Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KÓSZÁLÓK KORA

Here és The Shadowless Tower / Berlinálé 2023
2023. febr. 23.
Felgyorsult és hatékonyság-hajszoló világunkban viszonylag ritkán találkozunk céltalanul sodródó emberekről szóló történetekkel, és nem csak azért, mert idegen a korszellemtől, hanem mert egyre kevesebben engedhetik meg maguknak a sehova nem haladás luxusát. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

Talán ennek a váratlanságnak – meg a szóban forgó filmesek kiemelkedő érzékenységének – köszönhető az intenzitás, amivel ez a két nagyon különböző filmremek magával ragadott: az egyik Brüsszel kül-, a másik Peking belvárosába.

Bas Devos: Here (Itt) – Encounters szekció

basdevoshere1
Jelenetek a Here című filmből

Bár nem vagyok a téma szakértője, érzésem szerint a vendégmunkás-létnek van egy sajátos, kelet-európai verziója, amelyet alapvetően határoz meg az érintettek által önként vállalt ideiglenesség. Mivel erről a környékről (egyelőre) nem háborúk vagy teljes mértékben élhetetlen körülmények miatt menekülünk, a nyugaton dolgozók tudatosan nem eresztenek gyökeret új helyükön, hanem állandóan lebegtetik maguk a közeli visszatérés mégis folyamatosan távolodó délibábját.

Kapcsolataik a befogadó országban pillanatnyiak vagy az otthonról származó kötelékekre épülnek, és inkább hazafele fordulnak; az ünnepeket és szabadságokat otthon töltik, hazai híreket olvasnak és sokan szülőföldjükön kezdenek soha be nem fejeződő házépítésbe, miközben persze folyamatosan támogatják az otthon maradt családtagokat. A fiatal belga rendező, Bas Devos ebbe a világba kínál nem szociológiai, hanem individualizáló és varázslatosan költői betekintést.

Nyár van, amikor a harminc körüli román Stefan sorstársaival együtt hazakészül vakációra a belga építőipar négyhetes leállásának idejére, azonban őt – a többiekkel ellentétben – mintha nem sürgetné annyira a hazatérés vágya. Péntek estétől hétfőig követjük a napjait, ezalatt kellene elkészülnie az autójának a hazaúthoz. A hosszú távollétre kiürítendő hűtőszekrény ad neki ürügyet arra, hogy a maradékokból nagy adag borscsra emlékeztető levest főzzön, amit aztán kis dobozokban komótosan körbehord környéken dolgozó honfitársainak, barátainak, rokonainak.

basdevoshere2

Az alapszituáció céltalansága remek alkalmat teremt a kószálás lelkiállapotának megjelenítésére, amit Bas Devos az apró, jelentéktelen részletekre való odafigyelés révén tesz számunkra átélhetővé. A Here különlegessége abban a tudatosan felépített fokozatosságban rejlik, amivel a rendező felkészít, hozzáedz bennünket ahhoz az érzékenységhez, ami mindennek a befogadásához szükséges. Ami az elején a környezetre való intenzívebb fókuszálásnak, majd a figyelem gyakori elkalandozásának tűnik csupán, az végül egy mikrobiológussal való találkozás révén a mohák szerkezetének nagyítóval történő fürkészésében kulminálódik.

Egy ilyen filmnél adódna a látványosan szépre komponált képek csábítása, de a Here ebben is szembemegy az elvárásokkal. A 4:3-as, szinte négyzetes képarányban felvett film ugyanis úgy tud plasztikus, a világot nem realitásában, hanem esztétikai jelenlétén keresztül feltáró képeket létrehozni, hogy nem válik hivalkodó látványossággá – és ebben valószínűleg elévülhetetlen érdemei vannak Grimm Vandekerckhove operatőrnek. Persze nehéz is lenne a szépelgés ezen a kevéssé fotogén tájon, hiszen egy nagyváros ipari perifériáján járunk, ahol még mikor hőseink éppen erdei ösvényeken bóklásznak, akkor is minden alkalommal feltűnik a valahol egy toronydaru, gyárkémény vagy elrobogó vonat.

Mindehhez különleges, szelektív hangkulissza társul, amelyet mintha a főhős figyelme határozna meg leginkább, aki minden ambíciót, távlatot és perspektívát nélkülöző, talán csalódásnak is nevezhető életében mintha úgy fordulna befelé, hogy végletesen felerősíti a külvilág bizonyos részleteire való odafigyelést, az viszont más elemek teljes elnyomásával jár együtt. A figyelem és a figyelmen kívül hagyás játéka magával ragadó audiovizuális univerzumot teremt, egy olyan filmet, amit vállalt szerénysége ellenére nem tudunk felejteni, és ahogy telik a filmidő, egyre inkább arra vágyunk, hogy minél tovább maradhassunk ebben a világban, ami aztán lélegzetelállító hirtelenséggel és játékossággal ér véget.

Zhang Lu: The Shadowless Tower (Az árnyék nélküli torony) – Versenyprogram

zhanglushadowless1
Jelenetek a The Shadowless Tower című filmből

Szokatlan Pekinget nyugatias szellemiségű, középosztálybeli értelmiséggel, hangulatos jazz-bárokkal és kifinomult művészmozikkal teli városnak látni, hiszen a filmek nagy többsége a városnak nem ezt az oldalát szokta hangsúlyozni. Zhang Lu azonban éppen ebben a közegben figyeli a valószerűséget alig észrevehető mágiával fűszerező filmjében a negyven körüli étteremkritikus botladozásait életének bonyolult családi és szerelmi viszonyai között. Feleségének két évvel korábbi halála miatt 5-6 éves kislányát nővére és sógora neveli, ő pedig minden szenvedély nélkül járja az éttermeket, miközben anyja egykori kis lakásának egyik szobájában húzza meg magát.

A megfoghatatlan atmoszférájú filmet leginkább azzal tudnám leírni, hogy olyan, mintha a koreai Hong Sang-Soo a melankolikus Kínában találkozott volna a japán Hirokazu Koreedával. A történet középpontjában az önmagát nem találó főhős kényszerű múlt felé fordulása áll, ami váratlan találkozásokba, kényelmetlen beszélgetésekbe és kiszámíthatatlan interakciókba szorítja őt. Miközben a vendéglőkbe őt elkísérő fiatal fotós lánnyal valami viszonykezdeménybe bonyolódik, felkeresi és távolról lesi egy buszos molesztálás miatt tőle gyerekkorában elszakított apját, régi ismerőseivel fut össze, és kezelni próbálja a kislányával létrejött fura családi felállást – de mintha semmit sem tudatos elköteleződéssel, hanem céltalan bóklászás közben tenne meg.

zhanglushadowless2
A képek forrása: Berlinale

Az árnyék nélküli torony egy valóban létező 13. századi buddhista templom, aminek sajátos alakja miatt alig látni az árnyékát – a film pedig ezen szimbólum közül forogva attól különleges, hogy mindezt az egyszerű céltalanságot komplex és tudatos filmes komponálással teremti vászonra. Az, ahogyan a kamera rendszeresen elfordul a tér egyik részére, majd visszatérve már más konstellációt talál ott, vagy hogy váratlanul és szinte észrevehetetlenül lassan átalakul maga a filmkép, megzavarja a történet haladását.

Amit látunk, az ugyanis vagy valós és fiktív keveredésének tűnik, vagy ugyanazon helyzet két alternatív kifejleteként értelmezhető – azonban sose derül ki, a kettő közül melyik valósult végül tényleg meg. A film így ugyanolyan ellentmondásos, megfoghatatlan jelenséggé válik, mint a pekingi belvárost, ahol a sztori nagy része játszódik, olyannyira meghatározó árnyék nélküli torony. Az egyébként koreai származású, regényíróként is elismert Zhang Lu munkája az idei Berlinálé versenyprogramjának egyik legemlékezetesebb darabja volt.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek