Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

„VALAHOGY NAGYON SZIMBOLIKUS A TÖRTÉNET”

Beszélgetés a Túlságosan vékony falak alkotóival
2023. márc. 4.
Az amerikai Gabby Pepito sztoriját 2021 nyarán úgy követték százmilliók világszerte, mint egy true crime sorozatot. A történetből Bódi Zsófia, Horváth Panna és Georgita Máté Dezső Túlságosan vékony falak címmel készített előadást, melynek premierjét március 17-én tartják a Trafóban. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA.

Revizor: Kezdjük talán az elején: itthon még mindig szokatlan formáció, ha nem a rendező van előtérben, hanem három egyenrangú alkotó. Nálatok hogy alakult ez a felállás?

Georgita Máté Dezső: Eredetileg az én ötletem volt, csinálni egy előadást a saját buborékunkon kívül arról, ami egyébként körülvesz minket: az online térről, világról. Akkoriban találkoztam a Gabby Petito-üggyel, és éreztem, hogy ebben van valami nagyon lényegi. De nem hiszek az autoriter formákban, nem nekem való a rendezői színház, ez már az egyetemen kiderült, úgyhogy még a folyamat elején, körülbelül egy éve? – igen, egy éve ilyenkor kerestem meg Bódi Zsófit és Horváth Pannát, és hát azóta mindent együtt formálunk.

tulsagosangeorgita
Georgita Máté Dezső a próbán

R: Hármótok közül kinek mi a feladata, szerepe az előadás létrehozásában?

Horváth Panna: Néha azt érzem, hogy minden is. Majdnem minden döntést átbeszélünk, közösen hozunk meg.

Bódi Zsófia: Nekem egyébként a legtöbb színházi munkám ilyen, hogy mindent megbeszélünk és együtt döntünk el a rendezővel. Egészen addig, amíg egyszer csak már nem. Érdekes szerep, kicsit kódolva van bele az identitásválság.

HP: Visszatérve a kérdésre, az én „feladatom” az, hogy az előadással párhuzamosan létrejöjjön egy online univerzum, ami az előadás részeként, kiegészítéseként értelmezhető. Általa olyan jelenségekről szeretnénk beszélni, mint a virtuális és valós személyiség, a köztük lévő különbség, arról, hogy mit fogadunk el egyáltalán valósnak, igaznak, ezáltal a post truth és fake news fogalma is érdekel minket. Egyébként ennek amellett, hogy kísérlet a színház határainak feszegetésére, egyben van egy tudományos vonatkozása is: ebből írom a szakdolgozatomat a MOME-n design- és művészetmenedzsment mesterszakon.

R: Említetted, Dezső, hogy éreztél valami lényegit Gabby Petito történetében. Mi fogott meg benne titeket annyira, hogy úgy döntöttetek, színházi produkciót csináltok belőle?

GMD: Valahogy nagyon szimbolikus a történet. Van egy influenszer, aki ki tudja, hány éve kiteszi az életét a világhálóra, többezren nézik, aztán elhatározza, hogy egy időre „világgá megy” a párjával, és egy furgonban fogja élni az életét a természetben, tehát kicsit megpróbál lelassulni, eltávolodni a szokványos élettől. Majd később kiderül, hogy megölte a lányt és saját magát is. Nehéz róla ízlésesen beszélni, mert habár ez egy rendkívül erős, dramatikus történet, ami nagyon sokat elárul a társadalmunkról, de közben nem szabad elfelejteni, hogy emberéletekről, családokról van szó, ráadásul ez még egy nagyon friss, két évvel ezelőtt lezajlott tragédia.

R: Nemcsak a témaválasztásnak, az együttműködésetek természetének is egyértelműen van egy társadalmi vonatkozása. A beszélgetés elején egy pillanatra már szóba került a rendezői színház a demokratikusabb alkotói formákkal szemben. Ti mi miatt indultatok ebbe az irányba?

tulsagosan horvathpanna
Horváth Panna a próbán

BZs: Ha körbenézünk, azt lehet látni, hogy a legtöbb fiatal színházi embernek elege van ezekből a hierarchikus struktúrákból, egész egyszerűen azért, mert nem lehet kibírni. Közösségi hálózatokat hoznak létre, és más eszközöket keresnek. A meglévő színház tartálya ezen a ponton léket kapott, amit az önigazolás ujja képtelen bedugaszolni.

R: Ti milyennek látjátok ezt a „meglévő színházat”?

HP: Van két oldal, de mintha valójában az se lenne, mindenki a saját maga útját egyengeti, nincs valós összetartás vagy szolidaritás. Mindenki elégedetlen, mindenki elítél mindenkit és elhatárolódik mindenkitől facebook-posztok vagy nyílt levelek formájában, miközben valós párbeszéd nincs.

BZs: Annak lenne értelme, ha valódi beszélgetések jönnének létre a magyar színházi struktúra, gyakorlat, stíluseszmények problémáiról, de ilyesmi nem látszik történni.

GMD: Igen, ez óriási probléma. Nekem a pályám elejétől fogva meghatározza a munkáimat, hogy nemcsak önmagam felépítése fontos a színházban, hanem az is, hogy hozzájáruljak a közösség fejlődéséhez. Már a főiskolán is, az osztályunkra mint összetartó csapatra tekintettem. Később, ha jól emlékszem a kőszegi múzeumban találkoztam egy esküszöveggel, amely szerint minden polgár köteles volt megfogadni, hogy helyt áll szűkebb pátriája épüléséért is. Kevesen tudják, de amikor Eperjes Károly fölhívott telefonon és biztatott az igazgatói poszt megpályázására, éppen Nagykovácsiban fociztam a helyi katolikus közösség apukáival.

R: Ilyen fiatalon már színházigazgatói posztot ajánlottak neked?

GMD: Persze. Egyébként jó kérdés, ki számít fiatalnak, harminc múltam.

R: És elfogadtad?

GMD: Semmi esetre sem. Arra kértek, hogy ne politizáljak.

HP: Itt csak szeretném megjegyezni, hogy ezzel hatvannégy másik ember zsebéből vett ki kétmillió forintot, ami nagyon sok pénz. Nagyon, de nagyon sok pénz. Mire ezt a mondatot befejezem, az inflációnak köszönhetően már egy kicsit kevesebb, de még mindig nagyon sok.

tulsagosan bodizsofi
Bódi Zsófia a próbán

R: Akárhogy is, számomra ez azért biztatóan hangzik. Mit gondoltok, ez egyedi eset, vagy egyébként is létező tendencia, hogy a színházi szaktekintélyek egyre több lehetőséget adnak a pályakezdőknek?

BZs: Nincs ilyen tendencia, de mi udvariasan megvárjuk, amíg a mamutok átadják helyeiket. Csak bele ne őszüljünk magunk is!

HP: Én mindig azt mondom magamnak, hogy sohase kínozzanak olyan gondolatok, mint például, hogy megbecsülés nélkül fogok élni, és mint semmirekellő járok majd a világban. Tőled függ, hogy adnak-e neked hivatalokat, és meghívnak-e lakomákra? Semmiképpen. Hogyan lehet akkor ez a tény becstelenség jele? Hogyan volnál te semmirekellő, mikor csak azokban a dolgokban kell valakinek lenned, amelyek pusztán tőled függenek?

BZs: Bizony. A megélhetésünk nem tőlünk függ, ezért nem is érdemes aggódni rajta.

GMD: Ráadásul szegényen is tudunk dolgozni – egy darabig.

HP: Mondjuk, én, mivel híres vagyok, és talán viszonylag jó is, én már tisztességes pénzeket kérhetek. Megvehetném itt az összes teát, de nem teszem. Miért? Mert nem vagyok szomjas.

GMD: Bár másoknál is ez lenne a mérce.

R: Stafétát nyerni azért még mindig óriási dolog, nem?

BZs: Én pályázóként, nem mellesleg az NKA színházművészeti kollégiumának vezetőjeként azt mondanám: az ember megtalálja, amit meg akar, megírja, amit meg tud, és reménykedik a szebb jövőben.

HP: Ennyire egyszerű.

tulsagosan
A Túlságosan vékony falak alkotócsapata

R: Nem érzitek ellentmondásosnak, hogy kritizáljátok a rendszert, de a pályázati pénzt mégis elfogadjátok?

GMD: Tudod, Zsolt, a felnőtt élet lövészárkaiban nincs olyan, hogy ateizmus. Mindenki bálványoz valamit. Az egyetlen választásod abban rejlik, hogy mit. És a meggyőző ok, ami miatt talán érdemes valami istenszerű vagy spirituális típusú dolgot bálványozni, az az, hogy szinte bármi más bálványozása élve felfal majd. Ha a pénzt vagy a tárgyakat bálványozod, akkor soha nem lesz elég; soha nem érzed majd úgy, hogy elég. Ez az igazság.

BZs: De ebben az esetben mi mégiscsak a pénzt választottuk, úgymond, bálványunkként.

GMD: Így van, mert emlékeztettük magunkat kollégáink tanítására, miszerint: nem hősies, ha valaki ellenséget kiált egy olyan helyen, ahol barátok veszik körül.

HP: Én egy példabeszéddel készültem, amit most elő is fogok adni. Mennyiért is árulják a salátát? Ha úgy jön, egy obulusért. Nos, valaki kifizeti az obulust, és kap salátát; te pedig, mivel nem fizettél semmit, nem kapsz. Ne hidd azt, hogy te szegényebb vagy annál, aki kapott a salátából! Ő kapott salátát, neked viszont megvan az obulusod, amelyet nem adtál ki. Így van ez itt is: nem hívott meg valaki lakomára? Nyilván nem adtad meg neki, amiért az étkezést adja: magasztalásért adja, megalázkodásért adja. Ha neked megéri, fizesd meg az árát, amennyiért adják. De ha nem akarod kifizetni az árát, és anélkül akarod megkapni, telhetetlen és ostoba vagy.

Azt mondod, hogy semmid sincs a lakoma elmulasztása ellenében? Dehogy nincs: nem kell dicsérned, akit nem akarsz, és nem kell meghunyászkodnod az ajtónállói előtt.

Ha a színház egy panelház, a falak túlságosan vékonyak.

Áthallatszik minden padlóreccsenés, felszisszenés, sírás, vegetációs zörej.

Egymás mellett élünk, egymás ellen.

Egymást túlkiáltó szónkra / visszhang sem felel;

öldökölnünk és csatáznunk / nincs miért, de kell.

Ha szerencsésebbek vagyunk, még egy kis hatalomra és presztízsre is szert tehetünk,

hogy aztán a korábbi megpróbáltatásainkkal és hányattatott sorsunkkal igazoljuk a presztízs aprócska tornatermi dobogóiról,

miért is nem kell szolidárisnak lennünk nekünk sem.

A megosztottság és a hierarchia elviselhetetlen munkakörnyezet.

Gondolkodni akarunk, nem helyezkedni.

Az előadásról:

A cél nem a valóság ábrázolása, hanem az, hogy maga az ábrázolás váljék valóssá.

Az előadás nem produktum, hanem produkciós folyamat.

A szerzők mi vagyunk – a teljes alkotócsapat.

A színpadon látható előadók nem professzionális színészek.

A díszlet össztérfogata nem haladja meg a húsz köbmétert, vagyis egy olyan tehergépjármű kapacitását, amelyet B kategóriás jogosítvány birtokában bárki vezethet – pontosabban fogalmazva egy Subaru Libero Camper Jeep-ét.

_______________________

A fenti interjú nem valódi, egy fikciós szöveg. A mondatok egy része kitalált (szerzők: Bódi Zsófia, Georgita Máté Dezső, Horváth Panna), egy része pedig az itt felsoroltaktól származó idézet vagy átirat: Ascher Tamás, Benkó Bence, Epiktétosz, Fábián Péter, Fenyő Iván, korábbi Junior Prima-díjasok, Wolfram Lotz, Máté Gábor, Oberfrank Pál, Pilinszky János, Milo Rau, Stefan Bläske, Steven Heene, Nathalie De Boelpaep és az NTGent alkotócsoportja, Szabó Ágnes, Vilmányi Benett, David Foster Wallace.

Külön köszönet Hollósi Zsoltnak.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek