nem képzelhető el kiugró, egymástól jelentősen eltérő, az általánosságokat kereső szemlélőre fittyet hányó alkotók nélkül. Mindezeket – s a két terem sok esetben persze nagyon is hasonlító képeit – szem előtt tartva is egyértelmű: a két terem hangulata merőben másmilyen.

Nánási László: Luxor (Forrás: www.ffs.hu)
Nánási László: Luxor (Forrás: www.ffs.hu)
A legfeltűnőbbek nyilván a színek – nem meglepő, hogy több a fekete-fehér kép a Senior Alkotócsoportnál. Ám ezt aligha lehet a technika akkori állapotára fogni – a nagy fotósok egyetértenek abban, hogy ha fekete-fehér filmet fűz valaki a gépébe, az egészen más lelkiállapotot feltételez. Ez igaznak is tűnik – látásmód-változásról lehet tehát szó. Ami az egyik teremben az éles kontrasztok, a természetes és mesterséges közötti megnagyobbodó különbségek miatt volt érdekes (mint Kabáczy Szilárd Csapolás képén), azt ma már a színek kavalkádja miatt fényképeznék. Míg az egyik teremben a fekete és a szürke árnyalatai emelik ki az arcképek, portrék vonásait, az érzelmeket, és erős árnyékok mélyítik árkokká a ráncokat – addig a másikban rikító színűre festett arcok, vagy a háttér és az arc színeinek harmóniája adják a portré különlegességét. Míg ott a végletekig kontrasztosított aktok attól gyönyörűek, hogy a vakító fehér vagy koromfekete háttéren csak néhány kontúr rajzolja ki a testet – addig itt a különféle színes fátylak, a test színei és az ablak reflexiói állnak össze akttá. Míg az Örökifjaknál a színes palettát fogó, képeitől körülvett, megöregedett festő is szürke – addig a fiataloknál a legszürkébb családot is égővörös háttér előtt fotózzák. Hogy melyik erősebb, kifejezőbb, melyiknek nagyobb a hatása – lehetetlen megmondani.

Siklós Péter: Cigarettaszünet
Siklós Péter: Cigarettaszünet (Szkárossy Zsuzsa felvétele)
Könnyebb ítélkezni az ember- s még inkább arc-ábrázolás terén. Az igény ugyanis mindkét teremben: elkapni egy-egy megismételhetetlen, mindennél kifejezőbb pillantást, száz fényképnél árulkodóbb arckifejezést. (Mi másért is fotóznánk arcokat?) Ám ez – és ez ezúttal egyszerűen megszámolható – jelentősen kevesebb fiatalnak sikerült, mint amennyi valóban megismételhetetlen képpel találkozunk a jubileumi tárlaton. De túl egyszerű volna ezt a fotósokra fogni: talán negyven éve mindenki máshogy nézett a lencsébe, mint ahogy most tesszük, hiszen a húszezer forintos, mindentudó digitális fényképezőgépek és a fényképezőgép nélkül már nem is kapható mobilok korában semmi különleges, semmi ünnepi nincs a fotózásban. Máshogy kell(ene) előhívni, megragadni, észrevenni ezeket az arcokat. Mintha sikertelenség-szülte pótcselekvés lenne a különlegességek folytonos hajszolása is: a kirúzsozott nénik, a szürreálisra mázolt arcok a másik teremben talán smink nélkül is jól mutattak volna.

Szombat Éva: Anzix (Forrás: www.ffs.hu)
Szombat Éva: Anzix (Forrás: www.ffs.hu)
Mit sem változott viszont – és amíg fotózás lesz, soha nem is változhat – a kompozíciók színvonala. Egy jól kitalált koncepció (így a gazdáikat eltakaró, összemontírozott panel-ablakokon kilógatott szőnyegek tablója, a városi mesterséges fények nyoma a sötét utcán vagy a több évtizedes és mai gépeket hajtó, akkor fa, ma acél fogaskerekek egymás mellé állítása), egy különleges pillanat (a harisnyája felhúzása miatt a képből kihajoló, tükörben látszódó nő és rá váró férje, a kép hátterének szélén, a csillogó ablak mögött alig látszó csókolózó pár, vagy a hatalmas, mozdulatlan tó egy pontján épp halat felragadó madár), vagy egy egyedi helyzet (a rózsaszín neccruhában valamiféle konferencia unott hallgatóságának táncoló öregedő nő, vagy az egymás nadrágját sorban megragadó óvodáscsoport felett sopánkodó óvónő) épp olyan élvezetessé teszi a fényképek szemlélését 2008-ban, mint tette azt tíz, húsz vagy ötven évvel ezelőtt is.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Fotóhónap 2008 gyűjtőlapon olvashatják.

Megítélt támogatás: 800 000 Ft
Támogató: Fotóművészeti Kollégium
A Magyar Fotóművészek Szövetségének a Senior Alkotócsoport jubileumi kiállítására és katalógus kiadására (2008)