Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

TÚL AZ ÉRETTSÉGIN

Devich Gergely, Ránki Fülöp és Stark János Mátyás / BMC
2024. jan. 22.
Devich Gergely, Ránki Fülöp, Stark János Mátyás
Stark János Mátyás, Devich Gergely és Ránki Fülöp a múlt évben négy hangversenyből álló sorozatot hirdetett meg a BMC-ben, a zongoratrió-irodalom hét gyöngyszemét műsorára tűzve. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.

Magam szégyenszemre csupán a legutolsó koncertet hallgattam meg január 14-én, s ezt is csak annak köszönhetem, hogy a decemberre meghirdetett utolsó hangversenyt ekkorra kellett halasztani. Most már szívesen utaznék vissza az időben, hogy legalább egy-két különlegesen kedves darabomat meghallgassam Devich Gergely, Ránki Fülöp és Stark János Mátyás előadásában, ám a kozmológia jelenlegi állása szerint erre nemigen lesz lehetőségem.

A mostani koncertet Debussy és Ravel kamarazenéjének szentelték a fiatal előadók; miután azonban – a szinte kamaszkori G-dúr darabtól eltekintve – Debussy-trió nem állt rendelkezésre, azt kivételesen a cselló- és a hegedűszonátával pótolták; így került ebbe a műsorba – a Ravel-trióval együtt – három kompozíció.

Első számként a Csellószonátát adta elő Devich Gergely (cselló) és Ránki Fülöp (zongora), imponáló érettséggel és rendkívül precízen, kidolgozottan, mégis átéléssel és lendületesen. Mindezt ugyanígy elmondhatjuk a teljes koncertről és mindhárom előadóról is; ez a színvonal mintegy belépőjegyként szolgált mindhárom műhöz. Ebben a szonátában kibontakozott Devich Gergely lírai érzékenysége, finom árnyalatokban gazdag játéka, általában véve az őt a korosztályából kiemelő érettség; a zárótételben pedig testetlen könnyedségének adózhattunk elismeréssel.

A Hegedűszonáta vonós szólistáját, Stark János Mátyást korábban nem volt alkalmam hallani. De már a nyitótétel bevezető szakaszában világossá vált, hogy rangos és jelentékeny művészt hallunk, akinek erőteljesen formált dallamívei, visszafogott, de egyszerűségében is megkapó expresszivitása mindjárt sajátos egyéniséget is sejtetett. Stark hegedűhangja különösen a magas fekvésekben vált kristálytisztán csengővé, anélkül, hogy akár a legerőteljesebb akcentust is forszírozottan, préselten játszotta volna. Különlegesen költőien szólaltatta meg – Ránki Fülöppel tökéletes összhangban – a második tétel, a Közjáték földöntúli hangját és szeszélyes rebbenéseit, később pedig meggyőző erővel a groteszk és a záró, idillikus hangulatokat. Végül a fantasztikus, egyik szélsőséges hangulatból a másikba átcsapó zárótételt már-már hátborzongató beleéléssel szólaltatta meg a két előadó.

Devich Gergely, Ránki Fülöp, Stark János Mátyás

Stark János Mátyás, Ránki Fülöp és Devich Gergely (Sepsi Botond fotója; forrás: BMC)

A Ravel-trió azután valódi szintézist valósított meg – nem csupán abban az értelemben, hogy a három játékos végre együtt lépett a pódiumra. A zenélés intenzitása volt az, ami az eddiginél is magasabb szintre ért, mégpedig mindjárt a titokzatos, átszellemült és szomorkás, dalszerű kezdőgondolatban, ami szinte változatlanul hangzik fel a trióval egykorú, Nicolette című kórus-chansonban. Azután gyorsan magával ragadja a hallgatót ennek a mozgalmas és a gyakori kétoktávos párhuzamok által varázslatos hangzásúvá tett tételnek a forgataga, amely a három fiatal művész előadásában imponáló kifejezőerővel szólalt meg, és a kezdőgondolat nosztalgikus, sőt szívbemarkoló visszaidézésével emlékezetesen szépen zárult le.

A nyitótétel oktávjai a scherzo funkciójú II. tételben is megjelennek emlékeztetőül, s az előadók itt is tökéletesen azonosultak a zene súlytalan, szökellő karakterével, remekül reagálva az egymástól kapott impulzusokra. Ennek során megfigyelhettük azt is, hogy a cselló ugyanolyan tehetetlenségtől mentesen, ugyanazzal a finom és differenciált artikulációval zenélt, mint a hegedű. A lassú tételben a zongorista bal kézzel játszott, mély fekvésű, meditatív anyaga feltartóztathatatlan következetességgel emelkedik fel, járja át az egész zenei szövetet; ebben a roppant súlyú előadásban a folyamat a különösen erőteljes tuttiban csúcsosodott ki. A gyors zárótétel kvázi természeti képpel, talán egy nádasban fészkelő madárkolónia hajnali zenebonájával kezdődik, de azután a feszültség folyamatos fenntartásával és fokozásával – amely Ránki Fülöp kezében összpontosult – eksztatikus, minden addigit felülmúló tetőpontra jut, amely olyan erővel és szuggesztivitással hangzott fel, amilyet pályájuk csúcsán álló, kiemelkedő kamarazenészektől is csak ritkán hallani.

Helyszín: Budapest Music Center; időpont: 2024. január 14.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek