Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

BATMAN A MÁTRIXBAN

Francis Ford Coppola: Megalopolis / 77. Cannes-i filmfesztivál
2024. máj. 20.
francis ford coppola megalopolis revizoronline
Az idei cannes-i fesztivál leggrandiózusabb mentális és kinematografikus kompozíciója a legnagyobb bukás is lehet egyben. Coppola önmagát is felemésztően ambiciózus, filmtörténetet és történelmet félelmetes vízióban egybeolvasztó opusza észbontó filmélmény. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

Miben áll a gazdagok és hatalmasok hatalma? Mi az, amiben leginkább különböznek az egyszerű halandóktól? Talán főleg abban, hogy hatalmukban áll megváltoztatni a mindannyiunkat körülvevő világot. A Megalopolis önjelölt megváltójának a forradalma abban áll, hogy megadja ezt a lehetőséget mindenkinek. Vagy annak illúzióját. Vagy legalább egy olyan világ illúzióját, ahol ez az illúzió egyszer lehetségessé válhat.

Egy jövőbeli, immár New Rome-ra keresztelt New Yorkban a város irányításáért zajlik gigászi léptékű küzdelem a régóta hivatalban lévő polgármester ingatlanspekulációkon alapuló várospolitikája és a várostervezési hatóság feltörekvő fiatal építésze között. Ez utóbbi forradalmian új invencióval teremtene élhető világvárost mindenkinek, amiről nagyjából annyit tudunk meg, hogy mindenkitől öt percre lenne egy park. A város elitje nem csak elkülönültségében, hanem családi viszonyaiban is összetartozik, hiszen rendes arisztokráciához méltóan itt valamennyire mindenki mindenkinek rokona, és a legnagyobb ellenségek is egymás mellé kerülhetnek egy nagyobb családi összejövetelen – amely körülmény alkalmas arra, hogy a hatalomért zajló absztrakt küzdelem a személyes érintettségek és szenvedélyek terepén is megmutatkozzon. A film szövetét alapvetően határozza meg a meglehetősen szájbarágós történelmi allegória, amely a félig fiktív város elnevezésétől kezdve a főszereplők keresztnevein (Caesar, Cicero, Crassus) keresztül a feliratok antikva betűtípusáig szorosan az antik Róma örökségéhez köti ezt az univerzumot.

Nem véletlen, hogy a történetről, annak alakulásáról nem tettem említést, ugyanis ebben a nagyszabásúan kaotikus és néha sután kusza filmben minden megtörténik és semmi sem. Az egyedi hősök sorsának alakulása, a változó szerelmek és árulások, a kisebb-nagyobb bosszúállások pedig nem feltétlenül állnak össze egységes, elmesélhető történetté. Francis Ford Coppola négy évtizede dédelgetett, minden stúdiótámogatás nélkül, teljesen saját pénzből leforgatott gigászi filmjének elsődleges tárgya ugyanis az utópia maga, az alternatív univerzumok mibenléte, annak lehetőségei és variációi.

francis ford coppola megalopolis revizoronline

A képek forrása: MAFAB

Sőt, a Megalopolis valójában két utópia egyben. Az egyik egy poszt-batmani Gotham City upgrade, ahol a választási látványműsorral megfejelt arisztokratikus demokrácia (a köztársaságpárti Cicero nevét viselő polgármesterrel az élen) tartja nyomorban, uralja és manipulálja a tömeget. A másik pedig az a Megalopolis, amit az Építész, aki az egyszemélyes uralomra törő Caesar nevét viseli, az első utópián belül, és nem helyette tervez. A fura, lényegében soha ki nem fejtett, acélnál és betonnál instabilabbnak, bizonytalanabbnak mondott anyagról, a megalonról, amiből az új város épülne, csak annyit tudunk meg az egyik Vesta szűz fellépőruhája kapcsán, hogy millió kamerája révén a környezetét tükrözi vissza. Vagyis nem önmagában, mindentől függetlenül létező dolog, hanem valami másnak a reflexiója: puszta kép. Ha jól értem, a felfoghatatlan, megragadhatatlan és kézzel nem fogható Megalopolis attól igazi utópia, hogy nem a jelenlegi társadalmat akarja megváltoztatni, hanem a belső utópiák kivetülését és annak valóságként való megélését ígéri. Utópia az elviselhetetlenné váló utópián belül.

Mindez persze kísértetiesen hasonlít a Wachowski-testvérek negyedszázados Mátrixára, ahol azonban a fejünkben megszülető vagy megteremtett univerzum a szolgaságunk záloga, míg itt épp ellentétesen, egyfajta szabadságé. A tudatunk kivetülését ráadásul Coppola a mozi-formátum páratlan, a nézőt megbabonázó meghaladásával (amelynek módját a meglepetés megőrzésének érdekében itt nem árulhatjuk el) kiterjeszti a film nézői tapasztalatára, ahogy lehetőséget teremt arra, hogy a vásznon ábrázolt világ a szó szoros értelmében túlnyúljon a vászon előtti nézőtér valóságába. A Mátrix azt állítja, hogy mindennapi világunk az utópia, az elképzelhető világok legjobbika, de érdemes belőle felébredni a nyers valóság közvetlenségéért és a felszabadulásért. Coppolánál a hétköznapi világunk a társadalom nagy részének számára keserves manipuláció, a hatalmasok olyan utópiája, ahol ők korlátlan szabadsággal és lehetőségekkel rendelkeznek. És az ebből kivezető út befelé vezet, önmagunkba, ahol mindannyian megteremthetjük önmagunk saját, újabb, immerzív, minket is elnyelni képes utópiáját a magunk képére és hasonlatosságára.

A filmbéli Megalopolis tervezője meghökkentő módon egyszerre Neó és az Építész, egyszerre újító és a hatalom része: a posztigazság korában a forradalmár sem ígéri ennek a világnak a lebontását, így pedig minden vizuális utalás ellenére csupán egy csalfa Batmannek tekinthető. Hiába van zsenitudata és időt megállítani képes szuperhős-képessége, nem kínál vadiúj univerzumot, csak azt, hogy e világunk szemetét képesek lehetünk szebbnek látni. A film ezáltal a szerzői individualitás istenítésének, az alkotói zsenikultusznak a kritikájává is válik, mikor a nyugati történelem néhány kulcsjelenetének (köztük mintha az ’56-os forradalomnak is) szimbolikus megidézése során elsősorban arra mutat rá, hogy az ilyen fordulópontokon mindig hamleti mintára önjelölt megváltók, a tömegek szemét felnyitni szándékozó vizionáriusok vezették csalódásba és gyakran pusztulásba az embereket.

A ma már kultikus státuszú új Hollywood (az amerikai filmipar hetvenes évekbeli megújítása) kulcsfigurájaként Coppolának különleges szerep jutott, ugyanis hiába volt a legfontosabb kezdeményezők egyike, mikor a lassan felnövő fiatal fenegyerekek végleg bevették Hollywoodot a nyolcvanas évek elejétől, nem volt képes meglovagolni a sikerhullámot, és többszörös bukások után mellékvágányra sodródott. Az ezredfordulótól pedig a minőségi mainstream vagy a szerzői Hollywood olyan egy generációval fiatalabb figurái vették át a stafétabotot, akik, mondjuk, Christopher Nolan vagy a már említett Wachowski tesók révén fogtak alternatív világok elmekonstrukcióinak filmvászonra álmodásába. A Megalopolis egy olyan csattanós, kései válasz a Batman-re, az Eredetre vagy éppen a Mátrix-trilógiára, amely konfúz dimenziójában meghaladja azokat, de fel is számolja önmagát.

Ami leginkább zavarba ejtő ebben a filmben, az a retrofuturista épített és tárgyi környezet esztétikájának a helyenként elképesztően sematikus és fantáziátlan minősége, ami főleg a koncepció nagyvonalúságához képest tűnik silánynak. Ugyanez a hatása a karakterek laposságának, ami különösen a női alakok esetében szembetűnő, és a sztárokkal tűzdelt (Adam Driver, Aubrey Plaza, Nathalia Emmanuel) filmben látható színészi játék banális mivoltának. És ez még akkor is elidegeníti a nézőt, ha valószínűleg ez is az alapelgondolás szerves része. Pontosan ilyen az a világ, amit mindannyian álmodunk meg magunknak – és ha nem hinnénk a közös fantázia eme lekicsinylő értékelésében, vessünk egy pillantást a kereskedelmi televízió, a közösségi médiakontentek és úgy általában tömegmédia esztétikájának a minőségére, amit épp napjainkban butít még tovább a mesterséges intelligencia.

A Megalopolis egy nagyszerű film és annak totális kudarca is egyben. Ahogy a filmbéli Megalopolis is csupán egy nagyszabású utópia illúziója (a szenvedéstől nem szabadít meg a bódulat), ugyanúgy a Megalopolis című film is egy a film kereteit meghaladni képes, a néző fantáziáinak aktív beépítését, a vászonról való igazi lelépést ígérő látszat csupán. Az emberek nem saját formálatlan, ízléstelen fantáziájukra kíváncsiak, hanem öntörvényű zsenik képzeletének szédületébe kívánnak beleveszni. És aki nem ezt kínálja, azt felakasztják, mint a forradalom csalódást okozó vezéreit oly sokszor.

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek