Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

FINN VAGY?

EuroCine 27 Filmfesztivál
2011. ápr. 20.
Az Unióban sem fenékig tejfel az élet, s ha ezt eddig nem tudtuk volna, az EuroCine 27 Filmfesztivál filmjei ékesen bizonyítják. Meg azt is, hogy bárhol, bárkit macerálhatnak a származása miatt. IBOS ÉVA ÖSSZEFOGLALÓJA.
A Magyarországon (és Lengyelországban) idén bemutatkozó EuroCine 27 Filmfesztivál, mielőtt Budapesten a Corvin moziban ténylegesen, a teljes programmal lebonyolódna, Szegeden és Pécsett egy-egy miniválogatással tartott előkóstolót. A fesztivál 2004-ben indult, abban az évben, amikor az Európai Unió tíz új tagállammal bővült, akkor még EuroCine 25 néven. Célja kézenfekvő: „Az európai film gazdagságának, sokszínűségének és kreativitásának ünneplése”.

A Szegeden látott öt film – egy kivételével – a mai hétköznapokról szól igen rokonszenvesen. A kivételt a finn Käsky (a magyar feliratozásban A tavasz könnyei) képviselte, mely beválogatásának okát nem is nagyon érteni. Az okot talán a történelmi parabolában vélték megtalálni a szervezők, ugyanis a történet 1918-ba visz vissza, a vörösekkel leszámoló fehérek háború utáni kegyetlen végjátékának idejébe. A fő szál a vörös fogolynő és az őt hadbíróság elé kísérő fiatal, fehér tiszt elfojtott románca, ami az elején (fordított leosztásban) jó darabig megtévesztően emlékeztet Csuhraj A negyvenegyedikjére. A főhősök lakatlan szigetről való eltávozása (és újabb szereplők belépése) után tovább folytatódik a remake-töredékek áradata, melyek során az árnyalt jellemvonásokkal még véletlenül sem rendelkező szabvány-figurák hol a Psycho kukucskálós képsorát, hol a Kabaré biszexuális táncjelenetét reprodukálják, s az átvételeket a vége feliratig sorolhatnánk. A szó szerint klasszikus példákat követő film láttán nemcsak a szemünknek, de olykor a fülünknek is alig akarunk hinni, amikor kíséretként – nem túl simulékonyan – felcsendül Eric Satie, majd Beethoven zenéje. 
A szlovének is háborús vonatkozású filmet hoztak, de csak az elhallgatott bűnök máig elleplezett titkainak vonatkozásában. Irigylésre méltó, a zsáner szabályait maradéktalanul teljesítő, élvezettel nézhető krimit raktak össze volt szomszédaink Pokrajina St.2. (azaz Tájkép 2.) címen, amelynek cselekménye egy, szinte csak véletlenül elrabolt, régi okmány visszaszerzése körül forog. Amikor a kárvallott, vagyis a bányászból lett, ma már vén trotty tábornok magához hívja, és a feladattal megbízza egykori, fanatikus alárendeltjét, kezdetét veszi a kilencven percnyi izgalom, amelynek két motorja a hidegvérrel gyilkolászó véreb, valamint a zűrösen kiszámíthatatlan életet élő tolvaj. A jól felöltöztetett történet külön erénye a zárlat, amely még a film végéhez közeledve sem egyértelműen kiszámítható. 

Másképp szivárog felszínre az elkendőzött múlt a görög Akadimia platonos (Platón akadémia) című filmben, amely meg arra int, hogy csak lassan a rasszizmussal, mert bárkiről kiderülhet, hogy nem az, akinek képzeli magát. Ebben a puritán, kézikamerás, eszköztelenségében szinte dokumentatív játékfilmben egy hétköznapi kistörténetet követhetünk nyomon, azaz főleg a középkorú főhős egyhangú életét. Stavros gyakorlatilag egész nap az üzlete előtt ül a barátaival, akikkel napszámban utálja az albánokat. Ebből nincs különösebb baj addig, amíg a szélütött mama egy árva albán férfiben felismerni nem véli másik, csecsemő korában hazájában hagyott gyermekét. Ettől kitör belőle az albán identitás, miközben a vele nevelkedett, ám anyja múltjáról mit sem tudó fiú fensőbbséges görögsége egyre megtépázottabbá válik. (Mellesleg, hogy az etnikai körkép teljes legyen, a szomszédban szorgos kínaiak fáradoznak ruhaboltjuk megnyitásán.) A környezet reakciói több mint ismerősek, s a jó ritmusú, érzelmi és didaktikus dagálytól mentes, finom humorral megtűzdelt film pontos látleletet ad – a szerencsére nem brutális megnyilvánulású, csupán – a szélsőségektől mentes kisemberek gondolkodásmódjáról.
De nem csak délen, északon is hasonló problémákkal küszködnek az emberek az új évezred első évtizedében. Az ír alkotás – amely Kocsis Ágnes Friss levegő című filmjének közeli rokona – magánemberi válságot boncolgat egy háromtagú család átlagos napjait láttatva, melyek a problémás, szülőket dirigáló címszereplő Eamon miatt nem túl gördülékenyen telnek. Az észt Sügisball (Őszi bál) című opusz hat sorsot – köztük értelmiségiekét is – villant fel mozaikosan szerkesztett dramaturgiával, s bár a mű magán viseli a fesztiváldíjasság összes ismérvét (kissé lilás, kissé művi), számos találó és jellemző megállapítást tesz többek között a művész értelmiségről. Igaz, a róluk festett kép a legkevésbé újszerű, viszont megint csak roppant ismerős a „Balti tudat Irodalmi Konferenciá”-ra való felvonulás, ahol például „hisztériáznak a lettek” (van egyáltalán balti tudat? – kérdezi maliciózusan az egyik résztvevő), vagy egy másik epizód lojálisnak tűnő kiszólása: Az, hogy finn vagy, nem jelent semmit”. 
A fesztivál következő állomása Budapesten a Corvin Moziban lesz 2011. május 9-én és 12-13-án. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek