Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ÚTTÖRŐK SZAMURÁJKARDDAL

7. Anilogue / Budapest, Bécs
2009. nov. 30.
Lett film nyerte a kisfilmek versenyét az Anilogue animációs filmfesztiválon, melynek idei fő témája a képregény és az animáció volt. A mindentvivő ezúttal mégis a II. világháború keleti hadszínterén játszódó kanadai-orosz (és kicsit japán) anime lett. TOROCZKAY ANDRÁS BESZÁMOLÓJA.

A 2009-es Anilogue mindent megtett, hogy a programjainak hálójába keveredett néző igazi élményfürdőben vehessen részt. Központi programként az európai animációs rövidfilmek futottak. Húsz országból háromszáz nevezés érkezett, ezek közül végül huszonkettőt vetítettek le. Ezek azok az alkotások, amelyeket földi halandók csak fesztiválokon, vagy esetleg videómegosztó portálokon csíphetnek el. A francia, magyar, portugál, észt, német, svéd, svájci, litván, orosz, brit, finn, cseh és szlovák rövidfilmek közül a háromtagú nemzetközi zsűri (Alexei Alexeev, a KJFG No.5 rendezője, Tomek Baginski, az Oscarra jelölt Katedrális alkotója és a Tokyoi Anome Fair igazgatója, Hitoshi Suzuki) végül egy lett alkotásnak, a Szárnyak és evezők címűnek ítélte oda a fődíjat (rendező: Vladimir Leschiov).

Szárnyak
Szárnyak és evezők

A több külföldi fesztivált megjárt, különösen légies, kissé lányosan melankolikus darabban egy egykori pilóta tekint vissza életére, a nőire, az égre. (Részletek itt: http://www.diena.lv/lat/multimediji/dienatv/recenzijas/video-filmas-sparni-un-airi-fragments) A borongós nosztalgia-sűrítményhez jól passzol a pasztell színűre festett vásznon örökké fújó szél és a közben zajló lírai, álomszerű események. Szárnyakat teregetnek a kötélen száradó ruhák közé, világítótornyokból kiugró bánatos repülősöket halásznak ki csónakon érkező nők szitárzenére. Ahogy változnak hősünk formái és méretei (egy alkalommal pipacsok közt vadásszák le egy lepkehálóval), ahogy a motívumok összekötődnek (a feleség zoknijának piros-fehérje a világítótornyon köszön vissza), valami bizonytalan érzés kerülgeti a nézőt. Jó nézni Vladimir Leschiov hat percesét, de jó felébredni is belőle.

Nagy fájdalmunkra a Peter Budinsky rendezte Alfonz legye nem nyert semmit. A filmben egy légy és egy fegyenc különös barátságát követhetjük nyomon. A légy ki-bejárkál mindenki agyában, s közben egy gomb segítségével átveszi az irányítást. Ennek persze azon kívül, hogy vicces, látszólag semmi értelme sincs. Hogy talán mégis, arra akkor döbben rá a néző, amikor azt látjuk, ahogyan a börtönőr figyeli a legyet a fejéből kiűzni próbáló, megkergült Alfonzt. Kár a torreádoros, apa-fiú-bika kapcsolatot boncolgató Kezedben az életemért is, amely olyan, mintha Cortázar- és Hemingway-novellákat mostak volna össze, és nem kevésbé kár a nagyon pozitívan fekete, abszurd Meglepő haláleset a Cooper családbanért is, amelyben a felelősségvállalásról és a sors irányíthatatlanságáról tudhatunk meg többet, miközben véletlenül egy macska megsül a sütőben.
Mama
Mama

A zsűri viszont különdíjjal jutalmazta M. Tóth Géza Mama című filmjét, amelyről már idén februárban, a Filmszemle kapcsán áradoztunk. A filmben egy világot körbeérő teregetést láthatunk József Attilás felhangokkal. Díjazták még a svéd Johannes Nyholm A kis bábfiú története című darabját (http://www.youtube.com/watch?v=dbY-aZI5v1o), amely egy több felvonásos, claymation technikával megoldott dráma – egy randiról. A bábfiú összenőtt szemöldöke és erős izzadságszaga ellenére végül – nagy örömünkre – becsajozik a filmben. Díjat vihetett haza az orosz Ivan Maximov Az emelt szintű orrhasználat című animációjáért is (http://www.youtube.com/watch?v=VraCp_VS0VM), ahol lomhán cammogó hegedűszóra egy Malacka-utánérzésű kisdisznó próbál lufikat felfújni az orrmányával, miközben például madzaggal fákhoz kötött répákat rágcsálnak nyuszik, az égen pedig tarajos sülhöz hasonlatos állat úszik méltóságteljesen.

A közönségkedvenc a Hoppá tévedés című cseh animáció lett, amelyet Aneta Kýrová, a prágai FAMU tanulója készített (http://respekt.ihned.cz/video/c1-36386800-chybicka-se-vloudi). Ebben amolyan ’dumbósított’ gólyák kézbesítik az újszülötteket, de összekeverik a szállítmányt, így aztán medvebocsot kap az emberpár és csecsemőt a medvepár. Elfogadásról, beilleszkedésről, szeretetről szól a rövidke, nagyon vicces mestermű.
Max és Mary
Mary és Max

Ami az egészestés animációkat illeti, a hat magyarországi és két osztrák premier közül a bécsieket (Pánikfalva, illetve Habfürdő) már láttuk idehaza, a hatos fogatból pedig a még nem említettek közül kettőhöz volt szerencsém. Némiképp csalódást jelentett a stop motion-technikával készült gyurmafilm, a Mary és Max. Igaz, a film minden pillanatában a zseniális határán mozog, s néha át is lépi azt, összességében mégis az a néző benyomása, hogy amit látunk, már nem is vicces, inkább nyomasztó. A kilencéves Mary Ausztráliában él egy kakassal meg a kleptomán, sherry-pusztító, láncdohányos apjával. Egyetlen barátja egy agorafóbiás szomszéd, aki talán még tolószékes is. Mary barátkozni próbál, távoli levelezőpartnere véletlenül egy negyven körüli autista New York-i zsidó lesz, Max, aki maga is katasztrofális figura: nemcsak aranyhala, de képzelt barátja is van. Ő egyébként a páros szórakoztatóbb tagja, egy a szokásosnál is depressziósabb Woody Allen, akinek Philip Seymour Hoffman kölcsönözte a hangját, s aki csak azért hord kipát, hogy melegen tartsa a kobakját. Maryt és Maxot két dolog köti még össze a nyomorukon kívül: mindketten ugyanazt a tévésorozatot szeretik és imádják a csokit. Jellemző a film alaptónusára, hogy amikor leendő férjének köszön, a kis Mary fejét letojja egy galamb, Max pedig az egész életében várt lottónyereményén élete végéig kitartó csokoládés hot-dogot halmoz fel egy raktárban.

Előörs
Előörs

Nem csalódtunk viszont a fesztivál talán legígéretesebb darabjában, az Előörsben, melyben különlegesen kiképzett, kung fu-ra is okított, piros nyakkendős úttörők küzdenek a keleti fronton német, élőhalott páncéloslovagokkal a XII. századból, akiket a – kár, hogy oroszul beszélő – nácik támasztanak fel természetesen, hogy megnyerjék a második világháborút. Mindez orosz nyelven zajlik japán animátorok stílusában, s közben a látnoki képességekkel megvert és megáldott főhősnőnk, az alig tizenöt éves Nádja egy ponton a túlvilágra is eljut, hogy felkutassa régi úttörőpajtásait, akiknek szintén szuperképességeik vannak, hogy a győzelem érdekében újra összeállhasson az Első raj. Az már igazán csak hab a tortán, hogy az animált eseményeket meg-megszakítják beszélő fejek, vagyis valódi, hús-vér nyilatkozók – történészek, veterán túlélők, a paranormális jelenségek szakértői, egykori KGB ügynökök – egy áldokumentum keretében. Ők azt a fura érzést keltik az emberben, még ha némelyik kifejezett ökörségnek titulálja is a film sztoriját, hogy mindez valahogy mégiscsak megtörténhetett. Úttörőnyakkendő szamurájkarddal, a Blairwitch-projektből ismerős porhintéssel… Kell-e ennél több egy geeknek?

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek