Amikor A kocka című horror filmet jó tíz évvel ezelőtt bemutatták egy Titanic Filmfesztiválon, a zsáner rajongói elégedetten dörzsölték össze a tenyerüket: lehet olyan minimális költségvetéssel forgatott mozit készíteni a műfajban, amely egyszerre eredeti, iránymutató, izgalmas, mi több még intellektuális is. Nem feltétlenül kell egy rendezőnek két és fél órán keresztül vérben áztatni a vásznat ahhoz, hogy a nézőt sokkterápiában részesítse – elég hozzá egy ütős alapötlet és a feszültség gondos adagolása.

Nos, ez a rendező, nevesen Vincenzo Natali most visszatért, és örömmel jelenhetem: perverzebb, invenziózusabb és zavarba ejtőbb, mint valaha. Legújabb filmje, a Hibrid ismét olyan irányba mutat, amelyet nem ártana fontolóra venniük a zsáner művelőinek, ha megcsömörlenének végre az ősök bölcsességével bíró, szellemekkel suttogó koravén gyerekek, netán a darabolós, pszichopata sorozatgyilkosok figuráitól.  

Pedig a detroiti születésű direktor nem talált fel semmi újat, csupán jó ízléssel válogatta meg a felmenőit, akik között olyanokat tisztelhetünk, mint Mary Shelley, David Cronenberg, David Lynch vagy HR Giger. Az ő szellemi örökségüket használta fel Natali ahhoz, hogy ismét megalkosson egy olyan filmet, amely bebizonyítja: még mindig magunkra nézve vagyunk a legveszélyesebbek, és kevés undorítóbb dolog létezik a vásznon a biohorrornál.

A történet szerint, hogy erről is essék némi szó, adott egy sztár-tudós párunk, a biokémikus Clive és Elsa (keresztnevük nem véletlenül utal az 1935-ös Frankenstein menyasszonya című film két főszereplőjére, Colin Clive-ra és Elsa Lanchesterre), akiket Adrian Brody és Sarah Polley alakít kitűnően. Ők ketten nem csupán a munkában, de a magánéletben is társak, és egy NERD nevezetű, új gyógyszerek kikísérletezésére szakosodott cég alkalmazottai. Tény, hogy a gyermektelen házaspár kissé el van szállva önnön nagyszerűségétől, de a köz is elkényezteti őket rendesen: magazinok címlapjain szerepelnek és a vállalatuknál is kiváltságokban részesülnek.

Hogy külső nyomásra-e vagy inkább belső indíttatásból, végül is mindegy, a lényeg, hogy egy szép napon Elsa úgy dönt, istent játszik, és összekeveri az emberi DNS-t az állati örökítő anyagokkal. A kísérlet úttörő jelentőségű és tökéletesen illegális, jóllehet fura, növényi és állati sejtekből összekutyult izéket már ezt megelőzően is előállítottak: a házaspár egyik ilyen képződménye a meztelen csigára és Barbapapára emlékeztető Fred, akivel/amivel még a Wired címlapján is pózoltak. A terület, amelyre azonban most tévedtek, sokkal ingoványosabb: egyrészt az eredményeket titokban kell tartaniuk, másrészt az új hibrid, akit/amit először H-50-nek neveznek el, meglepő tulajdonságokkal rendelkezik.

A képek forrása: PORT.hu

A film innentől lényegében Mary Shelley Frankenstein című könyvének mutációja, és mint ilyen, annak problémáit is veti fel: mennyi felelősséggel tartozik az ember a teremtményének?; van-e jogunk istent játszani?; honnan tekinthető személynek olyasvalaki, akit „csupán” kísérleti egyednek szánt a tudomány? Elsa és Clive is összezavarodni látszik, először Elsa kezd anyai érzésekkel viseltetni a cukorkafüggő, csirkelábú, kacskakezű, de emberfejű kis izé iránt: játszik vele, dédelgeti és elnevezi Drennek (a vállalat, a NERD neve visszafelé), annak ellenére, hogy Clive óva inti az érzelmi kötődéstől. Ahogy azonban Dren rohamtempóban kamaszodni kezd (és a lebukástól való félelemtől vezérelten átköltöztetik őt a laborok mélyéről egy isten háta mögötti tanyára) már Clive-ot is kezdi levenni a lábáról, ami nem is csoda, hisz a kis kopasz bigyó időközben tüzes tekintetű, igaz skorpió farokkal és szárnyakkal rendelkező nővé cseperedett (Delphine Chanéac kifejező megformálásában).

A Hibrid azért felkavaró mozi, mert pont azokat az ambivalens érzéseket váltja ki Dren a nézőből, mint a szereplőinkből: egyszerre szánjuk, kedveljük, iszonyodunk tőle, undorítónak és mégis bájosnak találjuk, megértjük őt, de a frászt kapjuk tőle (nem véletlen, hogy a filmtörténet egyik legsokkolóbb szex-jelenetét is ennek a filmnek köszönhetjük). A saját érzelmeinken való kiigazodást Natali azzal sem könnyíti meg, hogy igazi zsáner-hibridet hoz létre a Hibridben: a film amellett, hogy horror, érzelmes melodráma is, a tudomány határaira és lehetőségeire rákérdező cyberpunk mozi valamint az iróniát és a fekete humort sem nélkülöző freudista viviszekció, mely a példaképek előtt is fejet hajt egy-két hommage-jelenet erejéig.

Tabudöntögető alkotás tehát a Hibrid, melyet egy remek operatőr (Tetsuo Nagata) sejtelmes, szürkéskék képei is igen emlékezetessé tesznek. Ott a helye minden  horror-rajongó polcán közvetlenül az olyan „okos” frászmozik mellett, mint a Radírfej, A nyolcadik utas: a Halál, a Rosemary gyermeke vagy éppen a Karambol.

Vö. Lavicska Zsuzsanna: A lányom egy szexi szörny 
Kovács Bálint: Dezoxiribonukleinsav