Nem túl bonyolult üzenet, még kevésbé komplikált elbeszélésmód, hitelesnek tetsző, aprólékos korfestés, remek színészi alakítások – távirati stílusban ennyi az Egy lányról című brit film, melynek magyar fordítása nem véletlenül rímel az Egy fiúról című mozira: az utóbbit íróként, az előbbit forgatókönyvíróként jegyzi a világhírű Nick Hornby. Az eredeti cím, An Education (oktatás, nevelés, tanítás, okulás) sokkal beszédesebb: a történet lényegében egy tinilány tapasztalatszerzéséről, neveléséről és nevelődéséről szól, no meg arról, hogy az élet egyes eseményeiből nem mindig azt tanuljuk, amit szándékaink szerint meg szerettünk volna tapasztalni.

Peter Sarsgaard és Carey Mulligan

Ha akarom, a dán rendezőnő, Lone Scherfig mozija „feminista film”, mely Jenny (Carey Mulligan) történetén keresztül értékrendszereket ütköztet egymással, megmutatja, hogyan és mitől válik „nagykorúvá” egy nő, mennyit ér önmagában illetve egy férfi oldalán. Hogy a film a hatvanas évek Angliájában játszódik, csupán árnyalja a helyzetet, de semmiképpen nem helyezi azt történelmi távlatokba: százszor láttuk, olvastuk, netán átéltük már ugyanezeket az eseményeket, és ki-ki le is vonta belőle a vérmérsékletének megfelelő konzekvenciákat.

Tizenhat éves főszereplőnk a film kezdetén igazi hajrálány London külvárosából. Oxfordba készül, csellón játszik, és mellesleg imád mindent, ami francia: a sanzonokat, a nyelvet és természetesen Párizst, ami annyira más és szabadszellemű a puritán Londonhoz képest. A bonyodalom hősnőnk életébe egy esős napon lép be egy kétszer annyi idős férfi személyében (Peter Sarsgaard), aki egyszer csak valóra váltja mindazt, amiről Jenny mindaddig fantáziált: bevezeti a lányt a társaságba, agárversenyre viszi, aukciókra látogat el vele, éjszakai szórakozóhelyeken táncoltatja meg, idővel még Párizsba is kiruccannak közösen.

Carey Mulligan

A kezdetben plátóinak induló kapcsolat fokozatosan alakul át szexuálissá, és fura módon David nem csak a lányt, de annak szigorú szüleit (Alfred Molina, Cara Seymour) is elcsábítja, akik bár először hallani sem akarnak a középkorú zsidó férfiről, lassanként azonban hagyják magukat meggyőzni a sok ajándéktól, a lovag sima modorától, no meg attól, hogy a férfi szándékai deklaráltan tisztességesek.

A tapasztaltabb mozilátogató már az első perctől kezdve fenntartásokkal viseltetik az alaphelyzet iránt – egyfelől Jenny láthatóan nem „őrülten szerelmes”, sokkal inkább a Davidet körülvevő holdudvar bűvölte el: a parfümök, a szép ruhák, a hétvégi kirándulások, a nagystílű barátok (Dominic Cooper, Rosamund Pike), mindazon lehetőségek, amikkel udvarlója együtt jár. Igazi Pygmalion-történet, amiben a lányt egy trió nevelgeti kénye-kedve szerint: öltöztetik, tanítgatják, utaztatják; a férjhezmenetellel pedig egy olyan élet ígérete sejlik fel előtte, mely roppantul izgalmasnak tűnik ahhoz képest, melyre a középiskolában készült.

Jelenetkép. A képek forrása: PORT.hu

Másrészről az elejtett mondatoknak, reakcióknak, a finoman ábrázolt gátlástalanságnak, mézes-mázosságnak köszönhetően egyre nehezebb azonosulnunk Daviddel és az ő érzelmeivel is (itt jegyzendő meg, hogy Sarsgaard legalább annyira briliáns a szerepében, mint a Jennyt játszó Mulligan). Így a film előrehaladtával többször is feltesszük a kérdést, melyet eddig is csak azért nyomtunk el magunkban, hogy nehogy ultrakonzervatív erkölcscsősznek tűnjünk: mégis, nem gáz ez a kapcsolat, úgy, ahogy van? Komolyan el akarna venni egy harmincas évei vége felé járó férfi egy alig tizenhét éves lányt?