Ha valaki megkérdezné, mikor jó egy gyerekelőadás, valószínűleg valami olyasmit mondanék rá, mint amit a Harlekin előadásáról kifelé menet láttam: ha a gyerekek utána nevetgélve, izgatottan elemzik, hogy melyik szereplő mikor viselkedett jól és mikor nem. ELEFÁNTI EMMA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Rejtő Jenő és Tolsztoj egy-egy műve került színre az Újvidéki Színház miniévadában: klasszikusok, nem(csak) klasszikus hangszerelésben. FRITZ GERGELY ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Ez a mese is hogy megváltozott, de hát ilyen időket élünk. Az azért nagyon megnyugtató, hogy Kékszakállú és Judit végül nem sétál el kéz a kézben a naplementébe. JÁSZAY TAMÁS NAPLÓJA. Tovább a cikkhez
Egyfolytában veszekednek, de igazi szenvedéllyel szeretik egymást. Örökké édelegnek, de a mélyhűtő hidege árad belőlük. Futkosnak egymás elől és egymás után, nem tudni, mivégre. CSÁKI JUDIT NAPLÓJA. Tovább a cikkhez
Egy párbeszéd, amit csak abbahagyni lehet, de befejezni sosem. Az ötvenedik születésnapját ünneplő Szkéné történetének több mint három évtizede szorosan kapcsolódik Regős János személyéhez és az ő színházról alkotott elképzeléseihez. Tovább a cikkhez
A „szokásos” pedig nemcsak egy száraz fehér hosszúlépés volt, hanem valami életmentő meleg kaja egy hosszú és rendszerint nehéz nap végén. A kaposvári színészbüfében, ahol a keresztnevemen szólítottak. CSÁKI JUDIT NAPLÓJA. Tovább a cikkhez
Kleist látszólag pofonegyszerű üzeneteket hordozó klasszikusát ezúttal Antal Bálint rendezte meg az Ódry Színpadon. Az előadás a túlbuzgó erények okozta katasztrófák mellett a műfaji keretek szakítószilárdságáról is mesél. Teszi mindezt humorban gazdagon. MOSOLYGÓ MIKLÓS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
