Sebő Ferenc

Szent meggyőződésem volt, hogy megzenésített verseket hallok, mint amilyeneket a Kalákától már megszoktam. Eszembe sem jutott, hogy a Balassi-versekhez dallam is társult, és amit hallok, autentikus Balassi-tolmácsolás. Mentségemre legyen mondva, amikor először hallottam a Sebő Együttest, tíz éves lehettem. A november 13-i koncert után, sajnos, alig bántam, hogy utoljára akkor lehettem a Sebő Együttes estjén, amikor napvilágot látott a Musicalia Danubia-sorozatban Kájoni János tabulátúrás könyve, a Codex Caioni faximile és átírt kottakiadása, számos olyan dallal – hiszen a ferences szerzetes, Kájoni János kevesebb mint egy évszázaddal élt csak Balassi után -, melyre a költő is írt verset. Akkoriban nem tudhattam, hogy mi fán terem a tekerő, Sebő Ferenc hangszere, de azt sem, hogy amikor Balassi Bálint „minden két combján átalment az golóbis, de csontot és ízet nem sértett”, Esztergom falai alatt, ott tartózkodott egy bizonyos Monteverdi nevű olasz komponista is. Akkoriban még azt gondolhattam, hogy előbb volt a vers, és csak azután a dallam. Azt meg végképp nem sejtettem, hogy a dallamokat, melyekre Balassi Bálint verseket írt, magam is ismerem, mert számos dallam gyerekversként élt tovább.

Sebő Ferenc koncertjén, az Urániában a hallgatóság zöme kisiskolás volt, s nagyon valószínűnek tartom: ők itt hallottak először arról, hogy Balassi régi magyar dallamokra szabta költeményeit. Általános iskolában tanító ismerőseimtől úgy értesültem, hogy a gyerekek kirándulásokon többnyire csak reklámok dalait éneklik, de az Urániában úgy tűnt, van még remény. Sok gyerek ismerte azokat a régi nótákat, amelyeket nekünk is tanítottak, az említett Dunáról fúj a széltől egészen a Megismerni a kanásztig.

Barvich Iván

Sebő Ferenc olykor nem énekelte a dalokat, csak a régi énekmondókat idézve recitálta. Előadása kis kultúrtörténeti ismertető is volt: bevezetés a reneszánszba, míves zenével. A Janus Pannonius-vers mellé rövid életrajzot is kaptak a mindvégig lelkes, az előadásban szívvel-lélekkel résztvevő fiatalok. Igaz, ezek az életrajzok, a színes egyvelegek (az együttes műsorának libikókája a zenés, táncos est felől olykor a „kis reneszánsz anziksz” néven meghirdetett TIT előadás felé lendült át) nem egyszer kiegészítésre szorultak volna, míg a régiek életmódját bemutató Galeotto Marzio idézet hosszabb lett a kelleténél. Egy kicsit több Varró Dani-vers alighanem jobban elkélt volna ebbe a műsorba, hiszen a fiatal költő egyetlen elhangzó költeményének, a számítógépező városi gyermek viszontagságait bemutató disztichonnak hatalmas sikere volt. És valóban, úgy hiszem, segítetett megérteni a gyerekeknek, hogyan áll verslábain a vers.

A Megismerni a kanászt dallamára énekelt Balassi-vers után Csokonai Vitéz Mihály anakreóni dala jött, a boldogságról. E vers előtt értettem meg, miért érzem olyan bizarrnak a szövegek és a dalok libikókáját, miért érzem úgy, hogy az előadót nem igazán érdekli, hogyan reagálnak hallgatói. Sebő Ferenc ugyanis kissé fáradtnak és felkészületlennek tűnt. Hosszan lapozgatott, nem találva a verset, s mintha a fejét is vakargatta volna: no, gyerekek, melyik vers is legyen?

Perger László

A bőség zavara, mondhatnánk, a számos ezerszer eldalolt régi költemény közül nehéz lehet választani. De éppen e bizonytalanságok szülték azt a rossz érzést, hogy a koncertet – hiszen ki tudja hányszor hangzott el – kezdi lassan megemészteni, betemetni a rutin, az inspiráció hiánya. Hiányoltam a frissességet az előadásból, s az előadók közül éppen Sebő Ferenc volt az, aki mintha nem lett volna folyamatosan jelen, aki nem figyelt a gyerekek hangulatára, nem igazodott ahhoz, mit várnak el. Barvich Ivánt, aki mindféle fúvós hangszeren játszott, és a pengetős hangszereken közreműködő Perger Lászlót (nem mellesleg, nem lettek bemutatva a közönségnek) dicséret illeti nemcsak pontos játékukért, de kitartásukért is. Meglepő volt az is, hogy az előadás utolsó darabjaként előadott, remek, félig prózában elmondott, félig eldalolt Lázár Ervin-jelenet, az erdei dalnokverseny után milyen gyorsan levonultak a zenészek a színpadról. Mintha nem élvezték volna a gyerekek visongását, kurjantásait, tetszésnyilvánítását. A gyors levonulás udvariatlannak tetszhetett volna, ha nem hallom ki Sebő Ferenc hangjából: ez már nagyon sokadik előadás volt. Fontosságát, jelentőségét (annak, hogy a gyerekek hallanak énekelt Balassi-verseket), mégis kár lenne vitatni.