Történelmi traumákat feldolgozni mindig kényes munka. A fikciós tartalommal szemben itt megkérdőjelezhető, hol húzódik a határ, amelyet egyetlen alkotónak sem szabad átlépnie, és eltérő nézői interpretációkra lehet számítani. Az Amazon két évados sorozata, a Vadászok még ennél is nagyobb kockázatot vállal, ugyanis az emberi történelem legkegyetlenebb, máig velünk élő kollektív traumáját, a Holokausztot és annak utóhatásait veszi alapul, ám cselekménye teljes mértékben kitalált: a hetvenes évek Amerikájában álnév alatt bújkáló náci háborús bűnösökre vadászó csoport tevékenységét követi.
 Al Pacino és Logan Lerman |
A történet főhőse a fiatal Jonah Heidelbaum (Logan Lerman), aki egy családi tragédia következtében belecsöppen a vadászok világába. Mentora a titkos akciókat finanszírozó Meyer Offerman (Al Pacino), akinek révén összeismerkedik a csapat többi tagjával, sablonkaraktereivel. Itt van az egyszerre apáca és profi gyilkos Harriet (Kate Mulvany), a háborús veterán Joe (Louis Ozawa), a kedves házaspár Mindy és Murray (Carol Kane és Saul Rubinek), a polgárjogi harcos és egyben fiatal anya, Roxy (Tiffany Boone), valamint a komolytalanabb jelenetekért felelős sztárszínész, Lonny Flash (Josh Radnor). Ennyi embert önmagában is kihívás mozgatni, ám ennél is nehezebb megtalálni az irányt, ami megfelel egy ilyen felütésnek.
A bemutatása idején kritikus hangokba is ütköző történet felvállaltan zsánerfilmes és korhatáros, a bosszúfilmek és egyéb videótékás alkotások esztétikájával dolgozik. Ez a jelenben működik is, amikor a rejtőző bűnösökre sújtanak le, mert legyen bármilyen brutális is egy jelenet, az annyira túlzó, hogy a nézőnek eszébe sem jut szörnyülködni. A sorozatnak azonban egy sokkal fontosabb felelőssége is van, mégpedig a Holokausztot megjárt túlélők és leszármazottaik kollektív traumájának feldolgozása, amit egy alapvetően exploitatív narratíván belül már problémásabb megtenni.
 Josh Radnor |
A készítő David Weil ezt a felelősséget komolyan látszik venni, mert míg a haláltáborokban játszódó jelenetek többsége megrázó, egyikről sem mondható el, hogy a történet többi részéhez hasonlóan komolytalan lenne. A széria valódi szíve mintha nem is a felszínes és jellemzően fantáziátlan módon prezentált akciókban és a vérben tobzódó pillanatokban lenne, hanem az emlékezésben. Így egyrészről jogosak lehetnek a vádak, hogy valóban megesett borzalmakból építi saját vázát, másrészről könnyen megérthetőek azon érvek is, hogy szükség van a Vadászok nem finomkodó történetmesélésére. A sorozat ugyanis olyan kérdéseket feszeget, amelyekkel jellemzően nem kívánunk foglalkozni. A túlélők örökre magukban hordozott sebei mellett szó esik arról, mikortól válik indokolttá az önbíráskodás, milyen büntetés feleltethető meg ilyen szörnyű tetteknek, valamint kinek a felelőssége meghatározni mindezt.
A Vadászok legjobb pillanatai akkor keletkeznek, amikor az írók is hajlandóak komolyan venni ezt a felelősséget. Az első évad során egy teljes epizódot kapunk az egyik elesett csapattagra való emlékezésről, bemutatva a zsidó temetések hagyományait, míg egy epizód többet foglalkozik a háborút túlélt magasrangú nácik Amerikába integrálásával. Ez utóbbi témát a Dylan Baker által, valószínűleg rendezői utasításra karikatúraként megformált „Biff” karaktere képviseli, aki a politikában elhelyezkedve képes komoly befolyásra szert tenni. De egyértelmű utalást kapunk az olyan, a háború alatt propagandafilmeket gyártó, majd elszámoltatással nem találkozó filmesekre, mint Leni Riefenstahl, más személyek pedig, mint a NASA Hold-programjában meghatározó szerepet betöltő Werner von Braun saját névvel jelennek meg több határozottan megbotránkoztató jelenetben is, nem elhallgatva az Egyesült Államok aktív szerepét a háborús bűnök eltussolásában.
Sajnálatos módon a második évadon nyomot hagyott a kapkodó produkciós időszak, a zárás felé való sietés miatt pedig addig szépen épített karakterívek vesznek hirtelen hajtűkanyarokat; románcok születnek és szűnnek meg, illetve korábban fontos szereplők kerülnek háttérbe, vagy íródnak ki hirtelen. A helyzeten az sem segít, hogy a Jennifer Jason Leigh által játszott új fontos figura nincs eléggé kidolgozva, túl sok hasonlóságot hordoz és ismertetőjegyeket vesz el a régebbi csapattagoktól. Az egyértelmű húzónévként kezelt Al Pacino játéka mindvégig rutinos és a kulcsjelenetek során hatásos, mégis többször van beleerőltetve a cselekménybe, mint az megkívánná őt.
A félresikerült elemek ellenére a záróévad sikeresen teljesíti a készítők legfőbb vállalásait. A zsánerfilmes körítés ellenére továbbra is működik az érzelmi háttér, a központi morális kérdésekre pedig gyakorta radikális, de egyértelmű válaszokat kapunk, főleg az utolsó két epizód során, melyek a széria egyértelmű csúcspontjai. A zárás során a korábbi önbíráskodások helyett egy tényleges bírósági tárgyalást láthatunk, melynek tétjeit és fikciós hitelességét kellő súllyal kezelték. Az ezt megelőző, David Weil által írt és rendezett rész önmagában is jól működő bónusz történet, mely egyszerre játékos és szívszorító, a valóságból merít, de kiszínezi és gyermeki szemmel láttatja azt. Történetében egyszerre idéz meg olyan rendezőket, mint Quentin Tarantino (Becstelen brigantyk) és Bong Joon-ho (Élősködők), míg kényelmetlenül színes-szagos, valamint precíz rendezési stílusával a legjobb Wes Anderson-alkotások is eszünkbe juthatnak.
Nehéz meghatározni, kinek ajánlható igazán a Vadászok, nem véletlen tehát a sok negatív hang körülötte. Ám ha hajlandóak vagyunk elfogadni a választott stílust, annak mögé nézve felismerhető a valódi, közvetíteni kívánt üzenet is. A folyamatos küzdés az elnyomók ellen, történelmünk traumáinak megismerése és elfogadása, valamint a túlélők közösségében rejlő valódi erő, hogy megakadályozzák egy újabb tragédia bekövetkeztét.
A sorozat adatlapja a Mafab.hu oldalán itt található.