Töredelmesen bevallom, nem vitt rá a lélek, hogy a Nemzeti Színház előadása előtt elolvassam Wass Albert Tizenhárom almafa című regényét. Elejétől a végéig csupán egyetlen regényt olvastam tőle, A funtineli boszorkányt. Azt is csak becsületből. Hogy legalább egy legyen meg. Tovább a cikkhez
Az „elő-adás” a Trafó célkitűzésének megfelelve nem egy élőben streamelt színházi előadás. Interjúk, próbafelvételek és az elméleti háttérmunkába való betekintés segítségével kerülünk közelebb ahhoz, amit az alkotók erről a témáról szeretnének átadni. Felmerül azonban a kérdés: miért nem werkfilm? Tovább a cikkhez
„De mi a de?” – kérdezi a szereplők egyike, nem sejtve, hogy az én kérdésemet teszi fel. Biztosan volt valami „de”, ami miatt Herczeg T. Tamás nem az eredeti Yvonne-t, hanem Bodolay (Géza) átiratát vitte színre. Ám e „de” eredője rejtély maradt. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Öregfiúk garázsbandája játszik, később látjuk a terepasztal lovagjait apró játékszereikkel, meg azt is, ahogy lágy, óvatos mozdulatokkal halált koreografálnak egymásnak. Színház az egész háború. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Robert Musil A rajongók című drámájának magyarországi bemutatóját Székesfehérváron rendezték. A darabban, és így az előadásban is illúzióvesztett fiatal hősök tartanak a semmibe. MOSOLYGÓ MIKLÓS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Kevély kísérlet, magabízó kunszt ez, kacér becsületességgel alátámasztva. Ámul a néző színészen és rendezőn, de a szöveg próbára tesz, földühít és kifáraszt. Tovább a cikkhez
A harminchárom évesen öngyilkossá lett, önpusztító polihisztor zseni, Csáth Géza élete kész regény, s irodalmi-színházi-filmes feldolgozásért kiált. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
